Az 1948-as megalakulásakor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az egészséget a következőképpen fogalmazta meg: „A teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya”. Eszerint az egészséget nem csupán (1) a testi, biológiai, szervezeti (orvosi) működés alkotja, hanem (2) a lelki, szellemi (önkiteljesülés, belsőbéke, párkapcsolat) és (3) a szociális (társas környezeti) “jólét” is.
Szemléletváltás
Az 1950-es évekig úgy tekintettek az emberre, mint a kívülről érkező betegségek passzív befogadójára. Az 1960-es évek óta foglalkoznak azzal, hogy az egyén életmódja hogyan befolyásolja az egészségi állapotát, bár úgy gondolták, az életmód kizárólag az egyéni döntések eredménye. Csak az 1970-es évektől fordítottak figyelmet a társadalmi és környezeti tényezők befolyásának vizsgálatára. Az 1980-as évektől jelent meg az egészséges életmód hangsúlyozása, az egészség megtartása, fejlesztése. Alapfeltételei és forrásai is a előtérbe kerültek: “béke, lakás, otthon, élelem, jövedelem, stabil ökológiai rendszer, fenntartható erőforrások, társadalmi igazságosság és egyenlőség. Az egészség tökéletesítésének ezen alapvető előfeltételek alkotta, biztos alapon kell nyugodnia.” Ottawai Charta 1986
FÜREDINÉ KOVÁCS ANNAMÁRIA 2008
Napjaink egészségszemlélete
Napjaink dinamikus egészségszemlélete magában foglalja a fogantatástól a halálig terjedő ívet, az élet szerves részeként kezeli a betegséget. A dinamikus modell szemlélete szerint minden ember elhelyezkedik az egészség-betegség kontinuum valamely pontján, és az idő múlásával elmozdul ezen a tartományon belül. A felnőtt népesség egészségi állapotának két legfontosabb jellemzője a várható élettartam és ezzel szoros összefüggésben az idő előtti halálozás aránya, valamint a megélt életévek során elérhető életminőség.
Milyen területekre figyeljünk?
biológiai egészség: a szervezetünk megfelelő működése
lelki egészség: személyes világnézetünk, magatartásbeli alapelveink, illetve a tudat nyugalmának és az önmagunkkal szembeni békének a jele
mentális egészség: a tiszta és következetes gondolkodásra való képesség
emocionális egészség: az érzések felismerésének, illetve azok megfelelő kifejezésének a képessége
szociális egészség: másokkal való kapcsolatok kialakításának egészsége
A hagyományos kockázati tényezők
a súlyos depresszió,
a rossz életminőség,
sport tevékenység hiánya
az élet értelmének a hiánya
dohányzás
“A környezeti hatások következtében kialakuló, a krónikus stressz lelkiállapotát jelző depressziós tünetegyüttes, más nemzetközi követéses vizsgálatok eredményeivel összhangban, a férfiak számára jelent nagyobb kockázatot, míg a negatív beállítottság, mint személyiségjellemző a nőknél fontosabb veszélyeztető tényező.” Kopp Mária, Skrabski Árpád 2006
Ki az egészséges?
“Az egészség a funkcionalitásnak az egyén számára megfelelőnek ítélt szintje. Tekintettel arra a körülményre, hogy tökéletes egészség a gyakorlatban nem létezik, döntő tényező az egyén egészségérzete, azaz milyen mértékben elégedett fizikai, szellemi és szociális állapotával. Az objektív mutatókkal jellemzett egészségi állapot gyakran nincs összhangban az egyén egészségérzetével. Máskor a fizikálisan és mentálisan viszonylag jó egészségi állapotot is kedvezőtlennek ítéli meg az egyén nyomasztó szociális-gazdasági gondjai közepette.”Ihász Ferenc testnevelő tanár, PhD.
Optimális egészség
Az emberek jelentős része valamilyen hiányossággal rendelkezik, de így is egészségesnek érzi magát és egészségesen tud élni, pl.:szemüvegesség, lúdtalp, kopaszság.
A pozitív egészség jegyei
– életöröm
– pozitív társas kapcsolat
– empátia (beleérző képesség)
– terhelhetőség
– jó közérzet
– kiegyensúlyozottság
– megelégedettség
– munkakedv
– kreativitás
Egészséges életmód
Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. Körülményeinket, szokásainkat jelenti, amelyek közt és ahogyan élünk, amelyek jellemzőek ránk és meghatározzák egyéniségünket, ezáltal valósítjuk meg az egészség megőrzését és megszilárdítását, a sikeres munkavégzést és az aktív hosszú életet.
Egészséges az életmódunk akkor, ha:
– helyesen táplálkozunk (nem könnyű kideríteni, hogy a sok irányzat közül mi a helyes),
– eleget mozgunk,
– testünket edzéssel kondícióban tartjuk,
– kerüljük a szervezetünkre kedvezőtlen hatásokat,
– megfelelően tisztálkodunk, öltözködünk,
– gondot fordítunk a külsőnkre,
– megfelelő az időbeosztásunk,
– tanulunk, kulturálódunk, lelkünket és szellemünket is gondozzuk.
A fogalmak, amikkel találkozunk (a következő cikkekben is) komplex jelenségeket írnak le, a társadalom -és orvostudományok fejlődésével alakulnak és gazdagodik a jelentéstartalmuk, különösen a kutatási eredmények fényében. Minden tudományágra jellemző, a minél teljesebb körű magyarázatok és szabályszerűségek keresése. A kutatók egymás mellett létező elméleti modelleket, kereteket alkotnak, amiket újabb és újabb kutatások fényében változnak.
Egyre több fogalmat és jelenséget térképeznek fel különböző tudományterületek, így a fogalmi definíciók sokrétűvé válnak. A szabályszerűségek gyakran nem determinisztikusak, hanem inkább tendenciaszerűek, valószínűségeken alapulnak, különösen azokban a tudományokban, amelyekben az ember a vizsgálat tárgya. Így kérlek ne várj kőbe vésett igazságokat, amik önmagukban mindenre választ adnak.
Bármikor meglephetjük párunkat, családtagunkat, barátunkat egy lazító és frissítő talpmasszázzsal otthon. Ehhez csak néhány egyszerű fogást kell elsajátítanunk. Ez nem egyenlő egy gyógyító hatású thai talpmasszázzsal, vagy egy képzett masszőr által végzett talpmasszázzsal, de kellemesen ellazíthatjuk vele szerettünket egy nehéz nap után.
Előkészület:
Helyezzük el a masszírozandó alanyt a megfelelő testhelyzetben. Félig ülő, félig fekvő testhelyzet a megfelelő, úgy hogy a has tájéka szabadon mozogni tudjon. A legcélszerűbb egy kényelmes fotel. A lábat egy olyan ülőkére helyezzük, ami egymagasságban van a fotel ülő felületével.
Fedjük le a lábtartó felületet egy törölközővel, hogy megakadályozzuk a krémek, olajok szétkenődését, lecsöpögését.
Láb áztatása és megmosása. Áztassuk a kezelendő lábakat meleg vízben kb. 10 percig. A vízbe tehetünk fürdőolajat, habfürdőt is. Áztatás után gyengéden szappanozzuk be a lábat és távolítsuk el a piszkokat. Végül alaposan töröljük meg a lábakat.
Készítsük elő a talpmasszázshoz alkalmazott krémet, olajat vagy testápolót. A krém sűrűbb, mint a testápoló, sokkal jobb felületet ad a talpmasszázshoz. Az olaj segít megpuhítani a bőrkeményedést.Vásárolhatunk kifejezetten talpmasszázshoz készült krémeket és olajokat.
Kicsit melegítsük fel a masszírozó krémet. Ezt egy lábasban a tűzhely felett, vagy a hangulat fokozásához meggyújtott gyertya felett is megtehetjük.
Masszázs:
Fogjuk meg a lábat alulról mind a két kezünkkel. Kezdjük el dörzsölni, masszírozni a lábfejet a bokától kiindulva a lábujjak felé. Ahogy egyre közelebb érünk a talphoz, egyre erősebb nyomásokat alkalmazzunk. Majd lassan kezdjünk el haladni visszafelé, folyamatosan gyengítve a nyomást.
Kis körkörös mozdulattokkal, közepes és erősebb nyomásokkal masszírozzuk a hüvelyujjunkkal a sarkat. Masszírozzuk végig az egész sarkat, majd ismételjük meg ugyanezt a talp felső párnás részén.
A sarkon alkalmazzunk ellentétes irányú nyomást. Vagyis amíg az egyik ujjunkat felfelé nyomjuk, addig a másikat lefelé.
Mindkét kezünkkel körkörös mozdulatokkal masszírozzuk meg a bokacsontokat, egyszerre mindkét oldalon. Gyengédebben masszírozzuk meg a bokacsont tetejét.
Az öklünkkel masszírozzuk a talp boltívét. Szorítsuk ökölbe a kezünket és az ujjaknak a tetejével mérjünk nyomást a talp boltívére úgy, hogy a bőr benyomódjon.
