2018. szeptember 24., hétfő

Csakra energetika

A Csakrák és a Színek jótékony hatásai



Az (élet) erő energiarendszerből áll, amely nélkül nincs fizikai  test.

Az energiarendszer 3 összetevőből áll:

1. energiatestek (étertest, asztráltest (érzelmitest), mentáltest, spirutuálistest) (Az asztráltest körülbelül kétszer olyan magas és széles, mint a fizikai test. Alakja leginkább tojásra emlékeztet; színes, fénylő, felhőszerű képződmény. Ideális esetben a fizikai test éppen a közepén helyezkedik el. Az Én-test vagy mentáltest egy magát állandóan újra- és újrateremtő, tiszta fényburok, amely az asztráltesten túl ragyog. Ezen érzékfeletti testeknek, az ember finomabb részeinek összefoglaló neve az aura, amely minden változásra érzékenyen reagál. Ha bőrünket a fizikai világgal való érintkezés felületének tekintjük, akkor auránk révén tulajdonképpen a magasabb világokkal tudunk kommunikálni.)

2. csakrák – energiaközpontok (pránafrekvenciák felfogói) életenergiát frekvenciává alakítják és eljuttatják a testbe oda ahova kell.

3. nadik (meridiánok) – energiacsatornák- feladata az életenergiát (prána, chi) az energiarendszerbe vezesse.

,,Az életerőnk, tetterőnk, és a kreativitásunk
egy folyamatosan, hol kisebb, hol nagyobb 
amplitúdóval áramló energia.

Csakrához is köthetjük ezt az energiát, mégpedig a második, avagy szakrális csakrához. Azonban az életerő, és kreativitás abban az értelemben, ahogy szerintem megélni érdemes, nem köthető egyetlen csakrához. Sokkal inkább a csakrák egyensúlyához, vagyis mindegyik csakrának jelentős szerepe van benne." Forrás: http://www.teljessegviraga.hu/blog/mi-az-ami-elore-visz.

Mindannyiunk bensejében hét, kerékhez hasonlatos csakra (szanszkrit szó jelentése: kerék, energiaörvény) forog.

Amit gyakran lótuszvirágokként ábrázolnak, tölcsér vagy virágkehely formája miatt. Valószínű onnan kapta nevét, hogy a tisztánlátók akik már az ősidőkben képesek voltak az emberi aurát és csakráit mindenféle segédeszköz nélkül is látni, örvénylő energiaként érzékelték, hisz tölcsérszerűen keskenyedő áramlásként járják át a szervezetet. A csakra forog, miáltal úgy néz ki, mint egy mozgó kerék.

A csakrák láthatatlan energiaközpontok, amelyen keresztül az emberi szervezet több szinten kapcsolódik a környezetéhez, információkat és energiát vesz fel és ad le.

Az indiai filozófia szerint a csakrákon keresztül hullámzik az ember testében az éltető energia vagyis a prana. Az életenergiát nemcsak befogadják, hanem módosítják és fizikai síkon transzformálják.

Óramutató járásával megegyező, örvénylő vízhez hasonló mozgásuk biztosítja, hogy az energia a belsejükbe kerüljön környezetünkből. És ellenkező irányba, ha energiát ad le. Ezek a forgásirányok minden élőlénynél, férfiaknál, nőknél, időseknél és gyermekeknél, és állatoknál azonosak.

Más verzió: Férfiaknál az első csakra jobbra (óra mutató járásával megegyezően), az utána következő mindig a másik irányba, felváltva, - a nőknél balra az első.

,,Van, ahol leírták, hogy minden csakrának az óramutató járása szerint kell forogni, ha nem így forog, az rossz. A keleti források legfeljebb megjegyzik, hogy forgásban vannak, minden további információ nélkül. (Aki látja, úgyis látja, a többi meg ne képzelegjen…). Általános tapasztalat szerint az óramutató járásával egyező irány az energiafelvétel, míg az ellenkező a -leadás jelzője."

Csakrák állandó körkörös mozgásban vannak. Az aurát érzékelni képes látók tölcsérhez hasonló, forgó energiaáramlásként írják le.

A hét energiaközpont legrégebbi és legátfogóbb leírását az indiai kultúrában találjuk meg. Az indiai irodalom legrégebbi írásaiban, az isteni eredetűnek tartott Védákban, olvashatunk utalást a csakrák helyére és szimbolikájára.

Mivel csakrákat az indiai nyelv költői formáiban lótuszvirágoknak is nevezik, és így is ábrázolják az ázsiai festészetben, amikor tudatosan érzékeljük a csakráik energiáját, akkor az indiai elképzelés szerint a lótuszvirág kelyhe felfelé forog, hogy felvegye a kozmikus fényt.

A csakra forgása révén szívóhatás keletkezik, amely behúzza az energiát, információt. Ezt arra használjuk, hogy érzéseket vagy gondolatokat hozzunk létre, ezért a csakrát szállítónak is tekinthetjük, amely a lelki és intellektuális folyamatainkhoz biztosítja az építőanyagot. A legalsó és a legfelső csakrát lefelé, illetve felfelé táguló, az óramutató járásával megegyező irányban forgó energiatölcsérként képzelhetjük el.

A köztük lévő öt másik csakrát a test előtt és mögött elhelyezkedő, a testtől távolodva táguló energiatölcsérekként vizualizálhatjuk, melyek a testünkön keresztül találkoznak egymással, miközben (ha egészségesek vagyunk) az óramutató járásával megegyező irányban forognak – mindegyik csakra más-más sebességgel.

,,Csak akkor egészséges az ember és érzi jól magát, ha minden csakrája kiegyensúlyozottan és optimálisan működik.

A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ez által információkkal a szerveket, végtagokat és a sejteket.

Ha a test egy területén – például egy szerv aktivitása által – energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát. Ezért nagyon fontos, hogy a csakrák jól működjenek - az adott csakrához tartozó szervek megfelelő energiát kapjanak. A csakrák elhelyezkedésüknek megfelelően áthatják a testet: befolyásolják nemcsak a szervek működését, de az érzelmeket és a gondolatokat is.

Testünk csakrái közül azok a csakrák, melyek energia felvétele és leadása nem megfelelő, a többi „egészségesen” működő csakrát késztetik többletmunkára. Ilyen esetekben az egészséges csakrák energia felvétele és leadása megnő, hogy a test energiaháztartása helyreálljon. Ez azonban hosszútávon nem hoz megfelelő egyensúlyt, melyet a test fizikai megbetegedései illetve a lelki problémák jeleznek.

A csakrák által felvett energiák bizonyos szerves és finomanyagú folyamatok, valamint gondolatok és érzések létrejöttéhez szükségesek. Nagyon fontos tehát, hogy csakráinkat mindig tisztán és egyensúlyban tartsuk.

A csakrák körülbelül megfelelnek a belső elválasztású mirigyeknek. Jelentős szerepet játszanak az indiai áyurvédikus orvostudományban, ahogy a jógában is."

Mindent a csakrákról + csakratisztítás

https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/energia-aura-csakra-1/csakraismeret

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/a-csakrak-es-szinek-jotekony-hatasai.html


,,A csakrák közötti energiaáramlás, - egyfajta kommunikáció. A csakrák finom energiáinak egyensúlya hatással van mindarra, amit gondolunk, mondunk vagy teszünk, ami pedig befolyásolja az auránk állapotát.

A csakrák finomítják a személyiséget, határozottan befolyásolják a fizikai megjelenést és a jellemből adódó hajlamokat, valamint életerőt biztosítanak a fizikai testnek.

A csakrák kiegyensúlyozásával elérhető a teljes testi és lelki egyensúly és egészség. Ha kellemetlen dolgok történnek velünk, melyek befolyással hatnak ránk és hangulatunkra, az az auránk színén is meglátszik."

Minden csakra bizonyos minőségért felelős, mint például szellemi tisztaság, kreativitás, szeretet, vitális vagy szexuális erő. Ha a csakrák fejlettek, akkor nyitottak és intenzíven sugározzák ki az energiájukat.

A fejlett csakrákkal rendelkező embereket erőteljes kisugárzás jellemzi. Azokat az embereket, akiknek nyitott a szív-csakrájuk áthatja a szeretet. Az ilyen emberek melegszívűek, együtt-érzőek, és intenzíven ki is sugározzák.

