2019. október 25., péntek

Nyelvdiagnosztika

Nyújtsd ki a NYELVED!

NYELVDIAGNOSZTIKA



Az egyik legfontosabb kínai belgyógyászati kórmegállapító módszer, a nyelvdiagnosztika a nyugati orvoslásban sajnos még mindig nem nyert teret. E több ezer éves múltra visszatekintő távol-keleti módszer gyakran a legvilágosabb mutatója a szervezetben lévő diszharmóniának.

normál nyelv rózsaszín és kissé nedves, nem túl hegyes, s nem túl lekerekített, kevés bevonat látható rajta, mozgékony és hajlékony.

Ha a nyelv a betegség alatt is normál színű, ez annak a jele, hogy az energiaáramlás és a vérkeringés nem „sérült meg”, így a prognózis kedvező.
Energia túlsúlyos – „Yang jellegű” – betegekségnél a nyelv merev, sötétvörös vagy piros színű, feketés árnyalatú, repedezett, tüskés, „fogbenyomatokat” nem találunk az oldalán, kiöltése pedig határozott, erőteljes.

Energia hiányos – „Yin jellegű” – betegségeknél a nyelv petyhüdt, sápadt, bevonata sárgás, nedves, a nyelv szélén fogbenyomatok látszanak, kiöltése gyenge, határozatlan.

A nyelv egészének színe mutathatja az egyes működési körök megbetegedéseit is:
  • Vörös nyelv – Szív – Vékonybél funkció zavar (FZ),
  • Fehér nyelv – Tüdő – Vastagbél FZ,
  • Zöldes nyelv – Máj – Epehólyag FZ,
  • Sárga nyelv – Lép (hasnyálmirigy) – Gyomor FZ,
  • Feketés nyelv – Vese –Húgyhólyag, nemi működési rendszer FZ.
A nyelv bevonata, lepedéke – a keleti diagnosztika szerinti a Lép (hasnyálmirigy) tevékenységéből származik, az emésztőrendszer állapotát tükrözi. A vastagságban, színben, minőségben változatos lepedék bevonhatja a nyelv egész felszínét, vagy csak egyes területeit. Egészséges embernél sűrűsége állandó, vékony, nedves, fehéres színű, a nyelv középső részén lehet kissé vastagabb, de a nyelv alapszíne átlátszik rajta. Néhány gyakoribb lepedékfajta:
  • vékony lepedék lehet normális, de betegség alatt hiányállapotot jelez.
  • vastag lepedék valaminek a túlsúlyára utal.
  • nyirkos lepedék a Yang-energia hiányára vagy a test belső melegére utal.
  • Az úszó-mozgó lepedék esetén gyenge a Lép (hasnyálmirigy) és a Gyomor energiája.
  • sárga, száraz bevonat a belek, illetve a gyomor hőségpangását jelzi. (Dohányzás és rendszeres alkohol fogyasztás hatására betegség nélkül is sárgás-szürkévé válhat a lepedék.)
A térkép nyelv valójában hámló nyelv, ahol a bevonat egy része, vagy egésze leválik, utóbbi esetben „sima” vagy „tükör” nyelv jön létre. Mindkét eset a szervezet védekező energiáinak, immunrendszerének és a Yin-energiának a nagyfokú hiányát jelzi.

A nyelv mikro-rendszere

A nyelv testén ugyanolyan mikro-rendszer található, mint a fülkagyló belső részén, vagy a tenyéren és a talpon, tehát híven tükrözi a belső szervek állapotát. Ábránk szemléletesen mutatja az egyes szervek „tükörképének” elhelyezkedését a nyelven (pl. szív a nyelv csúcsán stb.)

Belső szervek vetületei



vesék
belek
gyomor, lép
hasnyálmirigy
máj, epe
tüdő
szív



A nyelv tisztítása

Az ősi kultúrákban, Indiában, Dél-Amerikában – a régészeti leletek tanúsága szerint – a szájhygiéne rendkívül fontos volt, s ehhez speciális nyelvtisztító eszközöket is alkalmaztak. Az indiai jógiknál – manapság is – a nyelv reggeli tisztítása a testi-lelki megtisztulás egyik tényezője.

Az Egyesült Államokban végzett klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a szájüregi problémák egy részének (pl. szájüregi pH-eltolódás, krónikus ínygyulladás stb.) kialakulásáért a nyelvlepedék a felelős, sőt nagyon gyakran szerepel kórokként (85%) a kellemetlen szájszag hátterében is. Megállapították, hogy az éjszakai méregtelenítés során a szervezet a toxinok egy részétől a nyelven keresztül szabadul meg. A nyelvlepedék kialakulását elősegítik a modern táplálkozási szokások, a rágás hiánya, a pépes, „túlfeldolgozott” élelmiszerek, és a tartós savas vegyhatás is. 