Masszírozzuk a lábujjakat. Szánjunk megfelelő időt mindegyik lábujjra.Húzgáljuk meg mindegyik lábujjat, akkor is, ha ez kellemetlen érzést okoz a kezelt személynek. Majd tegyük a mutatóujjunkat a lábujjközökbe. Húzzuk vissza, majd megint nyomjuk oda. Masszírozzuk meg a lábujjak kiindulópontjait a lábfejen a hüvelykujjunkkal. Egyszerre tegyük mind az öt ujjunkat a lábujjközökbe, miközben krémet vagy olajat masszírozunk a bőrbe.
Mesterfogások:
Fogjuk mindkét kezünkkel a lábat és mindkét oldalán tegyünk tíz rövid húzómozdulatot, mintha tehenet fejnénk.
Alkalmazzuk az indiai masszázstechnikát. Tartsuk a lábfejet kétoldalt a kezünkkel és mindkét hüvelykujjunkat nyomjuk a talp boltívének közepébe, majd vissza, és újból. Mintha egy vizes rongyot nyomkodnánk ki. Ne tartsuk feszesen a lábat, ezalatt a masszázstechnika alatt.
Próbáljuk meg gyúrással átmasszírozni az Achilles ínat és a láb alsó részét. Ezalatt a masszázs alatt az izmokat kell megemelni és megszorítani, hogy stimuláljuk őket.Kezdjük a sarok hátuljánál az Achilles ín környékén. Az egyik kezünkkel húzzuk meg, majd szorítsuk meg a lábat, miközben a másik kezünkkel a lábfej elülső felét tartjuk. Először csak finoman, aztán fokozatosan több nyomással és egyre gyorsabban. Nyomjuk meg az Achilles ínnál, majd haladjunk tovább a lábujjak felé.Lassan induljunk el az alsó lábszár felé. Az alsólábszárnál csatlakoznak az izmok a lábfejhez, ennek az átgyúrásával tovább növeljük a láb relaxációját.
Különböző masszírozó gépeket is segítségül hívhatunk a talpmasszázs végén, hogy még teljesebbé tegyük az ellazulást.
Figyelem:
Ne legyen túl krémes a kezünk, mert csúszóssá válik és nem tudunk megfelelő nyomást kifejteni.
Magas vérnyomásos, cukorbeteg vagy terhes partnerünket csak lágyan masszírozzuk, mert a hírtelen megnövekvő véráramlás beindíthatja a szülést, vagy ronthat a beteg egészségi állapotán.
Ha a partner lába fájdalommal reagál vagy túl érzékeny, forduljunk orvoshoz vagy keressünk egy képzett gyógymasszőrt.
A térd legyen lazán hajlított állapotban, ne feszesen kinyújtva. Tegyünk alá egy összetekert törölközőt, hogy megfelelően lazán hajoljon.
Ha igazán eredményes talpmasszázst szeretnénk, lepjük meg a párunkat egy thai talpmasszázzsal. Egy óra alatt nem csak felfrissül a láb, de jótékony folyamatok is beindulnak a szervezetben, csökken a stressz
Honlapunkon általában nem foglalkozunk betegségekkel.
Ezel a cikkel mégis kivételt teszünk a téma különlegessége és fontossága miatt.
Itt az AIDS ellenére megközelítőleg a leggyakoribb nemi betegségről van szó. A herpes simplex vírus már felbukkant az övvonalon felül, mint ún.
1. típus, amely az ajkakat és az arcot keresi fel és csúfítja el. 2. típus a nemi szervek tájékára specializálódott, és külsőleg egyáltalán nem, belsőleg pedig csak kissé különbözik fenti cinkostársától. Hasonlóan csekélyek azok a különbségek is, amelyek a fertőzés kialakulását és külső megjelenését illetik. Csupán a vírusok viselkedésében mutatkoznak különbségek. A felső világi változatánál lényegesen agresszívabb és támadóbb 2. típus mégis kevésbé terjedt el a lenti világban, mivel csak nemi érintkezés útján fertőz. Míg ikertestvére gyakorlatilag a modern emberiség egészébe beköltözött, a 2. típus csak a lakosság 15 százalékának körében volt képes otthonossá válni. Bár az Afrika déli részén élő fekete lakosság állítólag már megközelítően 70 százalékban fertőzött.
E számok azt mutatják, hogy végső soron a herpes genitalis a modern nemi betegség. Az orvostudomány is a venereás megbetegedések közé sorolja. A vénuszi örömök birodalmának árnyoldalaként messze túlszárnyalta már a szifiliszt és a gonorrhoeát. Ha csak arra a hisztériára gondolunk, amit az Egyesült Államokban máris kiváltott, akkor nálunk minden bizonnyal még csak most fog eljönni az ideje.
Nevének (görögül herpetosz lappangó) úgy szerez érvényt, hogy - mint a családjához tartozó más vírusok is - türelmesen várakozik titkos leshelyén az esélyre, hogy aztán fájdalmasan és könyörtelenül lecsapjon a hátországból. A gerincvelő hátsó dúcaiba ássa be magát, és addig szunnyad ott, amíg a megfelelő helyzet fel nem ébreszti. Leginkább talán a zsákmányra leső tengeralattjáróhoz lehetne hasonlítani. Bár szemmel láthatóan agresszívabb, mint a test felső részében élő változat, fertőzéskor a lenti típus is rá van utalva a lelki mintára.
Jellemző, hogy a betegséget félrelépés váltja ki. Ilyenkor a vírust át lehet adni, de nem törvényszerű, hogy bekövetkezik a fertőzés. Gyakran elegendő a szégyen és a bűntudat, hogy elősegítse a kórisme kialakulását. A félrelépés ténye olyan problémákat okozhat, hogy a következmények magából a félrelépőből erednek. Ilyenkor a fertőzés önbíráskodás azért a mellékvágányért, amihez az embert nem fűzi igazi kapcsolat, és azt a helyet jelzi félreérthetetlenül, de főként, érezhetően, ahol a félrelépés lezajlott.
Az érintettek gyakorta hajlamosak arra, hogy a felelősséget az alkalmi partnerre hárítsák, még akkor is, ha az, bizonyíthatóan nem vírushordozó. Másképpen be kellene ismerniük, hogy saját magukban van a „gyalázat" forrása, és ők maguk veszélyeztették az alkalmi partnert s egyúttal az állandót is. Mint minden más nemi betegséget, a herpes genitalist is erkölcsi előítéletek terhelik. A venereás kórisméket általában úgy tekintik, mint amelyek különösen bemocskolják és megszégyenítik az embert.
Sehol máshol nem ilyen nagymértékű a homály, és az orvostudományban sehol nem vetítik ki ilyen bátran a felelősséget, mint itt. Viccek tömege is szól erről: azt mondja a derék családapa a háziorvosnak, miután az megállapította a herpes genitalis diagnózisát: „Biztosan a vécén kaptam el", a tapasztalt háziorvos, pedig így felel: „Milyen kínos." Az a lehetőség, hogy a WC ülőkéjéről szerezzünk vírusokat, tisztán csak elméleti, és mindeddig nem bizonyított.
Lehetséges viszont, hogy érzékeny emberekben egy vécéülőke olyan irtózást és ennek megfelelő utálkozó asszociációkat váltson ki, hogy ez aktiválja az undor belső képét és a már meglevő vírusokat. A legsterilebb vécé is kiválthatja így a herpeszt. Manapság abból kell kiindulni, hogy a vírus átadása még jobb társadalmi helyzetben levő polgártársaink esetében is nemi, érintkezéssel történik, azonban sok megbetegedés vezethető vissza régóta meglevő vírusok újabb támadására. Ebből a szempontból a pimasz félrelépők öntudatuk miatt előnyt élveznek szégyenlős, bűntudatos társaikkal szemben.
Betegség esetén a vírusok nem csupán a dúcsejtekben és az idegpályákon tartózkodnak, hanem a nemi szervek nyálkahártyájának felületén is. A fertőzés, amely megjelenésében nem különbözik lényegesen az övvonalon felüli herpesztől, elsősorban a genitális nyálkahártyákat: az ajkaknak megfelelő szeméremajkakat és a férfi nemi szerv makkján levő kisajkakat és az előbőrt érinti. Emellett a hüvely és a külső nemi szervek területének teljes nválkahártyája begyulladhat és megdagadhat. A lágyék nyirokcsomói, mint a nemi tájék őrhelyei, duzzadtak és nyomásra érzékenyek. A hólyagok időnként kiterjednek a pénisz külső részére, a combra, a gát területére és az anális régióra is (végbél területére).
Az úgynevezett herpes anal is általában a megfelelő szexuális tevékenységből ered. Gyakorlatilag mindig olyan intim felületekről van szó, amelyekhez jelentős szégyenérzet fűződik. Az a tény, hogy a herpes genitalis halmozottan fordul elő olyan személyek körében, akik korán lépnek szexuális kapcsolatba, és partnerüket gyakran cserélik, magától értetődő egy nemi betegség esetében, ám fokozza az előítéleteket. A terhes nőket is átlagon felüli mértékben sújtja a betegség. A herpeszhólyagokkal önmagát jelöli, vagy jelölteti meg az ember, egy többnyire viszonylag idegen partner által.