Ha egy csakra beszűkül, akkor nem tud rajta keresztülfolyni az energia.

Minden csakrának van egyfajta forgása, amely normál esetben arra szolgál, hogy egészséges mértékben adja-vegye az energiát. Ez a forgás lelassulhat, sőt akár meg is fordulhat, ami nem jó.

A csakrák energetikai feltöltésekor a többletenergia mindig a napfonatban tárolódik, mintegy éléskamra, és szükség esetén innen jut el a többi csakrába, tehát összességében felel a másik hat csakra energetikai ellátottságáért is.

A gyökércsakra lefelé nyílik, a 2-6. csakra előre és hátra is, a koronacsakra felfelé nyílik.

Egy jól működő csakra megtartja az energiát. Ha az energia a csakrákban nem marad meg tartósan, annak több oka lehet. Amikor túlterheltek, stresszesek, feszültek vagyunk, rossz gondolataink vannak, akkor a csakrákat érdemes időközönként feltölteni, harmonizálni.

Az introvertált vagy beteg emberek csakrái gyakran csak egy pillanatra nyílnak meg, akkor is csak mérsékelten, így csak csekély mennyiségű energia tud beáramlani a testükbe.

Az elméletek szerint a hét fő csakraponton a legerőteljesebb az energia aktivitás. A fő csakrapontokon történő energia áramlás jótékony befolyásolása (energia harmonizálás) sokféle módon lehetséges.

A keletkezett energiablokkokat több fajta módon oldhatjuk fel és hozhatjuk egyensúlyba a test energiaáramlását.

Egy energetikai probléma megoldása mindenképpen a csakrák tisztításával, a csakrákban folyó energiaáramlás helyreállításával kezdődik.

Például képzett gyógyítók segítségével, különleges ásványok kisugárzásának felhasználásával, illóolajok hatásával, színek, hangok, rítusok használatával.

Ha a csakra normálisan működik (vagyis az óramutató járásával megegyező irányba forog), akkor a csakra nyitott, így fel tudja venni a környezetből az energiát. A csakrák nem megfelelő működésekor betegség lép fel fizikai és lelki síkon.

Amint a sérült csakra működése helyreáll, kialakul a megfelelő áramlás (csakrán belül az óramutató járásával megegyező irányban), energiaátvitel és a test energetikai rendszere optimálisan működhet tovább.

A negatív irányú hangulatváltozások, minden esetben energiavesztéshez vezetnek, míg a pozitív irányú hangulatváltozások a csakrát energiafelvételre késztetik.

 http://www.egeszseg-klinika.hu/energiagyogyaszat_aura_csakagyogyaszat


Minden csakra rezonál bizonyos lelki problémákra amelyek hatást gyakorolnak nemcsak érzelmi életünkre, de kihathatnak a fizikai testünkre is. A lelki és szellemi terhek hatására a csakrák elzáródnak vagy lassabban forognak illetve túl pörögnek így kevesebb energiát képesek felvenni. Ahhoz, hogy képesek legyünk mind fizikai mind lelki és szellemi jólétben élni, minden csakráknak kiegyensúlyozott módon kell működnie. Ezáltal leszünk képesek kapcsolódni a Felsőbb Énünkhöz és megvalósítani spirituális feladatainkat.

Meditáció során, bárki könnyen megtanulhatja hatékonyan irányítani a saját tudatalattijának működési folyamatát, mindeközben pedig könnyen rájöhetsz, hogyan tudod te magad a leghatékonyabban működésbe hozni csakráidat, hogy boldog, egészséges és kiegyensúlyozott életet élhess.

,,A csakra terápia segít a test, a szellem, 
és a lélek harmóniáját a fizikai síkon megvalósítani.

Abban az esetben, ha a csakra kiegyensúlyozottan működik, akkor a többi csakrának nem kell túlműködnie hogy az egyensúly fennmaradhasson, és ezáltal a test fizikai tünetei is megszűnnek, az egészségi állapot pedig helyreáll.
A csakra terápia lehetőséget nyújt abban is, hogy az öngyógyító folyamatok beindítása után a kezelt személy önmaga tudja sorsát kezébe venni, azt a számára legmegfelelőbb módon irányítani.

A rendszeres csakratisztítás következtében a csakrák sérülései gyorsabban "helyrejönnek", mert biztosítottá válik a lelki fejlődés, a lélek gyógyulása."

Minden csakrához tartozik egy szín, 
mely felerősíti annak működését. 

A testünkben akadálytalanul áramló energia biztosítja egészségünket. Az energia zavartalan áramlását a lelkünkben tudatosan vagy tudattalanul zajló folyamatok befolyásolják. Minden színhez tartozik egy rezgésszint, mely hatással van ránk, üzenetet hordoznak. Mindig olyan színeket választunk például az öltözködésünkben is, amelyik szín rezgéseire leginkább szükségünk van. Ily módon ki tudjuk választani azokat a pozitív megerősítéseket és színeket, melyek a leghasznosabb számunkra.

,,A hét fő-csakra a szivárvány hét színével 
közel megegyező rezgéstartományban működik.




Lelki összhang hiányában rezgésszámuk megváltozik: a csakrák vagy túlpörögnek, vagy lelassulnak, amit a szellemi látó színváltozásként észlel.

Ezek a változások hatással vannak az étertestre, illetve azon keresztül a fizikai testre is, így idővel szervi panaszokat, betegségeket is előidézhetnek. A lelki zavarok megszűnésével a csakrák működése, a szervezet energiaellátása helyreáll, s életbe léphetnek az öngyógyító mechanizmusok."

http://www.csakratea.hu/home/informaciok/tudastar

http://www.semiramis.info.hu/csakra.htm

http://ezoterika12.blog.hu/

http://ariel.josdaja.gportal.hu/gindex.php?pg=35587600&nid=6358366

*****
Csakrák és a hangok: https://youtu.be/AFFKfyI7xLg



A 7 főcsakra

1. A gyökér-csakra - (Muladhara) Jelentése: gyökér, támaszték.


Színe a piros. A végbélnyílás magasságában helyezkedik el. (A végbélnyílás és a nemi szervek között)

A családot - A stabilitást jelképezi. Alap energia. Ez az energiarendszerünk irányítója. És a kollektív tudatalatti székhelye.

Hozzá kapcsolódik a szexualitás, életerő, vitalitás, egzisztencia. Ha az első csakra egyensúlyban van a 7. csakrával az ember belső egyensúlyban marad.

Ha jól működik harmóniában állsz a földdel és teremtményeivel, és ez életerőt, önbizalmat, elégedettséget, stabilitást, belső erőt kölcsönöz. Biztonságos hely számodra a föld.

Könnyebbé teszi a terveid megvalósítását. Kontrollálja az életerőt, a „menekülés vagy harc” döntést, a túlélőösztönt, a vágy érzelmeit, haragot, féltékenységet és mohóságot.

A gyökér csakra irányítja az anyagi világ ismeretét, mint pl. túlélés és olyan információkat tárol mint pl. családi hiedelmek, hűség, az önmagunkért való kiállás képessége, babonák, ösztönök, fizikai fájdalom és öröm, érintés.

Önbecsülésünk, biztonságérzetünk is itt ered. Rossz gyökér-csakra működés, valamint a szakrális-csakrában és solar-plexusban is zárlatok vannak kóros soványság alakul ki valamint menekülési vágy.

Akinél elvan záródva vagy gátolva van, test felépítése gyenge, kevés fizikai és szellemi ellenálló képességgel rendelkezik. Ideges alkatúak, ingerlékenyek, számukra az élet nem öröm. Mindig a könnyebbet, kellemesebbet követelő életre vágynak.

Ha az 1. csakra rosszul működik – megterelő helyzetben úgy érezzük, mintha kicsúszna a talaj a lábunk alól. Ha túlzottan aktív gyakran válunk agresszívvá, dühössé. A düh, erőszak, méreg mind elhárító mechanizmusok és önbizalom hiányra utalnak.

