Régi hormon új szerepben?
„Az év 8760 órájából közel 3000-et töltünk el alvással” (Leutner). „Az élet meghosszabbításának egész titka, hogy meg ne rövidítsük” (Móra Ferenc)
Az út kezdete...
A régmúlt időkben az emberek századokon át hitték, remélték, hogy valamelyik alkimistának sikerül megtalálnia a „bölcsek kövét”, amelynek segítségével nemcsak más fémekbõl lehet majd aranyat csinálni, hanem az örök fiatalsággal is megajándékozza az emberiséget...
Sok gyönyörű festmény témája is lett az „ifjúság kútja”..., de a remény csalókának bizonyult. A bölcsek kövét nem találták meg. Az alkímia még a XX. században is „kísértett”, így pl. folyt „aranycsinálás” Ferenc József udvarában (1868-69-ben), a császár utasítására, de folyt az 1920-as (!) években Németországban is, (ahol ebből akarták kifizetni a háborús jóvátételt).
Majd megszületett a kémia, a gyógyszerkémia és a gyógyszertan tudománya, óriási mértékben fejlõdött az orvostudomány, de a minden problémának egy gyógyszerrel történõ megoldásának vágya tovább élt...
Így pl. a vérbaj és az álomkór gyógyszerét felfedezõ, a modern kemoterápia megalapítójának tartott, Nobel-díjas Ehrlich professzor élete végéig kereste azt az egyetlen gyógyszert (nevet is adott neki: terapia sterilisans magna), amelynek segítségével minden, az emberi szervezetbe bejutott baktériumot el lehet majd pusztítani...
A kutatókat abban a korban is sokat foglalkoztatta az élet (abszolút idõtartamának) és ezen belül a fiatalság-fiatalosság meghosszabbításának problémája. Ez szorosan kapcsolódott az akkoriban születõ endokrinológiához..., hiszen az ember örök vágya, örök célja volt az örök fiatalság, az állandó egészség s a magas életkor.
E célokat – részben – az állandóan fejlõdõ tudomány eredményesen szolgálta: míg kétezer évvel ezelõtt a várható átlagos életkor 22 év volt; az a 30 éves háború idején (1618-48) már 31 évre nõtt, s napjainkban a 70 évet is meghaladja.
S hogy a magyar tudománynak sosem volt szégyenkezni valója, hogy elmaradott lett volna, egyetlen példa (errõl a területrõl): kb. 200 éve jelent meg kora kiemelkedõ német orvosprofeszszorának, Hufeland Kristóf Vilmosnak „Az ember élete meghosszabbításának mestersége” címû könyve német nyelven. Néhány évvel megjelenése után, 1799-ben magyarul is megjelent – Kováts Mihály orvos fordításában.
Kevesebb sikerrel járt a megfiatalítás, az örök fiatalság titkának kutatása. Sajnos a régebbi századokban megfoghatatlan, ismeretlen alapokon nyugvó kutatásokat sokkal inkább a babona, a szélhámosság, mint a tudomány fémjelezte.
Gondoljunk csak az alkimistákra, vagy Báthory Erzsébetre, akirõl azt állították, hogy fiatal lányok vérében fürdött, vagy Casanova kortársára, Cagliostro „grófra”, aki egyformán volt sikeres orvos, filozófus és alkimista – s „mellesleg” az egyiptomi szabadkõmûves páholy alapítója is –, s aki sikeres ipart ûzött az örök ifjúság elixírjével... Sikerét annak (is) köszönhette, hogy saját magáról azt állította, hogy már 100 éves is elmúlt...
A fordulat, pontosabban a realitás lehetõsége akkor jött el, amikor az öregséggel foglalkozó tudomány, a geriatria (vagy gerontológia) kb. 100 évvel ezelõtt kialakult.
A „kezdet” idõpontját pontosan ismerjük: 1889. május 31. Ezen a napon tartotta Párizsban a Francia Biológiai Társaság soron következõ tudományos ülését. Az elõadó a 72 éves ismert, s köztiszteletben álló Brown-Secard professzor volt...
Beszámolt arról, hogy saját bõre alá állati herekivonatot fecskendezett. Úgy találta, hogy a kezelés hatására növekedett étvágya, szellemi- és testi ereje is. Sajnos a következõ évek során kitûnt, a csodálatos hatás múló jellegû, s jórészt önszuggesszión alapult.