Ahogy az ajakherpesz megakadályozza a csókot, az altest herpesze megakadályoz minden további nemi érintkezést. Az érintettek „tisztátalan élvezetükért" kedvetlenséggel és fájdalommal büntetik meg magukat. A tisztátalansághoz kapcsolódó asszociációk hozzák létre a hólyagokat, különösen azért, mert folyadékuk baktériumtenyészetektől hemzseg. Kézenfekvő a kapcsolat olyasvalakivel, aki a zavarosban halászik és nem tiszták a szándékai. A hólyagok végül felfakadnak, és visszataszító folyadék önti el az intim területeket. Egyértelmű az összefüggés a kéj tulajdonképpen ideillő nedveivel. Ha a váladék gennyesre sűrűsödik, akkor még közvetlenebb lesz a spermával való képi kapcsolat. Hiszen az is veszélyes, és megfertőzheti a nőket az idegen partner gyermekével – ezért aztán ilyen helyzetekben gondosan kiiktatják.
A fertőzés következő fázisában a hólyagok összefolyásával nagy felületű sebes területek keletkezhetnek, amelyek megfelelnek annak a „veszélyes nyíltságnak", amit megengedett magának az ember. A gyógyulási 2019. 11. 01. Herpes genitalis - lelki okai kinai-medicina.tienshoni.hu/kinai-medicina/betegsegek-lelki-okai/171-herpes-genitalis.html 6/7 stádiumban a sebhelyek arra a szexualitással kapcsolatos sérült belső beállítottságra vetnek fényt, amellyel együtt él az ember. A tisztátalan – mert társadalmilag ellenőrizetlen – szexualitás általi tisztátalanná válás még látszólag felvilágosult korszakokban is tabutéma. Rásütötték a szégyen bélyegét. Attól függően, hogy milyen erős az önbíráskodás fenyegetése, elég lehet egy tisztátalannak ítélt gondolat is ahhoz, hogy beindítsa az önbüntetés vírusos folyamatát.
Ilyen szempontból a herpesz vírusok a „felettes én" bosszúálló csapatai. A büntetés kiszabásához elég lehet pusztán az a gondolat is, hogy az ember elhagyja az elrendelt és törvényesen előírt pályát, hogy „mellé"-megy, félrelép, vagy idegenben kószál. Valószínűleg ebben rejlik a vírusok terhesség alatti gyakori előfordulásának lelki oka is, hiszen olyan időszakról van szó, amikor a nőnek leginkább egyetlen partnerre kell hagyatkoznia. Ha azonban gondolatban vagy konkrétan tabukat érint, akkor ebben az érzékeny időszakban az önbíráskodás különösen gyorsan és drasztikusan jelentkezhet. Ilyenkor nemcsak a saját biztonsága, hanem a születendő gyermeké is veszélyben van. A veszélyes és tiltott dolgok egyrészt feltüzelnek, másrészt viszont a leendő anya minden olyan, a gyermeke jövőjét veszélyeztető kockázatért különösen elítéli önmagát, amit szeszélyből, de akarattal vállalt.
Az egyik konkrét veszély az, hogy a gyermeket születésekor vagy már korábban, az anyaméhben megfertőzi a herpesszel. Az újszülött herpeszes fertőzése mindig az életét veszélyezteti. A herpes genitalis lelki alapja mindig a vágy és a bűntudat közötti ambivalencia. Az ember olyasmit kíván, amiről a lelke mélyén tudja, hogy nem engedheti meg magának. A genitális gyulladás így azt a konfliktust képezi le, amely a lélekben a nemi vágy és a beszennyeződéstől való félelem között tombol. Az idegen test utáni vágy, valamint a testi gyönyörtől és a hűtlenségtől való undor áll ellenségesen szemben egymással. Először a vágy indul be. A büntetés azonban a sarkában - jobban mondva a szemérmében – van, és fájdalmas sokoldalúsággal bontakozik ki.
A „szégyenhez" csatlakozik a „felettes én" által kikényszerített lemondás a vágy birodalmában való további kalandozástól. Ha az ember összehasonlítja a gyönyör rövid pillanatát a hozzá kapcsolódó ítélet mértékével, akkor az egyensúlynak akkora hiánya mutatkozik, hogy az tényleg elveszi minden kedvét. Így aztán nem csoda, hogy az érintett érzékeny arra, ha az elfogult környezet kivetíti rá a bűnt, hiszen nagyon is szívesen ítéli el azt, amit maga is kíván, de nem mer megtenni. Ördögi kör alakul ki: az a próbálkozás, hogy az ember a rossz tapasztalatot követően jobban elnyomja a vágyat, még több torlaszhoz vezet, és még jobban valószínűsíti az erkölcsi gátak következő átszakítását.
A gyönyör és az eksztázis olyan alapvető emberi igények, amelyeket nem lehet kiirtani a világból, hanem csupán félreállítani. Ha eltávolítjuk őket, akkor viszont a háttérben kötnek ki. Jobb lenne felbátorítani az érintetteket, elősegíteni lépéseiket, melyek között természetesen nem az egyetlen a félrelépés lehetősége. Mindenesetre szükség van arra, hogy engedjük az örömök terén fellobbanni a tüzet, és ne a gyulladások élvezzenek előnyt. Ahol viszket, ott meg kell vakarni, hogy megtudhassuk, mi van mögötte, amit életre kell kelteni. Ez persze nem azt jelenti, hogy most már csak a felületes erotikus igényeket hajhásszuk.
A szexualitás nem több, de nem is kevesebb, mint a szeretet testi megnyilvánulása. Több eleven nyíltság szükséges saját magunkkal és másokkal szemben. Biztos, hogy több értelme van sok alkalmi partner helyett egy emberhez tartozni és őt megismerni kívül és belül. Egy ember előtt egészen megnyílni sokkal többet jelent, mint sok előtt egy kicsit. Egyvalaki meghitt közelségbe kerülhet egy máik emberhez, sokaknak azonban ez aligha sikerülhet.
Ahhoz, hogy e téma őselvének kívánalmait teljesen kimerítsük, arra van szükség, hogy a félrelépésben rejlő nyíltságot az új és az idegen iránt ugyanúgy megéljük, mint a szégyent, amely az azt követő önbüntetésben fejeződik ki. Az idegennel, a mással szembeni undor és iszonyat is téma és feladat. Ami valakiben nincs meg, az kívülről sem rémisztheti el, állapítottuk meg az ajakherpesz esetében. Arról van szó tehát, hogy fel kell kutatni, mi annyira idegen a saját lényünkben, hogy másban kell keresni és elutasítani.
A távoli cél az, hogy olyan nyíltak legyünk, mint amilyenek a fertőzés sebei. A hagyományos orvostudomány terápiája nem sokat segíthet, mivel vírusok ellen nem vethet be antibiotikumokat, mint a baktériumok ellen, és csak nagyon korlátozottan rendelkezik hatékony vírus elleni szerekkel. Nevüknek megfelelően a vírusokat statikus állapotban tartják. A legérdekesebb új felfedezés a test saját gyógyszer, amelyet az orvostudomány interferonnak nevez. Ez olyan anyag, amit a vírusoktól megtámadott sejt röviddel elhalása előtt különít el, és amely képes arra, hogy más sejteket megvédjen a vírusokkal szemben.
Ez az elhaló sejt úgynevezett hagyatéka a fennmaradók számára, amely feltartóztatja a többi vírust. Ismerős a módszer: a vírussal szembeni megadás végül a vírus legyőzéséhez vezet. Hogyan viszonyulok a szexuális szégyenérzethez és bűntudathoz?
1. Hajlamos vagyok-e arra, hogy megbüntessem magam a félrelépésekért? A herpesz-e a büntetésem, amely elveszi a kedvemet az illegális gyönyörtől?
2. Természetes viszonyban vagyok-e a szexszel, vagy az a rész van túlsúlyban bennem, amely elutasítja, mint piszkos dolgot?
3. Milyen kockázatokat vállalok szexuális téren? Saját partneremmel szemben? Idegen partnerrel szemben?
4. Felfedezek-e még új dolgokat a saját partneremmel, vagy már csak másokkal?
5. Milyen szexuális konfliktusokat nem vallok be magamnak? Hol esik nehezemre szexuális téren megnyitni a határaimat?
6. Mi izgat, mitől jövök lázba igazán? Hogyan adhatnám meg nemi szerveimnek azt, amire vágynak, úgy, hogy örömet leljek benne, és ne legyen bűntudatom?
7. Mennyiben hagyatkozom valójában a partneremre, és mennyiben bocsátkozom (az én) titkai(m)ba?
Az egyik legfontosabb kínai belgyógyászati kórmegállapító módszer, a nyelvdiagnosztika a nyugati orvoslásban sajnos még mindig nem nyert teret. E több ezer éves múltra visszatekintő távol-keleti módszer gyakran a legvilágosabb mutatója a szervezetben lévő diszharmóniának.
A normál nyelv rózsaszín és kissé nedves, nem túl hegyes, s nem túl lekerekített, kevés bevonat látható rajta, mozgékony és hajlékony.
Ha a nyelv a betegség alatt is normál színű, ez annak a jele, hogy az energiaáramlás és a vérkeringés nem „sérült meg”, így a prognózis kedvező.