Jól mutatja a kiegyensúlyozatlanságát pl. az érdeklődés hiánya a való világ, a túlélés iránt, valamint különféle rögeszmék, függőségek, ingatag érzelmek, önzőség, nyugtalanság és energiahiány.

Ha valakinek fáj a gerince derék vagy kismedence magasságban, az azt jelent, kevés a pénze. Nem szegény, hanem többet szeretne keresni, de jelentheti azt is, hogy hiányzik az otthon biztonságérzete. Megoldásként azt javasolják, tekerje körül derekát egy piros pléddel, ez feltehetően enyhíti fizikai és lelki problémáit egyaránt.

Vörös - Szerelem. Élettel tölt el bennünket, életerőt és bátorságot kölcsönöz nekünk. Ha egy kis kékkel keveredik, ez segítséget nyújthat abban, hogy az életösztöneinket szellemi erővel átitassuk.

A vörös mint a legforróbb szín, a vérre gyakorol közvetlen hatást. Vérkeringési zavarok, például a lábszár vérellátási problémái esetén ajánlható. Krónikus torlaszokat old fel, sorvadásos folyamatokat gyógyít. A vörös szín az ekcémára, valamint az összes, nem gyulladásos bőrbetegségre kedvező hatást fejt ki. A hideg területeket felmelegíti, fokozza a teljesítőképességet.

Hatása izgató és stimuláló, ezért éttermekben azért használják, hogy élénkítsék a jó hangulatot és növeljék az étvágyat.

A vörös fényt leginkább a nem elég aktív testműködések élénkítésére alkalmazhatjuk. A vörös fény hatására gyorsabban ver a szívünk és intenzívebb lesz a vérkeringés. Ez utóbbi miatt alkalmas a vírusos vagy bakteriális fertőzések gyógyítására is.

A figyelmet javítja - A vörös szín javítja a részletek iránti figyelmet a tanulásnál, míg a kék kreativitásra serkent.

Ételek, melyek a gyökér csakrát táplálják, a következő zöldségfajták: répa, burgonya, paszternák, retek, cékla, hagyma, fokhagyma, torma; proteinben gazdag ételek, pl. tojás, hús, bab, tofu és más szójatermékek, mogyoróvaj; fűszerek: csípős paprika, metélőhagyma, cayenne-i bors, feketebors.

Megtisztítása és aktivizálása: Naplemente és napfelkelte harmonizáló hatású rá. Lótusz ülésben a természet illatait belélegezve is kiváló hatású rá. A kettő együtt még hatásosabb.

Drágakőterápia: Achát, vérkő, jáspis, gránit, vörös korall, rubin.

Aromaterápia: Cédrus, szegfűszeg, - boróka, szantálfa..



2. A szex-csakra (Szakrális-, hasi-csakra) (Svadhishthana) Jelentése: édes íz, édeset érezni.

Színe a narancssárga. A köldök alatt két ujjal helyezkedik el.

Ez a csakra képviseli a szexualitást, kreativitást, önbecsülést, örömöket és a frusztrációkat. A szexuális energiák, és az alkotó energiák és a kreativitás központja.

A rácsodálkozás és a lelkesedés is hozzá tartozik. Az emberekhez való viszonyunkat – főként a másik nemmel való kapcsolatunkat - nagymértékben ez a csakra működése befolyásolja.

Ez a csakra köt össze minket az érzelmeinkkel és az érzékiségünkkel. Egészséges működése esetén könnyen mozgósítjuk a kreatív energiáinkat.

Itt található a kreatív és a szexuális központunk. Ez a csakra segíti elő az adni és az elfogadni tudást. Valamint a vidámságot, a lelkesedést.

Idetartoznak az élvezet, az étvágy, az összhang, a szépség, az erotika, a függőség, a függetlenség. A fajfenntartás és a szaporodás képessége miatt a tudás is idetartozik.

Energia mező.

A szakrális csakra irányítja a hibáztatást és a bűntudatot, megnyilvánulást; pénz és jólét, szex, hatalom, irányítás és ez a csakra a kreativitás és erkölcsi érzék alapja.

A második csakra a következő információkat tárolja: kettősség érzése, személyes vonzerő, az irányítás képessége, társas hajlam, érzelmek, érzések.

A gyökér-csakrával együtt felelős az emberi szexualitás örömeiért és problémáiért. Hozzásegít, hogy a szeretett társsal mélyebb legyen a szexuális élmény, és egy magasabb egységet alkossunk együtt. Teremtő örömmel és lelkesedéssel tölt el minket, sok minden.

Elégtelen működése fásultsághoz 
és kapcsolati problémákhoz vezet.

A csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. evési rendellenességek, drog- vagy alkoholfüggőség, depresszió ill. szexuális problémák pl. impotencia vagy frigiditás.

Csökkentett működés gyerekkorban alakul ki, ugyancsak nem elegendő gyengédség, simogatás és ölelés hiánya miatt.

Ha a 2. csakra nem megfelelően működik nagy feszültség megakadályoz, hogy érzelmeinket kifejezzük, ha túlműködik könnyen sírunk.

Narancssárga - Általános frissítőként működik, olyan változást idéz elő biokémiai felépítésünkben, amely elűzi a depressziót.

Erősíti az immunrendszert. Élénkít és megújult energiát sugároz. Megszabadít minket a betokosodott érzelmektől. Segít az önbecsülés kifejlesztését, plussz örömöt hoz az érzéki élvezetekbe.

"Minden vizsgámra úgy készülök, hogy a könyvem egy narancssárga terítőn fekszik, így ha felnézek a könyvből, ezen a színen pihentetem a szemem. Mindig ötösre vizsgázom"

Ételek, melyek táplálják a második csakrát: édes és trópusi gyümölcsök, pl. dinnyék, mangó, maracuja, narancs, kókusz eper stb. Mézek és csonthéjasok pl. mandula, dió, napraforgómag. Fűszerei: fahéj, vanília, szentjánoskenyér, édes paprika, szezámmag, köménymag.

Tisztítás: Természeti vizek érintése, látványa, ívása - lelkünk megtisztul, érzelmi gátjaink felszabadulhatnak és az életerő újra szabadon áramolhat bennünk. + holdfény élénkítően hat.

Drágakőterápia: Karneol, holdkő, korall.

Aromaterápia: Liang-liang, szantálfa, - narancs, mandarin, méhfű.


3. A napfonat-csakra (Köldök-csakra) (Manipura) Jelentése: fénylő drágakő.

Színe a sárga egészen az aranysárgáig.. A köldök felett két ujjal helyezkedik el.

Energetikai rendszerünkben itt található az önbizalom, az önerő és az önkontroll. Az optimizmusunk, az akaraterőnk és az ösztöneink forrása is a köldökcsakrából erednek. Ehhez a csakrához tüzes energiák társulnak. A szenvedéllyel, a haraggal és az érzések feldolgozásával függ össze. Eltömődése frusztrációt vagy túlzott önbecsülést eredményez. Ezt a csakrát a sárga szín stimulálja és tölti fel energiával.

- Élmények és érzelmek feldolgozása,
- személyiség kialakulása,
- befolyás,
- hatalom,
- erő,
- tapasztalatból eredő ész,
- Ez a csakra befolyásolja az emberi kapcsolatainkat. Ez az egyéniség központja valamint  a társadalmi elvárásoknak megfelelést is irányítja.

Érzelmi emlékeket tárolunk itt és innen erednek a zsigeri érzések. Sokunkat ez a csakra köt össze természetesen a környezetünkkel. Ha váratlanul rossz hírt kapunk általában azt szoktuk mondani, hogy olyan volt mintha gyomorszájon vágtak volna.

A napfonat csakra irányítja:

- önbecsülésünket,
- az elutasítástól való félelmünket,
- kritika iránti túlérzékenységet,
- eltorzult önkép, a félelmet, hogy titkaink kiderülnek.

A Harmadik csakra tárolja a következő információkat:

- személyes erő,
- személyiség,
- a tudás és  a valahová tartozás érzése.


Erő központ.

,,A csakrák energetikai feltöltésekor a többletenergia mindig a napfonatban tárolódik, mintegy éléskamra, és szükség esetén innen jut el a többi csakrába, tehát összességében felel a másik hat csakra energetikai ellátottságáért is."