Mechanikus tisztítás nélkül a lepedék és annak mérgezőanyag tartalma, a napi táplálkozás során rendszeresen visszakerül a tápcsatornába. Így az egyszer már kiválasztott toxinok, visszamérgezik a szervezetet. A reggeli fogmosásnál mindig tisztítsuk le nyelvünket is a fogkefével vagy egy lefelé fordított kanállal, esetleg egy fakéssel!



Dr. Csiszár Róbert
fogszakorvos
Tel.: 06-1-322-3915
(kedd és péntek)

2019. április 8., hétfő

Egészséges pajzsmirigy

5 nyomelem, amely befolyásolja a pajzsmirigy működését



Hazánkban egyre több embernek van pajzsmirigy problémája, így sokan kezelésre szorulnak. Azonban sokan nem tudják, de több olyan nyomelem is van, melyek jelentősen befolyásolják a mirigy működését. Hogy pontosan melyek ezek, azokat dr. Molnár Jeannette, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szedte össze.

Jód

Ha a pajzsmirigyet említjük, akkor egyből a jód jut az ember eszébe. Ez nem is csoda, hiszen a pajzsmirigy hormonjainak alkotórésze, és képződésükhöz nagy mennyiségben van rá szükség. Érdekesség, hogy a szervezetünkön belül egyedül a pajzsmirigynek van szüksége jódra, ám hiányában az egész rendszer működése felborul. Sajnos Magyarország még mindig jódhiányos területnek számít. Korábban népbetegség volt a jódhiány okozta pajzsmirigy megnagyobbodás és a golyva, mert így próbál a szervezet kompenzálni - mondja dr. Molnár Jeannette, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa, a Magyar Tudományos Akadémia Nyomelem-bizottságának meghívott tagja.


Szelén

A szelén amellett, hogy több fontos antioxidáns hatású enzim alkotórészeként felveszi a harcot a szervezetet érintő oxidatív stressz és a szabadgyökök ellen, az aktív és inaktív pajzsmirigy hormonok szabályozásában (a T3 hormont állítja elő) is nélkülözhetetlen szerepe van. Tanulmányok igazolták, hogy a pajzsmirigy megfelelő működéséhez egy szeléntartalmú enzimre (a jodotironin 5-dejodinázra) is szükség van. A szelén- és a jódhiány néha együtt jelenik meg, ami egész változatos tünetekhez vezethet és főleg a terhesség korai fázisában lehet igen veszélyes. Pajzsmirigybetegség esetén jelenleg két esetben kerülhet sor szelénpótlásra: az autoimmun pajzsmirigy-gyulladás egy bizonyos formájában, ill. enyhe szemérintettséggel (opthalmopathiával) járó Basedow-kórban. Általában napi 200 mikrogramm pótlást javasolnak.




Cink

A cink az egyik legfontosabb nyomelem az emberi szervezetben, hiszen komoly hatással van az immunrendszer működésére, valamint a sebgyógyulásban és véralvadásban is részt vesz. A pajzsmirigy optimális működéséhez is elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű cinkbevitel, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy a T4-hormon aktív T3 hormonná alakuljon. Ráadásul a cink az agyalapi mirigy működését is befolyásolja, méghozzá úgy, hogy közvetett módon (a TRH nevű hormonon keresztül) megnöveli a TSH szintjét, ha a T3 és a T4 érték túl alacsony. Éppen ezért a pajzsmirigy kóros működése esetén akár cinkhiány is állhat a háttérben. Ez vérvétellel könnyen igazolható, és ekkor célszerű pótolni. Nőknek naponta 8 mg cinket, férfiaknak napi 11 mg-ot ajánlott bevinni. Figyelem! A túl sok cink káros lehet, és nem csak azért, mert gátolja a réz felszívódását!

Vas

A vashiány jelentősen ronthatja a pajzsmirigyhormonok szintézisét – előállítását, mert ebben az esetben az egyik nagyon fontos enzim, a hem-függő thyroidperoxidáz aktivitása csökken. Ez akár pajzsmirigy-alulműködést is eredményezhet. Azt is fontos tudni, hogy vashiányos vérszegénység esetén a jódpótlás nem a kívánt hatást fejti ki a pajzsmirigyműködésre, míg a megfelelően adagolt vaspótlás a jódpótlás hatékonyságát is jelentős mértékben javítja.