Energia túlsúlyos – „Yang jellegű” – betegekségnél a nyelv merev, sötétvörös vagy piros színű, feketés árnyalatú, repedezett, tüskés, „fogbenyomatokat” nem találunk az oldalán, kiöltése pedig határozott, erőteljes.
Energia hiányos – „Yin jellegű” – betegségeknél a nyelv petyhüdt, sápadt, bevonata sárgás, nedves, a nyelv szélén fogbenyomatok látszanak, kiöltése gyenge, határozatlan.
A nyelv egészének színe mutathatja az egyes működési körök megbetegedéseit is:
Vörös nyelv – Szív – Vékonybél funkció zavar (FZ),
Fehér nyelv – Tüdő – Vastagbél FZ,
Zöldes nyelv – Máj – Epehólyag FZ,
Sárga nyelv – Lép (hasnyálmirigy) – Gyomor FZ,
Feketés nyelv – Vese –Húgyhólyag, nemi működési rendszer FZ.
A nyelv bevonata, lepedéke – a keleti diagnosztika szerinti a Lép (hasnyálmirigy) tevékenységéből származik, az emésztőrendszer állapotát tükrözi. A vastagságban, színben, minőségben változatos lepedék bevonhatja a nyelv egész felszínét, vagy csak egyes területeit. Egészséges embernél sűrűsége állandó, vékony, nedves, fehéres színű, a nyelv középső részén lehet kissé vastagabb, de a nyelv alapszíne átlátszik rajta. Néhány gyakoribb lepedékfajta:
A vékony lepedék lehet normális, de betegség alatt hiányállapotot jelez.
A vastag lepedék valaminek a túlsúlyára utal.
A nyirkos lepedék a Yang-energia hiányára vagy a test belső melegére utal.
Az úszó-mozgó lepedék esetén gyenge a Lép (hasnyálmirigy) és a Gyomor energiája.
A sárga, száraz bevonat a belek, illetve a gyomor hőségpangását jelzi. (Dohányzás és rendszeres alkohol fogyasztás hatására betegség nélkül is sárgás-szürkévé válhat a lepedék.)
A térkép nyelv valójában hámló nyelv, ahol a bevonat egy része, vagy egésze leválik, utóbbi esetben „sima” vagy „tükör” nyelv jön létre. Mindkét eset a szervezet védekező energiáinak, immunrendszerének és a Yin-energiának a nagyfokú hiányát jelzi.
A nyelv mikro-rendszere
A nyelv testén ugyanolyan mikro-rendszer található, mint a fülkagyló belső részén, vagy a tenyéren és a talpon, tehát híven tükrözi a belső szervek állapotát. Ábránk szemléletesen mutatja az egyes szervek „tükörképének” elhelyezkedését a nyelven (pl. szív a nyelv csúcsán stb.)
Belső szervek vetületei
vesék belek gyomor, lép hasnyálmirigy máj, epe tüdő szív
A nyelv tisztítása
Az ősi kultúrákban, Indiában, Dél-Amerikában – a régészeti leletek tanúsága szerint – a szájhygiéne rendkívül fontos volt, s ehhez speciális nyelvtisztító eszközöket is alkalmaztak. Az indiai jógiknál – manapság is – a nyelv reggeli tisztítása a testi-lelki megtisztulás egyik tényezője.
Az Egyesült Államokban végzett klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a szájüregi problémák egy részének (pl. szájüregi pH-eltolódás, krónikus ínygyulladás stb.) kialakulásáért a nyelvlepedék a felelős, sőt nagyon gyakran szerepel kórokként (85%) a kellemetlen szájszag hátterében is. Megállapították, hogy az éjszakai méregtelenítés során a szervezet a toxinok egy részétől a nyelven keresztül szabadul meg. A nyelvlepedék kialakulását elősegítik a modern táplálkozási szokások, a rágás hiánya, a pépes, „túlfeldolgozott” élelmiszerek, és a tartós savas vegyhatás is.
Mechanikus tisztítás nélkül a lepedék és annak mérgezőanyag tartalma, a napi táplálkozás során rendszeresen visszakerül a tápcsatornába. Így az egyszer már kiválasztott toxinok, visszamérgezik a szervezetet. A reggeli fogmosásnál mindig tisztítsuk le nyelvünket is a fogkefével vagy egy lefelé fordított kanállal, esetleg egy fakéssel!
5 nyomelem, amely befolyásolja a pajzsmirigy működését
Hazánkban egyre több embernek van pajzsmirigy problémája, így sokan kezelésre szorulnak. Azonban sokan nem tudják, de több olyan nyomelem is van, melyek jelentősen befolyásolják a mirigy működését. Hogy pontosan melyek ezek, azokat dr. Molnár Jeannette, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szedte össze.
Jód
Ha a pajzsmirigyet említjük, akkor egyből a jód jut az ember eszébe. Ez nem is csoda, hiszen a pajzsmirigy hormonjainak alkotórésze, és képződésükhöz nagy mennyiségben van rá szükség. Érdekesség, hogy a szervezetünkön belül egyedül a pajzsmirigynek van szüksége jódra, ám hiányában az egész rendszer működése felborul. Sajnos Magyarország még mindig jódhiányos területnek számít. Korábban népbetegség volt a jódhiány okozta pajzsmirigy megnagyobbodás és a golyva, mert így próbál a szervezet kompenzálni - mondja dr. Molnár Jeannette, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa, a Magyar Tudományos Akadémia Nyomelem-bizottságának meghívott tagja.
Szelén
A szelén amellett, hogy több fontos antioxidáns hatású enzim alkotórészeként felveszi a harcot a szervezetet érintő oxidatív stressz és a szabadgyökök ellen, az aktív és inaktív pajzsmirigy hormonok szabályozásában (a T3 hormont állítja elő) is nélkülözhetetlen szerepe van. Tanulmányok igazolták, hogy a pajzsmirigy megfelelő működéséhez egy szeléntartalmú enzimre (a jodotironin 5-dejodinázra) is szükség van. A szelén- és a jódhiány néha együtt jelenik meg, ami egész változatos tünetekhez vezethet és főleg a terhesség korai fázisában lehet igen veszélyes. Pajzsmirigybetegség esetén jelenleg két esetben kerülhet sor szelénpótlásra: az autoimmun pajzsmirigy-gyulladás egy bizonyos formájában, ill. enyhe szemérintettséggel (opthalmopathiával) járó Basedow-kórban. Általában napi 200 mikrogramm pótlást javasolnak.
Cink
A cink az egyik legfontosabb nyomelem az emberi szervezetben, hiszen komoly hatással van az immunrendszer működésére, valamint a sebgyógyulásban és véralvadásban is részt vesz. A pajzsmirigy optimális működéséhez is elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű cinkbevitel, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy a T4-hormon aktív T3 hormonná alakuljon. Ráadásul a cink az agyalapi mirigy működését is befolyásolja, méghozzá úgy, hogy közvetett módon (a TRH nevű hormonon keresztül) megnöveli a TSH szintjét, ha a T3 és a T4 érték túl alacsony. Éppen ezért a pajzsmirigy kóros működése esetén akár cinkhiány is állhat a háttérben. Ez vérvétellel könnyen igazolható, és ekkor célszerű pótolni. Nőknek naponta 8 mg cinket, férfiaknak napi 11 mg-ot ajánlott bevinni. Figyelem! A túl sok cink káros lehet, és nem csak azért, mert gátolja a réz felszívódását!
Vas
A vashiány jelentősen ronthatja a pajzsmirigyhormonok szintézisét – előállítását, mert ebben az esetben az egyik nagyon fontos enzim, a hem-függő thyroidperoxidáz aktivitása csökken. Ez akár pajzsmirigy-alulműködést is eredményezhet. Azt is fontos tudni, hogy vashiányos vérszegénység esetén a jódpótlás nem a kívánt hatást fejti ki a pajzsmirigyműködésre, míg a megfelelően adagolt vaspótlás a jódpótlás hatékonyságát is jelentős mértékben javítja.
Réz
Végül a vér réz-koncentrációja is befolyásolhatja a pajzsmirigy működését, bár ebben a tekintetben egyelőre kevés megbízható adat áll rendelkezésre. Úgy tűnik azonban, hogy a réz hatással van a T4 képződésére és a TSH termelődésére is, valamint a jód oxidációjában is részt vesz. Nagyon ritkán fordul elő, de akár rézhiány is okozhatja a pajzsmirigy működési zavarát. Az biztos, hogy szoros kölcsönhatás van a cink és a réz között. Ezért fordul elő, hogy több hétig tartó cinkpótlás esetén csökken a réz szintje a vérben, mert a cink huzamosabb szedése gátolja a réz felszívódását. Ilyen esetekben érdemes gondoskodni a réz megfelelő pótlásáról!
„Az embert nem maguk a dolgok, hanem az a mód zavarja meg, ahogyan a dolgokat látja” – írta egykor Epiktétosz görög bölcselő. Nagy vonalakban erről szól a kognitív viselkedésterápia, amit a személyiségformáláson túl az álmatlanság kezelésére is alkalmaznak. Habár tudományos bizonyíték még nem támasztja alá egyértelműen a sikerességét, több alváskutató és neurológus is ajánlja.