Rajta keresztül jut el hozzánk 
a Nap energiája, mely életerőt ad.

A többi alsó csakra vágyai, törekvéseinek kifejezésre juttatásban is segít, illetve ezek feldolgozásra.

Közvetlen kapcsolatban áll az asztráltesttel mely az érzelmek hordozója.

Ha érzéseinket, a vágyainkat és élettapasztalatainkat helyesen dolgozzuk fel, a 3. csakra ellazul és megnyílik, egyre több fény áramlik belénk, életünk és vitalitásunk egyre világosabbá válik. Ettől függ pl. a boldogságunk, hangulatunk. A fény mennyisége határozza meg tisztánlátásunk fokát is.

Továbbá ezen a csakrán keresztül fogjuk fel az emberek rezgéseit. Az emberi kapcsolatok, a megemésztetlen problémák tartoznak ide.

A csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. koncentrációs problémák, döntésképtelenség, nem képes helyzeteket pontosan megítélni, az ember túl fontosnak vagy éppenséggel jelentéktelennek érzi magát másokhoz képest, nem képes cselekvésre, dolgok elintézésére.

Diszharmonikus működésnél mindent eszünkkel akarunk megoldani. Belső nyugtalanság és elégedetlenség hajt, ami oka valószínűleg, hogy gyerek és kamaszkorban kevés elismerésben volt részünk. Nem fejlődött ki helyes önértékelés, és a külvilágban keressük az önigazolást. Ezért kell a külső gazdagság.

Az ilyen ember jellemző, hogy nem tudja elengedni magát. Azt hiszi mindent megvalósíthat.

Cselekedeteiben az érzelmeket elnyomja, de mikor felszínre törnek, könnyen kijön a sodrából a fel nem dolgozott bosszúságok miatt, és ezek ingerültség formájában törnek ki. Nemhiába az érzelmi érzékenység és személyes erő központja.

Ha a 3. csakra nem megfelelően működik nagy megterheléskor tehetetlennek érezzük magunkat, idegesek leszünk. Túl működéskor ideges feszültséget valamilyen ,,léha” tevékenységgel próbáljuk feloldani.

Ha valakinek gyomorfájása van, valószínűleg megoldatlan, feldolgozatlan konfliktus gyötri a lelkét. Ebben az esetben hatásos segítség lehet a napsárga szín.

Sárga - Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi. Hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti.

A sárga erősíti a gyomrot, de túlzott alkalmazása rosszullétet, sőt hányingert is okozhat. A méregtelenítő szervek (máj, vesék, húgyhólyag) működését ösztönzi és erősíti.

Serkenti az agyi és mentális funkciókat.

Solar plexusunk, a vegetatív működés székhelye közvetlen összeköttetésben áll ezzel a színnel, így rajta keresztül megszüntethetők az ún. vegetatív zavarok. A sárga élénkíti az idegrendszert. Hatásos az idegrendszeri betegségek (fóbiák) ellen.

Az idegrendszerre és a bőrre is kedvezően hat. A napsugár fényére emlékeztető tiszta sárga szín erősíti és aktiválja a 3. csakrát. Erősíti az idegműködést, serkenti a gondolkodást.

Segít a kapcsolatteremtésben. Segít leküzdeni a belső fáradtságot, boldogsággal és lelkesedéssel tölt el. Életet lehel belénk.

Fizikai és lelki problémák feldolgozásában is segít. Nyugtatólag hat lelki bajok, zavarok esetén.  Serkenti a szellemi aktivitást és felszínre hozza a belső bölcsességet.

Ételek, melyek táplálják a harmadik csakrát: müzli, gabonafélék, tésztafélék, kenyér, rizs, lenmag, napraforgómag. Tejtermékek: tej, sajt, joghurt. Fűszerek: gyömbér, menta, citromfű, kamilla, kurkuma, kömény és édeskömény.

Megtisztítás: Napfény, napsugaras napraforgó vagy repce föld. A magok spirituális hullámzó mintája és a virágszirmok kifelé sugárzó aranyló fénye fantasztikus.

Drágakőterápia: Tigrisszem, borostyánkő, topáz, citrin, arany. A kövek elősegítik a gyógyító rezgések kibocsátását ebből az energiaközpontból.

Aromaterápia: Levendula, rozmaring, bergamott.


4. A szív-csakra - (Anahata) Jelentése: ép, sértetlen, érintetlen - a csecsemőmirigynél van. A mellkas közepén, a szív magasságában található. Színe: Zöld, rózsaszín.

A szeretethez kapcsolódik. ,,Ez a feltétel nélküli szeretet, tolerancia, empátia, megbocsátás és együttérzés pontja. Ez a lélek lakhelye."

A Szív csakra irányítja a szeretetet, együttérzést, önbizalmat, önmagunk elfogadását, inspirációt, reményt, nagylelkűséget valamint árnyoldalai a kétségbeesés, gyűlölet, irigység, félelem, féltékenység és harag.

Befolyásolja a megbocsátás és mások szeretetére való képességünket.

Ez az energiaközpont az érzelmeinkhez, a feltétel nélküli adakozáshoz és a szeretethez kapcsolódik. Gyakran a "lélek kapujának" is nevezik, mivel a mély és intenzív szeretetnek a központja.

Ennek a csakrának a segítségével kapcsolatba léphetünk lelkünk univerzális részével, s magunkba engedhetjük az isteni szikrát. A szívcsakra esetén a szeretetet nem kívülről jövő ingerek váltják ki, hanem magában a létezésben tapasztaljuk azt meg.

A csakra-rendszer központja. Itt találkozik a 3 alsó fizikai-érzelmi központ, a 3 felső szellemi-spirituális központtal, ezért szimbóluma a hatszög.

A szív tulajdonságainak kibontakozásai: 
szeretet, együttérzés, jószívűség, odaadás, gyógyítás.

A kapcsolatteremtést, a megérinthetőséget, a valamely irányba tartást is segíti. Önmagunk és mások megértése, másokkal egy hullámhosszra kerülést is segíti.
Segít az élet szépségének felismerésében pl. zene, képzőművészet stb. Képek, szavak itt alakulnak át érzésekké.

Fő feladata a szeretet vezette egyesülés elősegítése. (Segít felismerni, hogy minden cselekedetünk mozgató rugója a szeretet) Összekapcsolódva a felső csakrákkal isteni szeretetté alakul.

Minden tagadás, szakítás negatív érzéseket hoz magával. A pozitív szeretetteljes igenlés ezzel szemben olyan energiahullámokat vált ki, amelyekben a negatív érzések feloldódnak. (kipróbált dolog és ön is próbálja sokszor, hiszen beválik.)

Ha egy betegséget szeretettel elfogadunk, könnyebben és gyorsabban gyógyulunk meg.  Ha szeretjük önmagunkat és elfogadjuk az életünket, képesek leszünk a gyógyulásra és a dolgok megváltoztatására, de ehhez kell a mások iránti szeretet, együttérzés, megértés és barátság.

A szív-csakrát a lélek-kapujának is nevezik, mivel ez a mély és intenzív szeretett központja. Hatása van a 3. szem-csakrára, mert az csak odaadással nyílhat meg jól. Ahogy fejlődik a szív-csakránk, úgy fejlődik a 3. szem-csakránk is.

Ha jól működik, a közelben lévő emberek kibékülnek, gyógyulnak. Természetes melegséget, kedvességet, boldogságot sugárzunk ki, és ez embertársainkat is boldogsággal tölti el. A szívünkben rejlő szeretet kifinomítja az érzékelésünket is.

Olyan erős energia központ, 
hogy képes meggyógyítani az embereket.

A zöld önmagában is a gyógyítás, a harmónia és az együttérzés színe. Ha valaki aurájában látható a tiszta világoszöld szín, az azt jelenti, hogy gyógyító.

A rózsaszín tiszta, odaadó szeretettben élő személyre utal.

Diszharmonikus működés: másokért élünk, de mégse érezzük, hogy szeretetben élünk. Titokban valamilyen elismerésre, visszajelzésre vágyunk.