Réz

Végül a vér réz-koncentrációja is befolyásolhatja a pajzsmirigy működését, bár ebben a tekintetben egyelőre kevés megbízható adat áll rendelkezésre. Úgy tűnik azonban, hogy a réz hatással van a T4 képződésére és a TSH termelődésére is, valamint a jód oxidációjában is részt vesz. Nagyon ritkán fordul elő, de akár rézhiány is okozhatja a pajzsmirigy működési zavarát. Az biztos, hogy szoros kölcsönhatás van a cink és a réz között. Ezért fordul elő, hogy több hétig tartó cinkpótlás esetén csökken a réz szintje a vérben, mert a cink huzamosabb szedése gátolja a réz felszívódását. Ilyen esetekben érdemes gondoskodni a réz megfelelő pótlásáról!





2019. március 30., szombat

Aludj Jól

A jó alvásért néha tenni kell



Kognitív viselkedésterápia egyszerűen

„Az embert nem maguk a dolgok, hanem az a mód zavarja meg, ahogyan a dolgokat látja” – írta egykor Epiktétosz görög bölcselő. Nagy vonalakban erről szól a kognitív viselkedésterápia, amit a személyiségformáláson túl az álmatlanság kezelésére is alkalmaznak. Habár tudományos bizonyíték még nem támasztja alá egyértelműen a sikerességét, több alváskutató és neurológus is ajánlja.

A technika először 1915-ben alakult ki, de sosem lesz idejétmúlt. A progresszív izomlazítás egy olyan relaxációs gyakorlat, ami szisztematikusan törekszik arra, hogy ellazuljon a test összes izomcsoportja. A metodikája könnyen végrehajtható: egymást követően meghatározott izomcsoportokat kell feszíteni, rövid ideig megtartani, aztán hagyni elernyedni az izmokat. A technika legnagyobb előnye, hogy viszonylag gyorsan és könnyen elsajátítható. Elősegíti az általános fizikai relaxációt, csökkenti a fáradtságot, az alvás minőségét javítja, és egy tanulmány szerint a nőknél a mellrák kezelésére is alkalmas.

Forró fürdő

Egy gyertyafényekkel telerakott és forró vízzel megtöltött kádban csak az nem tud ellazulni, aki nem akar. Ilyenkor a test hőmérséklete megnő, ami fokozza az alvásra való ingerünket, „kiszív”. Egy kutatás szerint azok az emberek, akik forró fürdőt vettek minden lefekvés előtt, nemcsak gyorsabban aludtak el, hanem kipihentebbek is voltak.

Ha inkább nyugodt elmére vágysz, ne az izmaidat, hanem a tudatodat lazítsd el. Amennyiben nem akarsz vezetett meditációt végrehajtani, csukott szemmel vegyél néhány mély levegőt, az segít felkészülni az alvásra és hallgass relaxációs zenét.



Aromaterápiák

A levendula illata mindig nyugtató hatással bír, legyen szó illóolajról, arc- vagy szemmaszkról. Két tanulmányban is átfogóan vizsgálták jótékony hatásait: az egyik szerint a levendulát használók jobban aludtak, míg a másik szerint a résztvevő nők könnyebben hajtották álomra a fejüket.

Orvosi tanács:
Nem mindegy, hogy milyen lelkiállapotban, sötétségben vagy világosabb helyen alszunk, a beszűrődő fény ugyanis nagyban befolyásolja a melatonin nevű hormon (ami egyben rákellenes hatású antioxidáns) termelődését. A melatonin sötétben termelődik (mindegy, hogy alszunk, vagy ébren vagyunk) és az az alvásprogramot befolyásolja. Termelődése segíti az elalvást, csökkenése pedig az ébredési idő közeledtét jelzi.

Az orvos elmondása szerint az alvási mintát hullámvasútként képzelhetjük el, ahol a felületes és a mély alvás görbéje hullámvonalként vonul végig az éjszakánkon. Egy-egy ilyen hullámperiódus gyermekkorban kb. 60 perces, felnőttkorban pedig kb. 90 perces. Felnőttkorról beszélve ezekből a 90 perces "programmintázatokból" négy-öt "fut le" egy éjszaka. A mély alvásból nehezebben ébredünk, a felületesből pedig akár spontán is felkelhetünk.
Dr. Svejkovszky Ádám háziorvos

Irányított meditációval a legkönnyebb