A technika először 1915-ben alakult ki, de sosem lesz idejétmúlt. A progresszív izomlazítás egy olyan relaxációs gyakorlat, ami szisztematikusan törekszik arra, hogy ellazuljon a test összes izomcsoportja. A metodikája könnyen végrehajtható: egymást követően meghatározott izomcsoportokat kell feszíteni, rövid ideig megtartani, aztán hagyni elernyedni az izmokat. A technika legnagyobb előnye, hogy viszonylag gyorsan és könnyen elsajátítható. Elősegíti az általános fizikai relaxációt, csökkenti a fáradtságot, az alvás minőségét javítja, és egy tanulmány szerint a nőknél a mellrák kezelésére is alkalmas.
Forró fürdő
Egy gyertyafényekkel telerakott és forró vízzel megtöltött kádban csak az nem tud ellazulni, aki nem akar. Ilyenkor a test hőmérséklete megnő, ami fokozza az alvásra való ingerünket, „kiszív”. Egy kutatás szerint azok az emberek, akik forró fürdőt vettek minden lefekvés előtt, nemcsak gyorsabban aludtak el, hanem kipihentebbek is voltak.
Ha inkább nyugodt elmére vágysz, ne az izmaidat, hanem a tudatodat lazítsd el. Amennyiben nem akarsz vezetett meditációt végrehajtani, csukott szemmel vegyél néhány mély levegőt, az segít felkészülni az alvásra és hallgass relaxációs zenét.
Aromaterápiák
A levendula illata mindig nyugtató hatással bír, legyen szó illóolajról, arc- vagy szemmaszkról. Két tanulmányban is átfogóan vizsgálták jótékony hatásait: az egyik szerint a levendulát használók jobban aludtak, míg a másik szerint a résztvevő nők könnyebben hajtották álomra a fejüket.
Orvosi tanács:
Nem mindegy, hogy milyen lelkiállapotban, sötétségben vagy világosabb helyen alszunk, a beszűrődő fény ugyanis nagyban befolyásolja a melatonin nevű hormon (ami egyben rákellenes hatású antioxidáns) termelődését. A melatonin sötétben termelődik (mindegy, hogy alszunk, vagy ébren vagyunk) és az az alvásprogramot befolyásolja. Termelődése segíti az elalvást, csökkenése pedig az ébredési idő közeledtét jelzi.
Az orvos elmondása szerint az alvási mintát hullámvasútként képzelhetjük el, ahol a felületes és a mély alvás görbéje hullámvonalként vonul végig az éjszakánkon. Egy-egy ilyen hullámperiódus gyermekkorban kb. 60 perces, felnőttkorban pedig kb. 90 perces. Felnőttkorról beszélve ezekből a 90 perces "programmintázatokból" négy-öt "fut le" egy éjszaka. A mély alvásból nehezebben ébredünk, a felületesből pedig akár spontán is felkelhetünk. Dr. Svejkovszky Ádám háziorvos
Az (élet) erő energiarendszerből áll, amely nélkül nincs fizikai test.
Az energiarendszer 3 összetevőből áll:
1. energiatestek (étertest, asztráltest (érzelmitest), mentáltest, spirutuálistest) (Az asztráltest körülbelül kétszer olyan magas és széles, mint a fizikai test. Alakja leginkább tojásra emlékeztet; színes, fénylő, felhőszerű képződmény. Ideális esetben a fizikai test éppen a közepén helyezkedik el. Az Én-test vagy mentáltest egy magát állandóan újra- és újrateremtő, tiszta fényburok, amely az asztráltesten túl ragyog. Ezen érzékfeletti testeknek, az ember finomabb részeinek összefoglaló neve az aura, amely minden változásra érzékenyen reagál. Ha bőrünket a fizikai világgal való érintkezés felületének tekintjük, akkor auránk révén tulajdonképpen a magasabb világokkal tudunk kommunikálni.)
2. csakrák – energiaközpontok (pránafrekvenciák felfogói) életenergiát frekvenciává alakítják és eljuttatják a testbe oda ahova kell.
3. nadik (meridiánok) – energiacsatornák- feladata az életenergiát (prána, chi) az energiarendszerbe vezesse.
,,Az életerőnk, tetterőnk, és a kreativitásunk
egy folyamatosan, hol kisebb, hol nagyobb
amplitúdóval áramló energia.
Csakrához is köthetjük ezt az energiát, mégpedig a második, avagy szakrális csakrához. Azonban az életerő, és kreativitás abban az értelemben, ahogy szerintem megélni érdemes, nem köthető egyetlen csakrához. Sokkal inkább a csakrák egyensúlyához, vagyis mindegyik csakrának jelentős szerepe van benne." Forrás: http://www.teljessegviraga.hu/blog/mi-az-ami-elore-visz.
Mindannyiunk bensejében hét, kerékhez hasonlatos csakra (szanszkrit szó jelentése: kerék, energiaörvény) forog.
Amit gyakran lótuszvirágokként ábrázolnak, tölcsér vagy virágkehely formája miatt. Valószínű onnan kapta nevét, hogy a tisztánlátók akik már az ősidőkben képesek voltak az emberi aurát és csakráit mindenféle segédeszköz nélkül is látni, örvénylő energiaként érzékelték, hisz tölcsérszerűen keskenyedő áramlásként járják át a szervezetet. A csakra forog, miáltal úgy néz ki, mint egy mozgó kerék.
A csakrák láthatatlan energiaközpontok, amelyen keresztül az emberi szervezet több szinten kapcsolódik a környezetéhez, információkat és energiát vesz fel és ad le.
Az indiai filozófia szerint a csakrákon keresztül hullámzik az ember testében az éltető energia vagyis a prana. Az életenergiát nemcsak befogadják, hanem módosítják és fizikai síkon transzformálják.
Óramutató járásával megegyező, örvénylő vízhez hasonló mozgásuk biztosítja, hogy az energia a belsejükbe kerüljön környezetünkből. És ellenkező irányba, ha energiát ad le. Ezek a forgásirányok minden élőlénynél, férfiaknál, nőknél, időseknél és gyermekeknél, és állatoknál azonosak.
Más verzió: Férfiaknál az első csakra jobbra (óra mutató járásával megegyezően), az utána következő mindig a másik irányba, felváltva, - a nőknél balra az első.
,,Van, ahol leírták, hogy minden csakrának az óramutató járása szerint kell forogni, ha nem így forog, az rossz. A keleti források legfeljebb megjegyzik, hogy forgásban vannak, minden további információ nélkül. (Aki látja, úgyis látja, a többi meg ne képzelegjen…). Általános tapasztalat szerint az óramutató járásával egyező irány az energiafelvétel, míg az ellenkező a -leadás jelzője."
Csakrák állandó körkörös mozgásban vannak. Az aurát érzékelni képes látók tölcsérhez hasonló, forgó energiaáramlásként írják le.
A hét energiaközpont legrégebbi és legátfogóbb leírását az indiai kultúrában találjuk meg. Az indiai irodalom legrégebbi írásaiban, az isteni eredetűnek tartott Védákban, olvashatunk utalást a csakrák helyére és szimbolikájára.
Mivel csakrákat az indiai nyelv költői formáiban lótuszvirágoknak is nevezik, és így is ábrázolják az ázsiai festészetben, amikor tudatosan érzékeljük a csakráik energiáját, akkor az indiai elképzelés szerint a lótuszvirág kelyhe felfelé forog, hogy felvegye a kozmikus fényt.
A csakra forgása révén szívóhatás keletkezik, amely behúzza az energiát, információt. Ezt arra használjuk, hogy érzéseket vagy gondolatokat hozzunk létre, ezért a csakrát szállítónak is tekinthetjük, amely a lelki és intellektuális folyamatainkhoz biztosítja az építőanyagot. A legalsó és a legfelső csakrát lefelé, illetve felfelé táguló, az óramutató járásával megegyező irányban forgó energiatölcsérként képzelhetjük el.
A köztük lévő öt másik csakrát a test előtt és mögött elhelyezkedő, a testtől távolodva táguló energiatölcsérekként vizualizálhatjuk, melyek a testünkön keresztül találkoznak egymással, miközben (ha egészségesek vagyunk) az óramutató járásával megegyező irányban forognak – mindegyik csakra más-más sebességgel.
,,Csak akkor egészséges az ember és érzi jól magát, ha minden csakrája kiegyensúlyozottan és optimálisan működik.
A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ez által információkkal a szerveket, végtagokat és a sejteket.
Ha a test egy területén – például egy szerv aktivitása által – energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát. Ezért nagyon fontos, hogy a csakrák jól működjenek - az adott csakrához tartozó szervek megfelelő energiát kapjanak. A csakrák elhelyezkedésüknek megfelelően áthatják a testet: befolyásolják nemcsak a szervek működését, de az érzelmeket és a gondolatokat is.
Testünk csakrái közül azok a csakrák, melyek energia felvétele és leadása nem megfelelő, a többi „egészségesen” működő csakrát késztetik többletmunkára. Ilyen esetekben az egészséges csakrák energia felvétele és leadása megnő, hogy a test energiaháztartása helyreálljon. Ez azonban hosszútávon nem hoz megfelelő egyensúlyt, melyet a test fizikai megbetegedései illetve a lelki problémák jeleznek.