Csökkentett működés: sebezhetővé válunk, és elkezdünk függeni másoktól. Ha megbántanak, visszahúzódunk csigavárunkba szomorúak és letörtek leszünk. Szeretnénk szeretetet adni, de félünk az újabb elutasítástól. Lehet, hogy szeretet hiányunkat túlzott kedvességgel próbáljuk kompenzálni.

Ha valaki szívünk közelébe akar kerülni, vagy kitérünk vagy bezárkózunk mert félünk, hogy sérülünk. Ha teljesen zárt a szív-csakra, akkor közöny, érdektelenség, szenvtelenség uralja az életünket. Kiegyensúlyozatlansága elkeseredettséghez, irigységhez, önbizalmi problémákhoz vezet.

A csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. önfegyelem hiánya, kapcsolati nehézségek, saját boldogságunkat másoktól függővé tenni, mások életét átélni, kizárólag másokért élni, miközben nincsenek saját céljaink.

A női szeretet-energia színe a rózsaszín - a férfié pedig a zöld.

Zöld – Harmóniát és együttérzést sugall, békítően hat ránk, szeretettel és békességgel tölt el. Regenerálja a testünket, a lelkünket, a szellemünket, új energiát ad.
A természet, növekedés és általános regenerálódás színe. Ennélfogva gyógyhatása elsősorban harmóniateremtő és roboráló erejében rejlik. Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot. Az idegrendszer harmonizálására ajánlott. A harmónia, az egyensúlyi állapot hozható kapcsolatba vele. Élénkíti az idegeket.

Hatására az izületi és visszérgyulladások fájdalommentessé válnak, a köhögés, hörghurut mérséklődik.

Zöld fénysugárzással a szembetegségek -még a cukorbetegség által előidézettek is- gyorsan és hatékonyan gyógyíthatóak. Zöldszín-kezeléssel a rák is pozitívan befolyásolható.

Ez a szín csodálatosan alkalmazható megelőzésre is.

Rózsaszín - Lágy, gyengéd hullámai feloldják a szívünkben kialakult görcsöket, előhívják a szeretet és a barátság érzését, és újból felszínre hozza a gyermeki kreatívítást.

Ételek, melyek táplálják a negyedik csakrát: zöld levelesek pl. spenót, káposzta, brokkoli, karfiol, zeller, tök; ezeken kívül zöld és herbateák.

Fűszerei: bazsalikom, zsálya, kakukkfű, koriander, petrezselyem.

Tisztítása és aktivizálása: Kint a zöldben nagy séták, amik harmonikusan hatnak egész szív-csakránkra. Érintetlen természet és a virágok látványa. A rózsaszín virágok képesek a leghatásosabban élénkíteni és gyógyítani a szív-csakra energiáit.

A rózsaszín felhőkkel tarkított ég felemeli és kitágítja a szívünket. A felhők formája, színeinek szépsége és szelídsége önmagában is jó.

Drágakőterápia: Rózsakvarc, turmalin, kunzit, smaragd, jáde.

Aromaterápia: Rózsaolaj, - Az eukaliptusz, teafa, mentol, cédrus erősítheti.

Különösen a szív-csakra tisztítására figyeljünk, hiszen ez a csakra-rendszer központja, itt van a szeretet, mely nyitottá tesz minket az élet és más emberek felé.

Ha sikerül megnyitnunk a szív-csakránkat, az emberekben egyre több pozitív tulajdonságot fedezzük fel, elkezdjünk becsülni őket és automatikusan csak a pozitív kisugárzásokat engedjük magunkhoz.

A szeretet képes semlegesíteni a 
csakráinkat újra összezáró feszültségeket.

Ha a szív-csakránk nyitott, elérhetjük, hogy a többi csakránk is nyitva maradjon, és a bennünk rejlő erőket a lehető leghatékonyabban használja ki.

A Szív-csakra képes semlegesíteni 
és eltávolítani a negatív hullámokat.

Ha két ember szereti egymást a szív-csakrájuk megnyílik és szexuális életük is jobb lesz. A halvány rózsaszín hatására szív-csakránkban felébred a lágy, simogató szeretet és a gyengédség érzése.

Ugyanezeket a hatásokat váltja ki a rózsakvarc, vagy a hárfa és hegedű lágy dallamai. De egy gyengéd, szeretetteljes érintés is megfelelő rezgést válthat ki a szív-csakránkban és elősegíti annak megnyílását és saját rezgésének aktívvá válását.

,,A szívednek nem másra kell nyitottnak 
lennie, hanem önmagadra.” (Yogi Bhajan)

A szívcsakra az együttérzés színtere, helye a szívközpont, a szív és tüdő területe. A csakrák közül a 4. a sorban. Itt találkozik Föld és Menny, az alsó három csakra (alsó háromszög) a felső csakrákkal (felső háromszög). Itt vált az “Én” a “Mi”-be.

E csakrát működtető elem a levegő elem, ami bárhol ott lehet, semminek és senkinek sem tulajdona, és mégis mindannyiunké, csak úgy, mint a Szeretet maga.

Igazán mély figyelmet kíván, ha meg szeretnénk érteni szívünk rejtelmeit. A szívcsakra rengeteg érzelmet sugározhat ki, mint pl. melegség, együttérzés, kedvesség vagy negatív oldalon a gyűlölet. Sokszor annyira mélyre temetjük magunkban érzelmeinket, hogy nehéz újra tudatába kerülnünk azzal, mi is zajlik igazán szívünkben.

Minél inkább próbáljuk elrejteni azt az érzelmet, ami szívünk mélyén van, az élet annál inkább tálcán kínálja számunkra a lehetőséget a megoldandó érzelmi feladattal kapcsolatban. Ha gyűlöletet sugárzunk ki, ne lepődjünk meg, hogy azt kapjuk vissza a mindennapi szituációinkban.

Ha megtanuljuk feloldani a negatív oldalt, szeretetből beszélni és vibrálni, akkor az együttérzés mély érzését tapasztalhatjuk meg önmagunkban.

Forrás és a teljes cikk: http://satnamjoga.hu/szivcsakra-nyitott-szivvel-elni/


A csecsemőmirigy a szívcsakrához (energiaközpont) tartozik.

Tehát amikor az immunrendszerem sérül, akkor az azt jelzi, hogy szeretetigényem is igen nagy. Az agyam is nagyon szorosan kapcsolódik az immunrendszeremhez, és bizonyos agyi állapotok nagy hatással lehetnek az immunrendszerem működésére.

A szívcsakra szintjén kezdünk tudatára ébredni mentális képességeinknek. Felfedezzük magunkba azt a hajtóerőt, amely arra ösztönöz, hogy intellektuális témákkal foglalkozzunk.

http://egeszsegradtalalt.blogspot.hu/2012/03/lelekimmunrendszerszivcsakra.htm


A szívenergia felélesztése

Figyelmedet irányítsd a szívedre és annak környékére. Nem a magzatkor óta dobogó fizikai szívedre, hanem a mellkasod közepén található szívtájékra. Minden figyelmedet ide összpontosítsd. A csakrarendszerben ez a hely a negyedik csakra. Tudatodat teljes egészében irányítsd a fizikai érzékelésre. Érezd ezt a helyet minél mélyebben és teljesebben.

Majd – miközben figyelmedet a szívtájékra irányítod – fizikai érzetként is idézz fel magadban szeretetet. Engedd, hogy ez a fizikai érzés fokozza a szíved érzékelését. Minden érzelem valódi érzeteket idéz elő a testedben, ezért is vannak érzelmi észleléseink. Az érzelmeket általában a toroktól lefelé a törzsünkben észleljük. Ezért összpontosítunk ide, hogy szívtájékon szeretetet érezzünk.

Talán segít, ha olyan valakire vagy valamire irányítod a gondolataidat, akit vagy amit nagyon szeretsz: egy gyermekre, a szüleidre, egy helyre, egy háziállatra vagy bármi másra, amit valóban szeretsz. Érezz fizikai érzetként megbecsülést, lelkesültséget vagy rajongást a szívedben.