Brown-Séquardnak volt elõfutára: néhány évvel korábban (1849-ben) egy másik francia, Berthold bebizonyította, hogy ha a kiherélt kakas heréjét valahová máshová visszavarrta, az állat megtartotta kakas jellegét, nem alakult át kappanná.
De térjünk vissza a fiatalító eljárásokhoz...
Az elsõ számottevõ eredmények az osztrák Steinach és az orosz Voronoff nevéhez fûzõdtek. Steinach elõször öreg állatokba fiatal egyedek heréit ültette be: az eredmény valóban látványos volt: az állatok „megfiatalodtak”... A mûtött állatokból késõbb kivette a beültetett herét. A szövettani elváltozásokból arra következtetett, hogy az ivarsejteket termelõ szövetek tönkrementek, de a herehormont termelõ Leydig sejtek száma erõsen megszaporodott.
Azt a képet kapta, mintha az állatok herevezetékét kötötte volna le (akkor ti. az ondó pangása miatt az azt termelõ sejtek elpusztulnak, de a hormontermelõk szaporodnak).
Ebbõl kiindulva arra gondolt, hogy hasonló eredményt érhetne el embereken is. Az elvégzett mûtétek során valóban értek el bizonyos sikereket, de a mûtét nem vált általánosan elterjedtté, sõt nemsokára el is felejtették.
Hasonló sorsra jutottak Voronoff kísérletei is. Õ emberszabású majmok heréit ültette át férfiakba. Néhány esetben Neki is sikerült ideig-óriáig tartó „megfiatalodást” elérnie, de az eredmény a legjobb esetben is csak átmeneti volt...
Évtizedekig – látszólag – nem történt semmi. A kutatások folytak, születtek is eredmények (elsõsorban a gondolkodást-emlékezést javító gyógyszerek elõállításának területén), de az „ifjúság kútja” csak nem készült el...
Biológiai életkorunk és a melatonin
Az új utakon járó törekvéseket már a gerontológiai kutatások határozták meg: nem fiatallá akartak valakit varázsolni, hanem a szervezet megöregedését akarták meggátolni. Nem „fiatalító csodaszert” kerestek, hanem az öregedés biológiai, kórtani és fizikai okait kutatják.
Ennek egyik, de sokat ígérõ útjának a melatonin hormon kutatása bizonyult. Súlyát mi sem mutatja jobban, minthogy a Medline Express, egy USA-beli elektronikus adatbázis adatai szerint 1982-1997 között 6192 tudományos és népszerû – tudományos dolgozat foglalkozott a – mint késõbb látni fogjuk – igen sokoldalú melatonin élettani-gyógyszertani jelentõségével.
S a nemzetközi szinten elismert tudományos szaklapok közleményei között olvashatunk ilyen címeket is: A melatonin csodája; Örök ifjúság – gyógyszerek segítségével?; Ifjúság (Fiatalság) a gyógyszer-szekrénybõl?; Melatonin, a sokoldalú csoda: csoda vagy mítosz?
Mi hát a melatonin, s milyen feladatot lát el életünkben?
A harmadik agykamra mögött elhelyezkedõ corpus pinealie jelentõségére, melyet három évszázada Descartes még a lélek székhelyének tekintett, elõször 1899-ben figyeltek fel: a kórosan korai nemi érést mutatóknál a pinealis régióban mindig találtak daganatos elváltozást. Az is kiderült, hogy a kor elõrehaladtával csökken a mirigy hormontermelése, s ekkor indul meg az ivarmirigyek fejlõdése, s alakulnak ki a másodlagos nemi jellegek.
A sok ígéretes irányban történõ és kellõ számú betegen végzendõ klinikai vizsgálatokat nagymértékben akadályozta, hogy magában a mirigyben csak néhány mg-nyi melatonin van, így a szélesebb körû klinikai vizsgálatok csak a kémiai szintézis, illetve elõállítás megvalósulása után indulhattak meg.
Szerencsére a melatonint relative könnyû (5-methoxyindol-ból) szintetizálni, s így hamarosan elegendõ mennyiségben állt a kutatók rendelkezésére. Számos élettani területen bizonyult hatékonynak.
Így: – javítja a szív-keringési rendszer munkáját; – egyes rosszindulatú daganatos betegségek kezelésében megfigyeltek adjuváns hatást; – fokozza (serkenti) a szervezet immun-védekezését; – szabályozza az élettani alvásfolyamatokat; – megkönnyíti az idõzónák átlépését, illetve a több mûszakos munkavégzésbõl adódó zavarokat; – növeli a szexuális cselekvõképesség gyakoriságát és minõségét; – tüneti szerként mérsékli-lassítja az Alzheimer-kór lefolyását; – véd az O2 szabadgyökök sejtkárosító hatása ellen
.