A csakrák által felvett energiák bizonyos szerves és finomanyagú folyamatok, valamint gondolatok és érzések létrejöttéhez szükségesek. Nagyon fontos tehát, hogy csakráinkat mindig tisztán és egyensúlyban tartsuk.
A csakrák körülbelül megfelelnek a belső elválasztású mirigyeknek. Jelentős szerepet játszanak az indiai áyurvédikus orvostudományban, ahogy a jógában is."
,,A csakrák közötti energiaáramlás, - egyfajta kommunikáció. A csakrák finom energiáinak egyensúlya hatással van mindarra, amit gondolunk, mondunk vagy teszünk, ami pedig befolyásolja az auránk állapotát.
A csakrák finomítják a személyiséget, határozottan befolyásolják a fizikai megjelenést és a jellemből adódó hajlamokat, valamint életerőt biztosítanak a fizikai testnek.
A csakrák kiegyensúlyozásával elérhető a teljes testi és lelki egyensúly és egészség. Ha kellemetlen dolgok történnek velünk, melyek befolyással hatnak ránk és hangulatunkra, az az auránk színén is meglátszik."
Minden csakra bizonyos minőségért felelős, mint például szellemi tisztaság, kreativitás, szeretet, vitális vagy szexuális erő. Ha a csakrák fejlettek, akkor nyitottak és intenzíven sugározzák ki az energiájukat.
A fejlett csakrákkal rendelkező embereket erőteljes kisugárzás jellemzi. Azokat az embereket, akiknek nyitott a szív-csakrájuk áthatja a szeretet. Az ilyen emberek melegszívűek, együtt-érzőek, és intenzíven ki is sugározzák.
Ha egy csakra beszűkül, akkor nem tud rajta keresztülfolyni az energia.
Minden csakrának van egyfajta forgása, amely normál esetben arra szolgál, hogy egészséges mértékben adja-vegye az energiát. Ez a forgás lelassulhat, sőt akár meg is fordulhat, ami nem jó.
A csakrák energetikai feltöltésekor a többletenergia mindig a napfonatban tárolódik, mintegy éléskamra, és szükség esetén innen jut el a többi csakrába, tehát összességében felel a másik hat csakra energetikai ellátottságáért is.
A gyökércsakra lefelé nyílik, a 2-6. csakra előre és hátra is, a koronacsakra felfelé nyílik.
Egy jól működő csakra megtartja az energiát. Ha az energia a csakrákban nem marad meg tartósan, annak több oka lehet. Amikor túlterheltek, stresszesek, feszültek vagyunk, rossz gondolataink vannak, akkor a csakrákat érdemes időközönként feltölteni, harmonizálni.
Az introvertált vagy beteg emberek csakrái gyakran csak egy pillanatra nyílnak meg, akkor is csak mérsékelten, így csak csekély mennyiségű energia tud beáramlani a testükbe.
Az elméletek szerint a hét fő csakraponton a legerőteljesebb az energia aktivitás. A fő csakrapontokon történő energia áramlás jótékony befolyásolása (energia harmonizálás) sokféle módon lehetséges.
A keletkezett energiablokkokat több fajta módon oldhatjuk fel és hozhatjuk egyensúlyba a test energiaáramlását.
Egy energetikai probléma megoldása mindenképpen a csakrák tisztításával, a csakrákban folyó energiaáramlás helyreállításával kezdődik.
Például képzett gyógyítók segítségével, különleges ásványok kisugárzásának felhasználásával, illóolajok hatásával, színek, hangok, rítusok használatával.
Ha a csakra normálisan működik (vagyis az óramutató járásával megegyező irányba forog), akkor a csakra nyitott, így fel tudja venni a környezetből az energiát. A csakrák nem megfelelő működésekor betegség lép fel fizikai és lelki síkon.
Amint a sérült csakra működése helyreáll, kialakul a megfelelő áramlás (csakrán belül az óramutató járásával megegyező irányban), energiaátvitel és a test energetikai rendszere optimálisan működhet tovább.
A negatív irányú hangulatváltozások, minden esetben energiavesztéshez vezetnek, míg a pozitív irányú hangulatváltozások a csakrát energiafelvételre késztetik.
Minden csakra rezonál bizonyos lelki problémákra amelyek hatást gyakorolnak nemcsak érzelmi életünkre, de kihathatnak a fizikai testünkre is. A lelki és szellemi terhek hatására a csakrák elzáródnak vagy lassabban forognak illetve túl pörögnek így kevesebb energiát képesek felvenni. Ahhoz, hogy képesek legyünk mind fizikai mind lelki és szellemi jólétben élni, minden csakráknak kiegyensúlyozott módon kell működnie. Ezáltal leszünk képesek kapcsolódni a Felsőbb Énünkhöz és megvalósítani spirituális feladatainkat.
Meditáció során, bárki könnyen megtanulhatja hatékonyan irányítani a saját tudatalattijának működési folyamatát, mindeközben pedig könnyen rájöhetsz, hogyan tudod te magad a leghatékonyabban működésbe hozni csakráidat, hogy boldog, egészséges és kiegyensúlyozott életet élhess.
,,A csakra terápia segít a test, a szellem,
és a lélek harmóniáját a fizikai síkon megvalósítani.
Abban az esetben, ha a csakra kiegyensúlyozottan működik, akkor a többi csakrának nem kell túlműködnie hogy az egyensúly fennmaradhasson, és ezáltal a test fizikai tünetei is megszűnnek, az egészségi állapot pedig helyreáll.
A csakra terápia lehetőséget nyújt abban is, hogy az öngyógyító folyamatok beindítása után a kezelt személy önmaga tudja sorsát kezébe venni, azt a számára legmegfelelőbb módon irányítani.
A rendszeres csakratisztítás következtében a csakrák sérülései gyorsabban "helyrejönnek", mert biztosítottá válik a lelki fejlődés, a lélek gyógyulása."
Minden csakrához tartozik egy szín,
mely felerősíti annak működését.
A testünkben akadálytalanul áramló energia biztosítja egészségünket. Az energia zavartalan áramlását a lelkünkben tudatosan vagy tudattalanul zajló folyamatok befolyásolják. Minden színhez tartozik egy rezgésszint, mely hatással van ránk, üzenetet hordoznak. Mindig olyan színeket választunk például az öltözködésünkben is, amelyik szín rezgéseire leginkább szükségünk van. Ily módon ki tudjuk választani azokat a pozitív megerősítéseket és színeket, melyek a leghasznosabb számunkra.
,,A hét fő-csakra a szivárvány hét színével
közel megegyező rezgéstartományban működik.
Lelki összhang hiányában rezgésszámuk megváltozik: a csakrák vagy túlpörögnek, vagy lelassulnak, amit a szellemi látó színváltozásként észlel.
Ezek a változások hatással vannak az étertestre, illetve azon keresztül a fizikai testre is, így idővel szervi panaszokat, betegségeket is előidézhetnek. A lelki zavarok megszűnésével a csakrák működése, a szervezet energiaellátása helyreáll, s életbe léphetnek az öngyógyító mechanizmusok."
1. A gyökér-csakra - (Muladhara) Jelentése: gyökér, támaszték.
Színe a piros. A végbélnyílás magasságában helyezkedik el. (A végbélnyílás és a nemi szervek között)
A családot - A stabilitást jelképezi. Alap energia. Ez az energiarendszerünk irányítója. És a kollektív tudatalatti székhelye.
Hozzá kapcsolódik a szexualitás, életerő, vitalitás, egzisztencia. Ha az első csakra egyensúlyban van a 7. csakrával az ember belső egyensúlyban marad.
Ha jól működik harmóniában állsz a földdel és teremtményeivel, és ez életerőt, önbizalmat, elégedettséget, stabilitást, belső erőt kölcsönöz. Biztonságos hely számodra a föld.
Könnyebbé teszi a terveid megvalósítását. Kontrollálja az életerőt, a „menekülés vagy harc” döntést, a túlélőösztönt, a vágy érzelmeit, haragot, féltékenységet és mohóságot.
A gyökér csakra irányítja az anyagi világ ismeretét, mint pl. túlélés és olyan információkat tárol mint pl. családi hiedelmek, hűség, az önmagunkért való kiállás képessége, babonák, ösztönök, fizikai fájdalom és öröm, érintés.
Önbecsülésünk, biztonságérzetünk is itt ered. Rossz gyökér-csakra működés, valamint a szakrális-csakrában és solar-plexusban is zárlatok vannak kóros soványság alakul ki valamint menekülési vágy.
Akinél elvan záródva vagy gátolva van, test felépítése gyenge, kevés fizikai és szellemi ellenálló képességgel rendelkezik. Ideges alkatúak, ingerlékenyek, számukra az élet nem öröm. Mindig a könnyebbet, kellemesebbet követelő életre vágynak.
Ha az 1. csakra rosszul működik – megterelő helyzetben úgy érezzük, mintha kicsúszna a talaj a lábunk alól. Ha túlzottan aktív gyakran válunk agresszívvá, dühössé. A düh, erőszak, méreg mind elhárító mechanizmusok és önbizalom hiányra utalnak.
