2016. július 20., szerda

Biologika a gyógyítás új útja

Az Új medicina lényege


Hamer doktor legjelentősebb felfedezése az Germán Új Medicina, mely egy mérnöki pontosságú, átfogó, és megismételhető orvostudományi rendszer.

Tér-kép a szó valódi értelmében. Természettudományos összefüggéseiben írja le az élő szervezetek élettani, bio-logikus (élet-értelmes) működését, melybe beletartoznak a megbetegedések is.

Ez az ELSŐ orvostudomány, mely összefüggéseiben vizsgálja az az emberi lényt. A tudományos precizitás miatt Lélek-Agy-Szerv szintekre bont, ugyanakkor Egyben, összességében értelmezi a folyamatokat.

Hogy az akadémikus orvostudományban mennyire eltávolodtunk a valóságtól, mi sem tükrözi jobban, mint a tény, hogy külön orvos foglalkozhat a szervekkel, és megint külön másik a lélekkel (személyiséggel, viselkedéssel).

Lehet persze egybeesés vagy kiterjesztett személyes érdeklődés, de általánosságban a szervekkel foglalkozók nem vizsgálják a lelki vetületet, a lélekkel foglalkozók pedig nem vizsgálják a szervi összefüggéseket. Te jó ég! Hova jutottunk? Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?

Hiszen a Lélek, az Agy és a Szerv három szintje voltaképpen csak PAPÍRON vagy GONDOLATBAN három, a valóságban egy. Sem a szerveinket, sem az agyunkat nem hagyjuk otthon, ha dolgozni megyünk.

Ez a három dolog (vagy szint), az élő szervezeteknél egymástól elválaszthatatlan! És mint tudjuk, a különválasztás, figyelmen kívül hagyás, végzetes, ha nem okulunk belőle.






Amikor egy önmagától kialakuló (ÉBK) megbetegedésnél valaki kijelenti, "nem ismert a megbetegedés oka" tulajdonképpen azt mondja, ő nem tudja az okozat okát. Az Új Orvostudományban ilyen már nincsen, a pontatlan vagy téves diagnózis KI VAN ZÁRVA.

Az Új Orvostudomány felfedezéséhez, napfényre kerüléséhez sok-sok hihetetlen, véletlenszerű egybeesésre volt szükség. Sokan úgy vélekednek, ezt így meg se lehetett volna szervezni.

Ha mégis, azt már senki sem tudja, vajon ki vállalta volna be azokat a drámai megrázkódtatásokat, és nehézségeket, amivel Dr. Hamernek és családjának szembesülni kellett. Dr. Hamer kitartásának köszönhetően most Önhöz is eljutott ez a sorsdöntő információ.


Ha eddig valótlannak hitte volna, ismerje meg Ön is, hogyan válhat egészségessé, egy térképpel melyet eddig több, mint HARMINCEZER páciensen igazoltak be. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, ez a Használati Útmutató Az Emberi Lény Fizikai Testéhez - orvostudományi értelemben. Vegye hasznát!



Az Új Germán Medicina az élő szervezet
orvos-biológiai összefüggéseit úgy írja le,
mint lélek, agy és szerv egységét.


A lélek és szerv minden folyamata az agy által kapcsolódik össze és minden vezérlés és szabályozás onnan történik. Az agy szervezetünk kapcsolóközpontja, bioszámítógépe és a lélek a programozó.

A bioszámítógép közös „hatáskifejtési” területe a test és a lélek egyaránt, úgy az optimális programozásnál, mint a program valamilyen zavaránál.

Ugyanis nem csak arról van szó, hogy a lélek agyat és szervet programoz, hanem arról is, hogy a szerv is képes sérülések esetén az agy és a lélek mintegy automatikus, gyakran nem is tudatosuló (!) programozását elindítani.

Ebben különbözik az Új Germán Orvostudomány alapvetően minden korábbi orvosi irányzattól, különösen az ún. akadémiai orvoslástól....."

"Az Új Germán Medicina egy megtapasztaláson alapuló természettudomány. Öt biológiai természettörvénye van, amelyek mindig léteztek és mindig is létezni fognak – csupán általam lettek újra felfedezve.

Érvényes az emberre, állatra, növényre, még az egysejtű élőlényre is – tulajdonképpen az egész világegyetemre.

Beleértve az összes ún. betegséget, mert ezek minden esetben csak a természet egy kétszakaszú Értelmes Biológiai Külön programjának részei (ÉBK). .....
BŐVEBBEN>>> NGM oldalonkon

Mi, és miért a BIOLOGIKA?




Ez egy nagyon összetett kérdés. Ez a hosszú videóbetét rávilágít arra hogy amit teszünk, kérünk, várunk, teremtünk ebben a blogban miért, és miért most.

Az emberek egy jelentős részének kinyílt a szeme! Sok dologra rájöttünk! Hogy mire is, hát erről szól ez a videó! Türelemmel nézd végig!!

Bővebben a forrás oldalon>>Forrás: BIOLOGIKA SZABADEGYETEM