Lélegezz a szívedbe. Hagyd, hogy teljes egészében oda irányuljon a szereteted energiája. Hagyd, hogy szívedben megjelenjen a szeretet. Légy jelen a szívedben. Engedd, hogy a szeretet mozogjon fentről lefelé, lentről felfelé, elölről hátulra, hátulról előre, és minden lehetséges irányba. Ha szeretnéd, irányíthatod a szeretetet különböző sebességgel az óramutató járása szerint, vagy azzal ellentétesen. Érezd, ahogyan a szeretet gyengéden sugárzik minden irányba. Add át magad a szeretetnek! Érzed a szereteted mélységét!

Hagyd, hogy a szíved energiája kiterjedjen, növekedjen, táguljon és erősödjön. Hadd váljon mezővé, terjedjen ki a testedre – töltse meg a szobát és terjedjen tovább. Érezd, amint szeretet sugárzik a szívedből, megtölti testedet, és szétterjed minden irányba. Hagyd, hogy a szeretet lélegeztessen, megtöltve a szívtájékot, és egyre tovább terjeszkedve.

- Richard Gordon -


https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1180290698736804&set=a.310431705722712.67695.100002676540364&type=3


5. A torok-csakra - (Vishuddha) Jelentése: megtisztulás. Színe a királykék, világoskék. A gégefő alatt helyezkedik el. (E csakra a pajzsmirigyünkkel egy vonalban, torkunk közelében helyezkedik el.)

Itt található az emberi kommunikáció és kifejezőképesség, a nyitottság és az inspiráció központja. Fontos kapcsolatot tart fenn az alsó csakrákkal és a fej-csakrákkal. Hídként szerepel a gondolataink és érzéseink között. A külvilág felé közvetíti az összes csakra tartalmát.

Ezen a csakrán keresztül fejezzük ki ami bennünk van pl. boldogság, szomorúság, szerelem, harag, valamint gondolatainkat és belső világunkat.
Ez a kommunikáció, kifejezés és ítélés csakrája.

A Torok csakra irányítja

- az önkifejezést,
- igazmondást,
- kreativitást (különösen az írást és a beszédet),
- hitet,
- döntési képességet és
- akaraterőt.

Befolyásolja a kommunikációnkat, az önkifejezésünket, az igazság kimondását, az akaraterőnket, a megvalósítási és kivitelezési képességünket.

Az Uránusz rendelhető hozzá, mint az isteni inspiráció, a magasrendű tudás és az ismeretek közlése, valamint a függetlenség és szabadság szimbólumai.

A torok-csakra a szex-csakrával igen szoros kapcsolatban áll. A szakrális-csakrában meglévő kreativitás, a torok-csakrában lép kapcsolatba a többi csakra energiájával, és az éter formáló ereje után jut a külvilágba.

Ez a csakra alakítja ki az önmagunkon való elmélkedés képességét, ám ahhoz hogy gondolkodni tudjunk, a dolgoktól ,,távolságra” kell lennünk. A torok-csakra segít ebben, mivel így a mentáltestünket eltudjuk választani a többitől, és így a gondolatainkat nem befolyásolják az érzelmek és a fizikai tapasztalatok.

A legmélyebb ismeretre akkor teszünk szert, ha megnyílunk a végtelen tér előtt, amikor lecsillapodunk és csendesen szétáramlunk.

Érzékszerve a hallás ezen a csakrán keresztül halljuk meg a világ és saját belsőnk hangjait.

Ha tökéletesen működik akkor őszintén, félelem nélkül tudjuk kifejezni magunkat. Akár gyengeségeinket is.

Képesek vagyunk a hallgatásra, a megértésre, beszédünk fantáziadús, világos lesz, és a legtökéletesebben tudjuk önmagunkat kifejezni.

Tudunk nemet mondani, ha azt kell. Nem befolyásolnak mások véleményei, szabadok vagyunk.

Nyitottá válik az ember, ami szükséges többek közt a ,,finomfizikai” dimenzió megismeréséhez. Egész lényünk önkifejeződése boldogsággal és tökéletesség érzésével tölt el minket.

Diszharmonikus működés: A ,,fej” és a test nem értik meg egymást. Érzéseinket elfojtjuk és ezek meggondolatlan cselekedetek formájában törnek elő. A másik esett, hogy a ,,ráció” szintjén megtagadjuk az érzéseinket, megtagadjuk a bölcsek szavait, és csak azokat engedjük be amelyek nem ütköznek embertársaink ítéletébe.

A félelem és bűntudat megakadályoz bennünket, hogy olyannak lássuk és láttassuk magunkat amilyenek vagyunk, valamint hogy érzéseinket, vágyainkat őszintén kimutassuk.

Beszédünk vagy durva, bádoratlan vagy kimért, tárgyilagos. Túl hangosan beszélünk, de szavainknak nincs igazi tartalma.

Mindig nagy nyomás alatt él, hogy bebizonyítsa milyen erős, és nem engedi meg magának a gyengeséget, és így könnyen előfordulhat, hogy az élet túlságosan ránehezedik a vállára..

Van akik, jó beszédkészségüket sajnos mások manipulálására használják, vagy állandó szóáradattal akarják magukra felhívni a figyelmet.

Van aki, nagy belső ismeretekkel rendelkezik, de a félelem megakadályozza, hogy másokat megosszon vele, de ezek akkor is spontán kitörnek alkotások formájában.

Ha a fejben ragadnak meg a spirituális energiák, akkor nehezen jutunk el az érzelmeinkig, mivel az alsó csakrák nem adják át a stabilitást és erőt, mely a belső szellemiséghez kell.

Árnyoldalai a különféle függőségek, 
kritizálási kényszer, a tekintély hiánya, határozatlanság.

Az Ötödik csakra tárol olyan információkat, mint pl. önismeret és igazság, attitűdök és a hallás, tapintás és szaglás érzékei.

Kiegyensúlyozatlan működése megfelelési kényszert, túlzott aggódást, visszahúzódást eredményez.

A csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. önkifejezés nehézségei, gyenge tanulási képesség, megrögzött hazudozás, félelem, kétkedés és bizonytalanság.

Csökkentett működés esetén: Félénkség, visszahúzódás kifejezés-képtelenség, az élet felszínes dolgairól beszélünk csak, és úgy érezzük ha valami lényegeset, fontosat akarunk mondani - ,,gombóc” lenne a torkunkban, dadogni kezdünk. Ha túl működik, értelmetlen szavak özönével próbáljuk kifejezni magunkat.

Bizonytalanok vagyunk, mások véleményére várunk, és szeretnénk megfelelni az elvárásoknak. És nem bízunk az intuíciónkban. Akár merevgörcsök is felléphetnek.

Gond kommunikációs problémára utal.

A köznyelv is úgy tartja: gombóc van a torkában. 
Kék sál viselése ajánlott.

Kék - A béke és nyugalom érzetét kelti, ezért nagyon jól illik meditációs terembe, vagy olyan helyiségbe, ahol relaxálnak.

Jótékony hatással van a stresszre. A kreativitást javítja, serkenti.

A világos, tiszta kék. Ez a szín nyugalmat araszt és megnyitja a lelkünket a spirituális sugallatok előtt.

Világoskék hűtő hatású, magas vérnyomásra jó.
Sötétkék altató, fájdalomcsillapító, idegrendszeri zavarokra alkalmazható.

Az Ötödik csakrát folyadékok táplálják, mint pl. víz, gyümölcslevek, herbateák, savanykás gyümölcsök, pl. citrom, lime-félék, grapefruit és kiwi, fán termő gyümölcsök: alma, körte, szilva, barack, kajszi. Fűszerei a só és a citromfű.

Megtisztítása és aktivizálása: Kék ég, az ég visszatükröződése a vízben, gyenge hullámzás. Felhők nélküli égbolt áttetsző kék színe erősen hat a torok-csakrára, legjobb hatás ha ellazulva valahol a természetben élvezzük ezt a színt és állapotot. Érezni fogjuk ahogy lelkünk megnyílik és egyre jobban megtisztul, és a torok-csakrában lévő gócok és görcsök egyre jobban feloldódnak. Ha a kék égbolt a víz tükrében visszatükröződik, még inkább megnyílhatunk és felszabadulhatunk. Engedjük, hogy átjárjon minket az égbolt és a víz energiái, így egyesítsék a szellemet és az érzéseket.

Drágakőterápia: Akvamarin, türkiz, kalcedon, zafír, opál.