Jól mutatja a kiegyensúlyozatlanságát pl. az érdeklődés hiánya a való világ, a túlélés iránt, valamint különféle rögeszmék, függőségek, ingatag érzelmek, önzőség, nyugtalanság és energiahiány.
Ha valakinek fáj a gerince derék vagy kismedence magasságban, az azt jelent, kevés a pénze. Nem szegény, hanem többet szeretne keresni, de jelentheti azt is, hogy hiányzik az otthon biztonságérzete. Megoldásként azt javasolják, tekerje körül derekát egy piros pléddel, ez feltehetően enyhíti fizikai és lelki problémáit egyaránt.
Vörös - Szerelem. Élettel tölt el bennünket, életerőt és bátorságot kölcsönöz nekünk. Ha egy kis kékkel keveredik, ez segítséget nyújthat abban, hogy az életösztöneinket szellemi erővel átitassuk.
A vörös mint a legforróbb szín, a vérre gyakorol közvetlen hatást. Vérkeringési zavarok, például a lábszár vérellátási problémái esetén ajánlható. Krónikus torlaszokat old fel, sorvadásos folyamatokat gyógyít. A vörös szín az ekcémára, valamint az összes, nem gyulladásos bőrbetegségre kedvező hatást fejt ki. A hideg területeket felmelegíti, fokozza a teljesítőképességet.
Hatása izgató és stimuláló, ezért éttermekben azért használják, hogy élénkítsék a jó hangulatot és növeljék az étvágyat.
A vörös fényt leginkább a nem elég aktív testműködések élénkítésére alkalmazhatjuk. A vörös fény hatására gyorsabban ver a szívünk és intenzívebb lesz a vérkeringés. Ez utóbbi miatt alkalmas a vírusos vagy bakteriális fertőzések gyógyítására is.
A figyelmet javítja - A vörös szín javítja a részletek iránti figyelmet a tanulásnál, míg a kék kreativitásra serkent.
Ételek, melyek a gyökér csakrát táplálják, a következő zöldségfajták: répa, burgonya, paszternák, retek, cékla, hagyma, fokhagyma, torma; proteinben gazdag ételek, pl. tojás, hús, bab, tofu és más szójatermékek, mogyoróvaj; fűszerek: csípős paprika, metélőhagyma, cayenne-i bors, feketebors.
Megtisztítása és aktivizálása: Naplemente és napfelkelte harmonizáló hatású rá. Lótusz ülésben a természet illatait belélegezve is kiváló hatású rá. A kettő együtt még hatásosabb.
Drágakőterápia: Achát, vérkő, jáspis, gránit, vörös korall, rubin.
2. A szex-csakra(Szakrális-, hasi-csakra) (Svadhishthana) Jelentése: édes íz, édeset érezni.
Színe a narancssárga. A köldök alatt két ujjal helyezkedik el.
Ez a csakra képviseli a szexualitást, kreativitást, önbecsülést, örömöket és a frusztrációkat. A szexuális energiák, és az alkotó energiák és a kreativitás központja.
A rácsodálkozás és a lelkesedés is hozzá tartozik. Az emberekhez való viszonyunkat – főként a másik nemmel való kapcsolatunkat - nagymértékben ez a csakra működése befolyásolja.
Ez a csakra köt össze minket az érzelmeinkkel és az érzékiségünkkel. Egészséges működése esetén könnyen mozgósítjuk a kreatív energiáinkat.
Itt található a kreatív és a szexuális központunk. Ez a csakra segíti elő az adni és az elfogadni tudást. Valamint a vidámságot, a lelkesedést.
Idetartoznak az élvezet, az étvágy, az összhang, a szépség, az erotika, a függőség, a függetlenség. A fajfenntartás és a szaporodás képessége miatt a tudás is idetartozik.
Energia mező.
A szakrális csakra irányítja a hibáztatást és a bűntudatot, megnyilvánulást; pénz és jólét, szex, hatalom, irányítás és ez a csakra a kreativitás és erkölcsi érzék alapja.
A második csakra a következő információkat tárolja: kettősség érzése, személyes vonzerő, az irányítás képessége, társas hajlam, érzelmek, érzések.
A gyökér-csakrával együtt felelős az emberi szexualitás örömeiért és problémáiért. Hozzásegít, hogy a szeretett társsal mélyebb legyen a szexuális élmény, és egy magasabb egységet alkossunk együtt. Teremtő örömmel és lelkesedéssel tölt el minket, sok minden.
Elégtelen működése fásultsághoz
és kapcsolati problémákhoz vezet.
A csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. evési rendellenességek, drog- vagy alkoholfüggőség, depresszió ill. szexuális problémák pl. impotencia vagy frigiditás.
Csökkentett működés gyerekkorban alakul ki, ugyancsak nem elegendő gyengédség, simogatás és ölelés hiánya miatt.
Ha a 2. csakra nem megfelelően működik nagy feszültség megakadályoz, hogy érzelmeinket kifejezzük, ha túlműködik könnyen sírunk.
Narancssárga - Általános frissítőként működik, olyan változást idéz elő biokémiai felépítésünkben, amely elűzi a depressziót.
Erősíti az immunrendszert. Élénkít és megújult energiát sugároz. Megszabadít minket a betokosodott érzelmektől. Segít az önbecsülés kifejlesztését, plussz örömöt hoz az érzéki élvezetekbe.
"Minden vizsgámra úgy készülök, hogy a könyvem egy narancssárga terítőn fekszik, így ha felnézek a könyvből, ezen a színen pihentetem a szemem. Mindig ötösre vizsgázom"
Ételek, melyek táplálják a második csakrát: édes és trópusi gyümölcsök, pl. dinnyék, mangó, maracuja, narancs, kókusz eper stb. Mézek és csonthéjasok pl. mandula, dió, napraforgómag. Fűszerei: fahéj, vanília, szentjánoskenyér, édes paprika, szezámmag, köménymag.
Tisztítás: Természeti vizek érintése, látványa, ívása - lelkünk megtisztul, érzelmi gátjaink felszabadulhatnak és az életerő újra szabadon áramolhat bennünk. + holdfény élénkítően hat.
3. A napfonat-csakra (Köldök-csakra) (Manipura) Jelentése: fénylő drágakő.
Színe a sárga egészen az aranysárgáig.. A köldök felett két ujjal helyezkedik el.
Energetikai rendszerünkben itt található az önbizalom, az önerő és az önkontroll. Az optimizmusunk, az akaraterőnk és az ösztöneink forrása is a köldökcsakrából erednek. Ehhez a csakrához tüzes energiák társulnak. A szenvedéllyel, a haraggal és az érzések feldolgozásával függ össze. Eltömődése frusztrációt vagy túlzott önbecsülést eredményez. Ezt a csakrát a sárga szín stimulálja és tölti fel energiával.
- Élmények és érzelmek feldolgozása,
- személyiség kialakulása,
- befolyás,
- hatalom,
- erő,
- tapasztalatból eredő ész,
- Ez a csakra befolyásolja az emberi kapcsolatainkat. Ez az egyéniség központja valamint a társadalmi elvárásoknak megfelelést is irányítja.
Érzelmi emlékeket tárolunk itt és innen erednek a zsigeri érzések. Sokunkat ez a csakra köt össze természetesen a környezetünkkel. Ha váratlanul rossz hírt kapunk általában azt szoktuk mondani, hogy olyan volt mintha gyomorszájon vágtak volna.
A napfonat csakra irányítja:
- önbecsülésünket,
- az elutasítástól való félelmünket,
- kritika iránti túlérzékenységet,
- eltorzult önkép, a félelmet, hogy titkaink kiderülnek.
A Harmadik csakra tárolja a következő információkat: - személyes erő,
- személyiség,
- a tudás és a valahová tartozás érzése.
Erő központ.
,,A csakrák energetikai feltöltésekor a többletenergia mindig a napfonatban tárolódik, mintegy éléskamra, és szükség esetén innen jut el a többi csakrába, tehát összességében felel a másik hat csakra energetikai ellátottságáért is."
Rajta keresztül jut el hozzánk
a Nap energiája, mely életerőt ad.
A többi alsó csakra vágyai, törekvéseinek kifejezésre juttatásban is segít, illetve ezek feldolgozásra.
Közvetlen kapcsolatban áll az asztráltesttel mely az érzelmek hordozója.
Ha érzéseinket, a vágyainkat és élettapasztalatainkat helyesen dolgozzuk fel, a 3. csakra ellazul és megnyílik, egyre több fény áramlik belénk, életünk és vitalitásunk egyre világosabbá válik. Ettől függ pl. a boldogságunk, hangulatunk. A fény mennyisége határozza meg tisztánlátásunk fokát is.
Továbbá ezen a csakrán keresztül fogjuk fel az emberek rezgéseit. Az emberi kapcsolatok, a megemésztetlen problémák tartoznak ide.
A csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. koncentrációs problémák, döntésképtelenség, nem képes helyzeteket pontosan megítélni, az ember túl fontosnak vagy éppenséggel jelentéktelennek érzi magát másokhoz képest, nem képes cselekvésre, dolgok elintézésére.