Ez az utóbbi három hatás vezette egyes kutatókat azokhoz a megállapításokhoz, hogy a melatonin segítségével a „fiatalság” a kronológiai életkortól függetlenül fenntartható. Véleményüket az a megfigyelés is erõsítette, hogy a kor elõrehaladtával jelentõsen csökkent a kísérleti állatokban a melatonin szintje.
A gerontológusok az öregedés folyamatában nagy szerepet tulajdonítanak annak, hogy az örgedõ szervezet mind kevésbé képes az O2 szabadgyökök sejtkárosító hatását kivédeni (növekszik az oxydatív stressz). Az ilyen jellegû-irányú hatás igazolása sok-sok éves munkát igényel. Egy konkrét példa:
Az elmúlt hónapokban publikáltak a tekintélyes angol orvosi folyóiratban, a BMJ-ban egy tanulmányt. Ebben a szexuális aktivitás mértéke és az életkor alakulása közötti összefüggést vizsgálták.
45-49 éves férfiaknál pontosan felmérték a szív-keringési rendszer állapotát, s 10 év múlva ellenõrizték õket. Azoknál a férfiaknál, akik szexuálisan aktívabbak voltak az átlagnál, 50%-ka ritkábban találtak szív-keringés rendszeri eltérést.
Egyet azonban ne feledjünk (gondoljunk Móra Ferenc idézett bölcs szavaira): a melatonin sem adhat felmentést az ésszerû életvitel alól, nem adhat „zöld utat” a dohányzásnak, a mértéktelen alkoholfogyasztásnak, vagy az elhízásnak...
Bizonyos vitaminoknak is van ilyen hatásuk (C, E vitamin), de csak bizonyos fejtek bizonyos részein mûködnek. A melatonin ezzel szemben a test valamennyi részének valamennyi sejtjére hat – beleértve az agyat is.
Ezért „tûnik” (ma még csak „tûnik”, de ha – ezt az eddigi eredmények ismeretében reméljük – a folyamatban lévõ (külföldi) vizsgálatok pozitív eredménnyel zárulnak, akkor „kijelenthetjük”) az öregedési folyamatok lassításában, azaz, a biológiai életkor kedvezõ befolyásolásában sokat ígérõ gyógyszernek (amerikai adatok szerint pl. az USA-ban 20.000.000 ember szedi!).
Alvás és álom...
Kicsit részletesebben kell foglalkoznunk a melatonin és az alvás kapcsolatával.
A legõsibb alvás-álomtan azt tartotta, hogy a lélek nemcsak a halál beálltakor, hanem az alvás idején is elhagyja a testet, s valahol a végtelenben folyong. Bolyongása során találkozik más lelkekkel, beszélget velük – ez az álom. Ha a lélek nem talál vissza a testbe, akkor a test beteg lesz, majd meghal...
Azóta sokat változott a világ, s benne tudásunk...
Az élettani „alvás”-nak négy stádiumát különböztetjük meg, közülük
az elsõ a „felületes”, a második a „könnyû”, a harmadik és negyedik pedig a „mély” alvás stádiuma.
A szervezet teljes regenerálódása a mélyalvási szakaszok alatt következik be, s sokkal inkább az adott szakaszok „mélységétõl”, mint „idõtartamától” függ, jóllehet, a – legalább – napi 5 órai alvásra a szervezetnek feltétlenül szüksége van.
Statisztikai adatok szerint a betegek mintegy 40-50%-a alvási zavarokkal fordul orvosához.
Arról panaszkodik, hogy:
– nehezen alszik el,
– nem alussza át az éjszakát,
– fáradtan, ingerlékenyen ébred, vagy
– az alvás minõségének romlását észleli (felületesen alszik, minden ki neszre felriad).
Az okok között találtunk:
– organikus (szervi) elváltozásokat (pl. szív-keringési problémák, pajzsmirigy megbetegedések, akut vagy krónikus fájdalom, vesebetegségek, stb.),
– gyógyszer-mellékhatásokat (pl. coffein, hormonok, antiasthamatikumok),
– pszichés okokat (pl. pszichiátriai megbetegedések), s csak ha ezek kizárhatók, akkor beszélünk
– primer álmatlanságról (nincs kimutatható ok).
