Nyirokrendszer

Nyirokrendszerünk – mint védőbástya

A nyirokrendszer létezéséről a legtöbben csak akkor vesznek tudomást, ha valamilyen működészavar lép fel. Összehasonlítva a vérkeringéssel, a nyirokrendszernek nincsen külön a szervek felé vezető érrendszere: ezt a feladatot az artériák látják el, együtt szállítva a vér valamennyi elemét, azokat is, amelyekből a szervekben a nyirok összeáll.

Az egyes szervekből nyirokérpályák kapcsolódnak össze, végül a fő vénába torkollanak. Nincs tehát a nyirokkeringést fenntartó önálló „pumpa”, ezzel szemben a nyirokérpálya részeként a nyirokcsomóknak egymásra épülő, egyre nagyobb és összetettebb szűrőrendszere van.

A nyirokerek egészségeseken nem láthatók, tapinthatók, szemben a nyirokcsomókkal, amelyeket egy kis gyakorlattal szimmetrikusan néhány helyen ki lehet tapintani – főként az állkapocs alatt egy lezajlott mandulagyulladást, torokgyulladást, néha foggyökérgyulladást követően. 

Másutt azonban egészségeseken nem észlelhetők: ha valaki önvizsgálattal mégis ilyet találna akár a nyaki izmok között, a hónaljában vagy az ágyékhajlatban, mindenképpen keresse fel orvosát, mert ezek egy lezajlott fertőzés lassan múló következményei is lehetnek, ám korai jeleit is mutathatják egy komolyabb betegségnek. (Az emlőrák korai felismerését segítő önvizsgáló programokban fontos szerepe van a hónaljárkok áttapintásának.)

Mindez azonban a felszín – lássuk, mi zajlik a nyirokrendszer mélyén!

Sejtjei eredetileg  (már a magzati életben is)  a csontvelőből származnak, és komplikált érési folyamaton mennek keresztül – nagyrészt a mellkas felső részében található, felnőttkorra elsorvadó tímusz (csecsemőmirigy) közreműködésével. 

Ez lehetővé teszi, hogy az éppen aktuális igényeknek megfelelően érjenek meg: más sejtösszetétel szükséges például egy fertőzés elhárítására,
és megint más például allergia esetén.

A nyirokrendszer sejtjei mindenütt jelen vannak a szervezetben a bőr vagy a nyálkahártyák felszíne alatt, ahol lehetőség van idegen anyagokkal való találkozásra, legyenek azok táplálék fehérjék, baktériumok, vírusok vagy akár pollenek. Szerepük nagyon fontos a rákosan elfajult sejtektől való megóvásunkban is.

Az idegenség felismerése különféle válaszokra késztetheti az immunrendszert: például az emésztő szervekben elősegíti a táplálék lebomlását, és „eltűri” az idegen (táplálék) fehérjék jelenlétét, csak olyan anyagokkal szemben szerveződik védekező-elhárító reakció, amelyeket károsként azonosít. Ha ez a működés sérül, akkor alakulnak ki – minden 20–30. emberben – az ételallergia tünetei.

A torokban, a légutakban főleg a fertőzést kiváltó baktériumok, vírusok jelentenek kihívást, melyeket a nyirok-immunrendszer sejtjei bekebeleznek és megemésztenek, vagy a kis nyirokereken keresztül a helyi nyirokcsomókba szállítanak. 

Itt további lebontásuk, megsemmisítésük mellett normál esetben kialakul a védettség is, olyan sejtek segítségével, amelyek éveken, évtizedeken keresztül emlékeznek például egy baktérium sejtfalára, és ha ismét kapcsolatba kerülnek vele, azonnal osztódni kezdenek – így nagy mennyiségű „ölő” sejt és a baktériumokat elpusztító fehérje képződik.

A fertőzések leküzdése lázzal, gyulladással, a nyirokcsomók átmeneti megnagyobbodásával jár (a fokozott véráram, az oda bevándorló és az ott képződő védő-elhárító sejtek nagy tömege miatt). Ha a nyirokcsomó lánc első elemei nem tudják a kórokozókat elpusztítani, a nagyobb nyirokcsomók felé vezető nyirokér is gyulladásba jöhet, ami fájdalmas, meleg, piros csíkként látható (pl. a karon egy szennyezett kézsérülés következményeként). A fertőzést kiváltó mikroba a véráramba is bejuthat, ilyenkor a lép feladata a kiszűrése és megsemmisítése.

A nyirokrendszer igen sérülékeny: visszatérő gyulladások, műtétek, besugárzások, esetleg más földrészeken szerzett parazitafertőzések olyan súlyosan károsíthatják, hogy már nem tudja a szövetközti folyadékból létrejövő nyirkot elszállítani – ilyenkor tartós nyirokvizenyő alakul ki (a végtagokon, esetenként az arcon). Ennek végleges megszűntetése szinte megoldhatatlan feladat. Az értorna vagy a kompressziós kezelés segíthet ugyan, de ennél sokkal fontosabb a megelőzés.

A bél számára előnyös a probiotikus hatású baktériumokkal dúsított tejtermékek fogyasztása, a gyulladáscsökkentő – sőt az allergiás tüneteket is mérséklő – hatású antioxidánsok és halolaj rendszeres fogyasztása. Táplálékunk nem tartalmaz elegendőt a nyirokrendszer épségéhez, az immunrendszer hatékony működéséhez szükséges nyomelemekből (pl. szelén és cink), valamint egyes vitaminokból (pl. C és A vitamin), tehát gondoskodnunk kell ezek rendszeres pótlásáról is.

Forrás: http://www.paramedica.hu/200410/24_terapia1/index.htm

Prof. Dr. Nékám Kristóf