Aromaterápia: Zsálya, eukaliptusz, - A borsmenta, ciprus, menta növelhetik ennek az energiaközpontnak az erőit.


Szerkesztés alatt -->>>



6. A Harmadik szem csakra vagy homlokcsakra - (Ajna). Jelentése: érteni, tudni, észlelni.Színe: indigókék, sötétkék vagy ibolya.


Világos indigókék, de néha ibolyakék árnyalatban is megjelenik. A sötétkék az intuícióra és a teljesség megismerésének folyamatára utal. Az ibolyakék a természetfeletti ismeretek birtoklására utal. Az agyalapi mirigyhez kapcsolódik. A szemöldökök között - más forrás a homlok közepén az orrgyök felett egy ujjnyira található.


Ez a csakra irányítja a spirituális irányultságot és a bölcsességet. Ez az álmok, belső látás és a szellemi élet pontja.


A szellemi-erők, az intellektus, a tisztánlátás, az emlékezőtehetség és az akarat színhelye.


Hozzátartozik a felismerés, az intuíció, a belső értékek kifejlődése, akarati tervek és a megnyilvánulás is.


Testi szinten pedig a központi idegrendszer irányítója.


Ez a csakra felelős az intuitív intelligenciánkért, az érzékfeletti észlelésért és az egyetemes tudatunkért. Alapelve a lét megismerése. Segít megkülönböztetni a valóságot a képzelettől, lehetővé teszi számunkra a magatartásunk és a hiedelmeink újraértékelését.


Ez a felsőbbrendű szellemi erők, az intellektus, a tisztánlátás, az emlékezőtehetség és az akarat székhelye. A harmadikszem a fizikai világon túlra lát, mintha egy szöveg sorai között olvasna mélyebb értelmet keresve. Ez a csakra már nem a testben, hanem a fejben található, ezért sokkal szellemibb, mint a megelőzők. Hozzátársított elem a fény.


Ha az energiafolyam gátakba ütközik ebben a csakrában, akkor bizalmatlanok leszünk, és kételkedni fogunk önmagunkban. A nyitott és tiszta csakra hatására kapcsolatba kerülünk belső bölcsességünkkel, útmutatást kapunk a döntéseinkhez.


A tanítások szerint meditáció közben ezzel lehet kapcsolatot teremteni az univerzummal és a magasabb rendű lényekkel.


A Harmadik szem csakra irányítja a megértést, a valóság észlelését, tárgyilagosságot, nyitottságot, illetve hogy bízzunk saját intuícióinkban és meglátásainkban, valamint hogy kifejleszthessük pszichikai képességeinket.


Önmegvalósítás és rejtett, elnyomott negatív gondolataink felszabadítása.


Ez a csakra tárolja a következő információkat: tisztánlátás (átvitt és konkrét értelemben is), bölcsesség, intuíció, intellektus.


A 3. szem által részesei lehetünk a képzelőerő megjelenéseinek.


A teremtett világban található valamennyi ismeret láthatatlan formában megjelenik a tökéletes létben. A kvantumfizikában ezt a területet ,,egységes mezőnek” nevezik. A teremtés folyamata akkor kezdődik, amikor a csendben szunnyadó lét tudomást szerez saját létezéséről. Ez a csakra hozzá segít ezekhez.


A 3. szem irányítja a tudatosodás folyamatát.


Valamint a nevetést is irányítja.


A nyitott szív-csakrával együttműködve, akár gyógyító energiákat is kibocsáthatunk magunkból.


Egyidejűleg szabad bejárást élvezhetünk a természet összes fizikai realitása mögötti tartományba.


Ez a csakra vezérli a meditációt, az elmélkedés irányát, és az intuíciót.


,,A harmadik szem alapvető kérdése: Mi az életfeladatom?
A homlokcsakra erősödését akkor érezzük, amikor intuícióinkra, hatodik érzékünkre támaszkodunk. Ilyenkor a belső látásunk és érzékelésünk működik.
A homlokcsakránál a felsőbb énünk jelentkezik, ki az önmagunkért való felelősségre emlékeztet. ”Kövesd az intuíciókat” De általában túl gyors életet élünk ahhoz, hogy érzékeljük intuícióink üzeneteit.


Ahhoz, hogy érzékelni tudjunk, le kell lassulni, kicsit meg kell állni.


A harmadik szem magában hordja a hatodik érzék képességét, ezzel olyan dolgokra érzünk rá, amire általában nem szoktunk. A harmadik szem a - hinduizmusra támaszkodva - a fénnyel kapcsolatos. A fényhez való kötődés az emelkedett világokkal való kommunikációt és ennek tudati aspektusát hangsúlyozza ki.


Ha nyitva van a harmadik szemed, akkor tovább látsz önmagadnál." https://www.harmonet.hu/szepseg-egeszseg/2671-homlokcsakra-a-harmadik-szem.html






Kevés ember van akinek teljesen nyitva van a 3. csakrája, de egyre több. Ehhez az állapothoz a tudat igen fejlett szintjére kell eljutnunk.


A teljesség megismerését célzó tudományos kutatás, valamint a mély filozófiai igazságok ismerete is, a részben nyitott és harmonikusan működő 3. szem meglétére utal.


Akinél jól működik, egyre jobban megérti, hogy a dolgok külső megjelenési formái csak hasonmásai a szellemi elv megnyilvánulásainak.


Egyre több emberben alakulnak ki a 6. csakra részképességei pl. tisztánlátás képessége. Mi is képesek lehetünk érzékeli a külvilág mögötti erőket, majd ezeket az energiákat tudatosan irányíthatjuk.






Diszharmonikus működés: A túlzott racionalitás az egyik leggyakoribb dolog ilyenkor. Megpróbál az ilyen ember mindent az értelem segítségévvel megérteni. Túl működésre jellemző, hogy az ember elbizakodottá válik.


Csökkentett működés: Ha az energiaáramlás ebben a csakrában akadozik, csak a látható világ válik valóssá. Életünket az anyagi vágyak, a testi szükségletek, és a meggondolatlan érzelmek határozzák meg. A lelki konfliktusokat feleslegesnek és fárasztónak találjuk. Gondolkodásmódunkat főként a világban uralkodó vélemények és nézetek irányítják. De feledékenység és mások megértésének a képessége is hiányzik belőlünk, valamint nehéz helyzetben könnyen elvesztjük a fejünket.


6. csakra alulműködés van, ha sokk- vagy stresszhelyzetben képtelenek vagyunk világosan megfogalmazni a gondolatainkat. Ha túl működik gyakori a fejfájás.


A csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. tanulási képtelenség, koordinációs problémák, alvászavarok. Fejfájás és látászavarok.






Áttetsző indigókék – megnyitja és tisztítja a 6. csakrát.


Belső nyugalmat, tisztaságot kölcsönöz a léleknek - van aki szerint a lélek színhelye ez a csakra - , így fejleszti és pozitív irányba tereli a gondolkodást, ezáltal pl. új kifinomult tapasztalatokat is szerezhetünk.


Indigókék - Az ideges eredetű zavarokra, lelki kimerültségre is kiváló. Különösen a fülre és az orra van nagy hatással. Enyhíti az asztmát és a gennyes hörghurutot.


A csakrát sötétkék gyümölcsök táplálják pl. áfonya, vörös és concord szőlőfélék, földi szeder, málna stb. Folyadékai: vörösborok és szőlőlevek. Fűszerei: levendula, mák, fekete üröm.


Megtisztítása és aktivizálása: A 3. szemre élénkítően hat, ha éjszaka a mélykék csillagos égboltot nézzük. Ez megnyitja a lelkünket a teremtés megnyilvánulásai előtt.


Minden hang, amely megnyugtatja és megnyitja a lelkünket, valamint előhívja bennünk a kozmikus tér képei vagy érzeteit, ezek alkalmasak a homlok-csakra harmonizálására és élénkítésére.


Drágakőterápia: Lazúrkő, indigókék zafír, szodalit, hegyikristály, ametiszt, turmalin, tanzanit.


Aromaterápia: Menta, jázmin, - levendula.