Fiatalabb korban az alvászavarok hátterében többnyire nem szervi okok, hanem külsõ tényezõk (pl. tartós izgatottság, túlzott kávéfogyasztás, mértéktelen dohányzás, drogfogyasztás) állnak.
Idõsebb korban az alvászavar oka gyakran betegség (szívelégtelenség, magas vérnyomás, asthma bronchiale, izületi betegségek, krónikus fájdalom, nyombélfekély, stb.). Az elsõ teendõ a beteg kivizsgálása, s az alapbetegség kezelése. Ha ez megoldott, akkor ezeknek a betegeknek csak rövid ideig lesz szükségük altatóra.
Az esetek többségében azonban nem altató-szerre (s azok minden mellékhatására) van szükség, hanem a kor, illetve a korral járó élettani, életmód változások következtében megzavart fiziológiás alvás-szabályozás rendezésére. Ez természetesen nem érhetõ el egy „tabletta” bevételével, hanem csak egy megfelelõen hatékony, de kóros mellékhatásokat nem okozó gyógyszer kúraszerû alkalmazásával.
Biológiai óránk és a jet lag jelenség
Számos életfolyamatunk, biológiai óránk cirkadián ritmusa szerint zajlik (pl. a fájdalommal szembeni érzékenység reggelente sokkal magasabb, mint a délutáni órákban; vagy a testhõmérséklet változás napi ingadozás akár a 1,5C-t is elérheti (testünk hõmérséklete a kora délutáni órákban a legmagasabb), de mint arról egy 1997-ben tartott osztrák továbbképzõ szemináriumon is beszámoltak, a cirkadián ritmus érvényesül az egyes alvási sátdiumok váltakozásaiban is).
De mi is az a biológiai óra?
Kb. 100 éve írta le Claude Bernard a homeosztázis elvét. Ez megköveteli, hogy a szervek, szervrendszerek mûködésében bizonyos fluktuáció érvényesüljön.
Ezekben a fluktuációkban pontosan megtaláljuk a természet ritmusát, amely szinkronban van a nappal és az éjszaka változásaival, a holdnak a naphoz viszonyított helyzetével (ár-apály) és az évszakok változásaival. Ezek azok a ritmusok, amelyeket biológiai ritmusoknak nevezünk.
Az alapvetõ biológiai ritmusok a szervezetben magában keletkeznek; ezek az endogen ritmusok. Az emberi biológiai ritmusok kutatásának középpontjában kezdettõl fogva belsõ-elválasztású rendszer állott.
A ritmusok megjelennek az újszülöttkorban, a felnõttkorban állandósulnak, majd az öregkorban ismét csökkennek.
A biológiai óra agyi központjának közvetlen idegi összeköttetése van a retinával (a szem ideg-hártyájával), így azonnali információkat kap a külvilág fényviszonyairól. De összeköttetésben áll a szintén cirkadián ritmusban mûködõ tobozmiriggyel is. Ha sok fényt kap – tehát ha az élettani körülmények között – „nappal” van, a melatonin termelés, s így annak szintje a vérben lényegesen alacsonyabb, mint „sötétben”, azaz éjszaka. A melatonin termelõdés, illetve koncentrációjának „csúcsa” hajnali 4 óra körül van.
Melatonin és az alvás
Az alvás-ébrenléti zavar újabb, korukban megjelent formája, a jet lag jelenség. A repülõgéppel utazóknál, akik rövid idõ alatt több idõzónát lépnek át, alvás és közérzetzavar jelentkezik. Hasonló a helyzet a többmûszakban dolgozóknál is, de erre nem mindenki gondol. Hiszen a „divatos” és „elõkelõ” jet lag bûvöletében élünk.
Az idõzónákon történõ gyors átlépéseket – különösen, ha a világ másik végébe repül Európából (de fordítva is), pl. Budapestrõl Bangkokba, vagy Londonból Oaklandbe, rosszul viseli el a szervezet. Nemcsak a melatonin képzõdés (és hatás) ritmusa, de más cirkadián ritmusok is zavart szenvednek. Így – átmenetileg – belsõ deszinkronizáció alakul ki.
Amíg szervezete belsõ órája nem alkalmazkodik a megváltozott külsõ idõhöz, addig az utas fáradt, álmos, akkor aludna, mikor ébren kellene lennie, s nem tud elaludni, mikor eljön az alvás ideje...
A nyugat felé repülést jobban tolerálja a szervezet, mint a kelet felé történõt, mert nyugat felé a biológiai órával megegyezõ, kelet felé pedig ellenkezõ irányba megyünk.
Az alvászavarok (tüneti) kezelésére szolgáló – sui generis – altatók hatásmechanizmusuk szerint lehetnek nyugtató-altatók, ezek az „éberséget” (a vigilanciát) csökkentik, így váltják ki az alvást, vagy élettani alvás-szabályozók, amelyek közvetlenül erõsítik az alvás természetes hatásmechanizmusát.
A test-azonos, tehát az emberi szervezetben is képzõdõ altató hatású vegyületektõl sokat vártak; elsõsorban azt, hogy könnyen alkalmazhatók lesznek, s nem lesz mellékhatásuk.
Ezekre elõször egy francia kutató figyelt fel: „fáradt” kutyák gerincvelõ folyadékát (liquorát) más kutyákba fecskendezte, azok elaludtak.
Így indultak meg a széleskörû kutatások, amelyek során elõállítottak kémiai úton három, önálló altató, alvás-szabályozó hatással bíró vegyületet.
Az egyik volt az 1-triptophan; csak igen enyhe alvászavarban volt hatékony.
Nagyobb reményeket fûztek egy aminosavból álló fehérjéhez, amelyet DSIP-nek (delta alvást kiváltó proteinek) neveztek el. Fehérje lévén, csak injekcióban adva volt hatásos, mert szájon át adva az emésztõ-nedvek hamarabb bontották el, mintsem altató hatását kifejthette volna.
A csoport legígéretesebb tagjának a melatonin bizonyult, s az is kitûnt, hogy más irányú, az élet minõségét kedvezõen befolyásoló hatásai is vannak!
Eredetük szerint a növényi eredetûek, ezek enyhe, fõképpen ideges eredetû alvászavar eseteiben jelenthetnek segítésget.
Sokszorta erõsebb hatásúak a kémiai úton elõállított gyógyszerek.
Ma közöttük a „legnépszerûbbek” a benzodiazepinek, amelyekbõl – egyes adatok szerint – a világon naponta 40 millió (!) tablettát vesznek be.
Alkalmazásuk elsõ idõszakában osztatlan elismerés fogadta széles hatásspektrumukat (nyugtattak, altattak, oldották a feszültséget, jelentõs izomellazító hatásuk van), s alig figyeltek meg számottevõ mellékhatást; ez utóbbi körülmény, ahogy szélesedett felhasználásuk, sajnos megváltozott.
Fontos az is, hogy alkohollal együtt adva erõsen fokozzák az alkohol hatását (bódulatot, pszichés zavarokat, stb. okozhatnak).
Sok emernél túl erõs a benzodiazepinek izomellazító hatása, s ezért a beteg mozgása rendezetlenné (nem összehangolttá, „ataxiás”-sá) válhat, s (pl. ha éjjel fel kell kelnie, el is eshet), de túl élénk álom hatása alatt le is eshet az ágyról.
Szabályként fogadhatjuk el azokat a véleményeket (vagy álláspontokat) is, hogy 2-4 hétnél hosszabb ideig ne kapjon a beteg benzodiazepin altatót (sem), mert akkor már könnyen kialakulhat pszichés függõség, s az altatószer elhagyása komoly nehézségekkel jár.
Új és más utat jelent tehát a melatonin, mely – még egyszer hagnsúlyozzuk – nem „altató-szer”, hanem az élettani alvás szabályozója, s nem „gyógyszer”, hanem az emberi szervezetben képzõdõ hormon!
Az eddig publikált irodalmi adatok közül a tudományos vizsgálatokat az alábbi területeken tekinthetjük lezártnak: az alvászavarok területe, a jet lag jelenség ellensúlyozása és a többmûszakos munkavégzéshez való alkalmazkodás megkönnyítése. Abban azonban egységes az irodalom állásfoglalása, hogy a többi, fentebb említett indikációs területeken is sokat ígérõ gyógyszernek tûnik.
Az irodalmi adatok kiemelik, hogy sem a farmakológiai vizsgálatok során, sem a klinikai gyakorlatban sem figyeltek meg mideddig semmiféle számottevõ kóros mellékhatást.
S a perspektíva? Feleljen rá az amerikai Newsweek hetilap cikkírója: „Egy biztosan jó éjszaka – és talán 137 éves életkor...”
Szerző: Dr. Nagy Gábor kandidátus