7. A fejtető-csakra (Korona-csakra) - (Sahasrara) Jelentése: ezerszeres, ezerszirmú. Színe a lila (ami a spirituális hatalmat jelképezi), ibolyakék vagy fehér. A szivárvány minden színében megjelenhet, de az ibolyakék (arany sugarakkal) és a fehér szín segítik legjobban a korona-csakra megnyílását, kiterjedését. A fejünk tetején helyezkedik el, és a hipotalamuszon keresztül kapcsolódik a központi idegrendszerhez.


A tobozmirigyre van hatással.


Az emberben a legfelsőbb rendű tökéletesség színhelye.


Mint ahogy a színskála minden színe a fehérben egyesül, úgy egyesülnek az alsóbb csakrák energiái is a legfelsőbben. Ez az energiáik forrása és kiindulópontja.


A fejtető csakrán át sikerül tökéletesen megértenünk azt, amit korábban értelmileg és intuitív módon felfogtunk. Ennek a csakrának az ereje meghaladja a 3. szem-csakra erejét is. A tökéletesítését nagymértékben fokozza az ibolyakék szín, amely a meditáció és az odaadás színe.


A 7. csakra kiteljesedésével, a többi csakrában az utolsó gátak is feloldódnak és energiáik a legmagasabb frekvenciákon sugároznak. Legfelső szinten a fej körül tiszta fényből álló korona lesz.


Ez a csakra a szellemi ébredésünk, spirituális megvilágosodásunk csatornája, hozzáköt minket a nagyobb kozmikus energiához.


Előmozdítja a megvilágosodást és a tudást, valamint segít az alatta található hat másik csakra kiterjesztésében.


Itt élünk, és itt éljük meg önmagunkban Istent, itt egyesülünk az isteni eredettel, amelytől származunk. Saját energiamezőnk beleolvad az univerzális energiamezőbe. Szimbolikus jelentése az egyéniség, a gyógyítás, szolgálat, az élet értelmének a felismerése.


Valójában itt sohasem jönnek létre zárlatok, ez vagy fejlett vagy kevésbé fejlett.


Amikor a korona-csakra kezd megnyílni egyre többször élünk meg olyan pillanatot, hogy tudatunk tökéletesen lenyugszik, megnyílik. És ebben a nyugalomban életünk tiszta létét éljük meg.


Ahogy fejlődik a korona-csakránk egyre több ilyen élményben lesz részünk és végül mindenhol, minden pillanatban jól érezzük magunkat.


Úgy érezzük mintha hosszú álomból ébredtünk volna, és mintha csak most kezdenénk élni. Mindenről amit eddig valóságnak érzékeltünk, kiderül csak illúzió, s rájövünk a lényeg: ez az állapot.


Valamint ha szeretnénk megtudni valamit, elég ha figyelmünket arra a dologra irányítjuk, és megkapjuk az információt. Ezért most aztán mindent bele, tisztítsd, aktivizáld.


Életünknek azokban az éveiben, amikor az életciklusok változása során leginkább nyitottak vagyunk a korona-csakra energiáinak befogadására, a legtöbb esélyünk van arra, hogy az addigi fejlődésünk keretei között az ismeretek és a tökéletesség legmélyebb formáit fogadjuk magunkba. A meditáció nagyon sokat segít ebben.


A csecsemők kutacsa életük első 9-24 hónapjában még nem nőtt össze, ezért ők a földi időszak osztatlan egység tudatát még megélik.


Az első hat csakra nyitottsága és harmonikus működése az ismeretek, a tapasztalatok és a képességek teljességéhez vezet. De ha a 7. csakra nem teljesen nyitott, úgy érezzük, hogy elvagyunk szakítva a tökéletes léttől, nem szabadulunk félelmeinktől, ezáltal viszont a csakrák nem képesek teljes mértékben kihasználni a lehetőségeiket.


Az alkotás vágya és az energiák nem kerülhetnek összhangban. Ezért gyerünk aktiváld, ha nálad is ez fennáll.


Ha azokban az években, amikor a korona-csakra legjobban fejlődik nem nyilunk meg a spirituális igazságok előtt, könnyen megszületik bennünk a bizonytalanság és a céltalanság érzése. Ez figyelmeztető jel, ezért ilyenkor önmagunk felé kell fordulni. Van aki ilyenkor sok mindennel foglalkozik, hogy nélkülözhetetlenségét bizonyítsa, viszont ettől megbetegedhet. Ezért ilyenkor a legfontosabb a PIHENÉS is.






Kiegyensúlyozza a külső és belső személyiséget és ez a kapocs a felsőbbrendű énünkkel.


E csatornán keresztül kapunk isteni irányítást, célt és bölcsességet.


A Korona csakrán keresztül tanuljuk meg az ösztönös tudást, a teljes Én integrációját, spiritualitást, élni a jelenben, felfedezni az Istenit, azon képességünket, hogy az Élet folyamában meglássuk a nagy képet, odaadást, inspirációt, értékeket, erkölcsöt, bizalmat, önzetlenséget, emberségességet.


Ez a csakra tárolja azon információkat, melyek összekötnek bennünket az Istenivel, életcélunkat, kapcsolatainkat korábbi életeinkkel és a halhatatlanságot.






A Korona csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. céltalanság, önazonosság hiánya, az élet értelmetlenségének érzése, elmebetegségek és szenilitás.


Diszharmonikus működése fényérzékenységhez, koordinációs problémákhoz vezet.


Lila - lelkileg megnyugtató, memóriajavító.


Ibolyaszín - Különösen agyi és spirituális síkon hat. Erősíti a meditáció hatását, ösztönzi az inspirációs képességet.


A meditáció és az odaadás színe.


Ideális szín a belső megtisztuláshoz.


Az ibolyaszín egyensúlyba hozza a két agyféltekét.


Lépvédő és nyirokkeringést serkentő hatású.


Ibolya nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert, fejfájásra, nyirokkeringési, hormonális problémákra ajánlható.


Az ibolyakék szín a szellem és a lélek átalakulását támogatja, megnyitja őket a spirituális dimenziók előtt.


Feloldja a korlátokat, s elvezet bennünket a kozmikus egység élményéhez.


A fehér szín magában foglalja az összes létező színárnyalatot. Megnyitja lelkünket az isteni fénynek, a tudásnak és a gyógyulásnak.






Magas hegycsúcson átélhetjük a tér, a határtalanság érzését és saját életünk eseményeinek feldolgozását, nem beszélve arról, hogy mindez nagymértékben elősegíti a korona-csakra teljes megnyitását.


A csendben lényünk éber marad és képes felfogni a teremtés egészében hallható ,,isteni” hangot, valamint a szeretet és a harmónia erejét.


Drágakőterápia: Ametiszt, hegyikristály, gyémánt, kvarckristályok ibolyaszínű kövei.


Aromaterápia: Lótusz, olibánum, - mirha, zsálya, boróka, fenyő.






Források között: http://www.rajzstudio.hu/include/2/sz_nresz_ntcikkek.doc


Shalila Sharamon – Bodo J. Baginski – Rejtett Energiák – Gyógyítás a csakrák harmonizálásával.


http://www.egeszseg-klinika.hu/energiagyogyaszat_aura_csakagyogyaszat





http://dieta.hu/egeszseg/szepseg-egeszseg/szepseg-egeszseg/szinek-es-egeszseg.html


www.aura-soma.hu


https://hu-hu.facebook.com/betufejto/photos/pb.1673079949582473.-2207520000.1480282123./1829399350617198/?type=3


http://www.shape.hu/egeszseg/3648_szinre_szint.html


http://gyogyuljmeg.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=26:csakrak&catid=35:csakrak-cat&Itemid=43


Ajánlott: http://www.katesz.eoldal.hu/cikkek/egeszseg/szinterapia


http://semiramis.dolja.hu/csakra.htm


http://achiritezoteria.blogspot.hu/2012/05/het-fo-csakra-test-energia-oszlopa.html


http://www.ezoterikusuzlet.hu/tudastar/amit-harmadik-szem-csakrarol-tudni-erdemes


http://www.elixironline.hu/egeszseg/csakrak_es_tevhitek


Klausbernd Vollmar - A csakrák - Gyakorlati kézikönyv


http://www.foldleanya.eoldal.hu/cikkek/ongyogyitas/csakrak/szakralis-csakra.html