Diszharmonikus működésnél mindent eszünkkel akarunk megoldani. Belső nyugtalanság és elégedetlenség hajt, ami oka valószínűleg, hogy gyerek és kamaszkorban kevés elismerésben volt részünk. Nem fejlődött ki helyes önértékelés, és a külvilágban keressük az önigazolást. Ezért kell a külső gazdagság.
Az ilyen ember jellemző, hogy nem tudja elengedni magát. Azt hiszi mindent megvalósíthat.
Cselekedeteiben az érzelmeket elnyomja, de mikor felszínre törnek, könnyen kijön a sodrából a fel nem dolgozott bosszúságok miatt, és ezek ingerültség formájában törnek ki. Nemhiába az érzelmi érzékenység és személyes erő központja.
Ha a 3. csakra nem megfelelően működik nagy megterheléskor tehetetlennek érezzük magunkat, idegesek leszünk. Túl működéskor ideges feszültséget valamilyen ,,léha” tevékenységgel próbáljuk feloldani.
Ha valakinek gyomorfájása van, valószínűleg megoldatlan, feldolgozatlan konfliktus gyötri a lelkét. Ebben az esetben hatásos segítség lehet a napsárga szín.
Sárga - Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi. Hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti.
A sárga erősíti a gyomrot, de túlzott alkalmazása rosszullétet, sőt hányingert is okozhat. A méregtelenítő szervek (máj, vesék, húgyhólyag) működését ösztönzi és erősíti.
Serkenti az agyi és mentális funkciókat.
Solar plexusunk, a vegetatív működés székhelye közvetlen összeköttetésben áll ezzel a színnel, így rajta keresztül megszüntethetők az ún. vegetatív zavarok. A sárga élénkíti az idegrendszert. Hatásos az idegrendszeri betegségek (fóbiák) ellen.
Az idegrendszerre és a bőrre is kedvezően hat. A napsugár fényére emlékeztető tiszta sárga szín erősíti és aktiválja a 3. csakrát. Erősíti az idegműködést, serkenti a gondolkodást.
Segít a kapcsolatteremtésben. Segít leküzdeni a belső fáradtságot, boldogsággal és lelkesedéssel tölt el. Életet lehel belénk.
Fizikai és lelki problémák feldolgozásában is segít. Nyugtatólag hat lelki bajok, zavarok esetén. Serkenti a szellemi aktivitást és felszínre hozza a belső bölcsességet.
Ételek, melyek táplálják a harmadik csakrát: müzli, gabonafélék, tésztafélék, kenyér, rizs, lenmag, napraforgómag. Tejtermékek: tej, sajt, joghurt. Fűszerek: gyömbér, menta, citromfű, kamilla, kurkuma, kömény és édeskömény.
Megtisztítás: Napfény, napsugaras napraforgó vagy repce föld. A magok spirituális hullámzó mintája és a virágszirmok kifelé sugárzó aranyló fénye fantasztikus.
Drágakőterápia: Tigrisszem, borostyánkő, topáz, citrin, arany. A kövek elősegítik a gyógyító rezgések kibocsátását ebből az energiaközpontból.
Aromaterápia: Levendula, rozmaring, bergamott.
4. A szív-csakra - (Anahata) Jelentése: ép, sértetlen, érintetlen - a csecsemőmirigynél van. A mellkas közepén, a szív magasságában található. Színe: Zöld, rózsaszín.
A szeretethez kapcsolódik. ,,Ez a feltétel nélküli szeretet, tolerancia, empátia, megbocsátás és együttérzés pontja. Ez a lélek lakhelye."
A Szív csakra irányítja a szeretetet, együttérzést, önbizalmat, önmagunk elfogadását, inspirációt, reményt, nagylelkűséget valamint árnyoldalai a kétségbeesés, gyűlölet, irigység, félelem, féltékenység és harag.
Befolyásolja a megbocsátás és mások szeretetére való képességünket.
Ez az energiaközpont az érzelmeinkhez, a feltétel nélküli adakozáshoz és a szeretethez kapcsolódik. Gyakran a "lélek kapujának" is nevezik, mivel a mély és intenzív szeretetnek a központja.
Ennek a csakrának a segítségével kapcsolatba léphetünk lelkünk univerzális részével, s magunkba engedhetjük az isteni szikrát. A szívcsakra esetén a szeretetet nem kívülről jövő ingerek váltják ki, hanem magában a létezésben tapasztaljuk azt meg.
A csakra-rendszer központja. Itt találkozik a 3 alsó fizikai-érzelmi központ, a 3 felső szellemi-spirituális központtal, ezért szimbóluma a hatszög.
A kapcsolatteremtést, a megérinthetőséget, a valamely irányba tartást is segíti. Önmagunk és mások megértése, másokkal egy hullámhosszra kerülést is segíti.
Segít az élet szépségének felismerésében pl. zene, képzőművészet stb. Képek, szavak itt alakulnak át érzésekké.
Fő feladata a szeretet vezette egyesülés elősegítése. (Segít felismerni, hogy minden cselekedetünk mozgató rugója a szeretet) Összekapcsolódva a felső csakrákkal isteni szeretetté alakul.
Minden tagadás, szakítás negatív érzéseket hoz magával. A pozitív szeretetteljes igenlés ezzel szemben olyan energiahullámokat vált ki, amelyekben a negatív érzések feloldódnak. (kipróbált dolog és ön is próbálja sokszor, hiszen beválik.)
Ha egy betegséget szeretettel elfogadunk, könnyebben és gyorsabban gyógyulunk meg. Ha szeretjük önmagunkat és elfogadjuk az életünket, képesek leszünk a gyógyulásra és a dolgok megváltoztatására, de ehhez kell a mások iránti szeretet, együttérzés, megértés és barátság.
A szív-csakrát a lélek-kapujának is nevezik, mivel ez a mély és intenzív szeretett központja. Hatása van a 3. szem-csakrára, mert az csak odaadással nyílhat meg jól. Ahogy fejlődik a szív-csakránk, úgy fejlődik a 3. szem-csakránk is.
Ha jól működik, a közelben lévő emberek kibékülnek, gyógyulnak. Természetes melegséget, kedvességet, boldogságot sugárzunk ki, és ez embertársainkat is boldogsággal tölti el. A szívünkben rejlő szeretet kifinomítja az érzékelésünket is.
Olyan erős energia központ,
hogy képes meggyógyítani az embereket.
A zöld önmagában is a gyógyítás, a harmónia és az együttérzés színe. Ha valaki aurájában látható a tiszta világoszöld szín, az azt jelenti, hogy gyógyító.
A rózsaszín tiszta, odaadó szeretettben élő személyre utal.
Diszharmonikus működés: másokért élünk, de mégse érezzük, hogy szeretetben élünk. Titokban valamilyen elismerésre, visszajelzésre vágyunk.
Csökkentett működés: sebezhetővé válunk, és elkezdünk függeni másoktól. Ha megbántanak, visszahúzódunk csigavárunkba szomorúak és letörtek leszünk. Szeretnénk szeretetet adni, de félünk az újabb elutasítástól. Lehet, hogy szeretet hiányunkat túlzott kedvességgel próbáljuk kompenzálni.
Ha valaki szívünk közelébe akar kerülni, vagy kitérünk vagy bezárkózunk mert félünk, hogy sérülünk. Ha teljesen zárt a szív-csakra, akkor közöny, érdektelenség, szenvtelenség uralja az életünket. Kiegyensúlyozatlansága elkeseredettséghez, irigységhez, önbizalmi problémákhoz vezet.
A csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. önfegyelem hiánya, kapcsolati nehézségek, saját boldogságunkat másoktól függővé tenni, mások életét átélni, kizárólag másokért élni, miközben nincsenek saját céljaink.
A női szeretet-energia színe a rózsaszín - a férfié pedig a zöld.
Zöld – Harmóniát és együttérzést sugall, békítően hat ránk, szeretettel és békességgel tölt el. Regenerálja a testünket, a lelkünket, a szellemünket, új energiát ad.
A természet, növekedés és általános regenerálódás színe. Ennélfogva gyógyhatása elsősorban harmóniateremtő és roboráló erejében rejlik. Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot. Az idegrendszer harmonizálására ajánlott. A harmónia, az egyensúlyi állapot hozható kapcsolatba vele. Élénkíti az idegeket.
Hatására az izületi és visszérgyulladások fájdalommentessé válnak, a köhögés, hörghurut mérséklődik.
Zöld fénysugárzással a szembetegségek -még a cukorbetegség által előidézettek is- gyorsan és hatékonyan gyógyíthatóak. Zöldszín-kezeléssel a rák is pozitívan befolyásolható.
Ez a szín csodálatosan alkalmazható megelőzésre is.
Rózsaszín - Lágy, gyengéd hullámai feloldják a szívünkben kialakult görcsöket, előhívják a szeretet és a barátság érzését, és újból felszínre hozza a gyermeki kreatívítást.
Ételek, melyek táplálják a negyedik csakrát: zöld levelesek pl. spenót, káposzta, brokkoli, karfiol, zeller, tök; ezeken kívül zöld és herbateák.
Tisztítása és aktivizálása: Kint a zöldben nagy séták, amik harmonikusan hatnak egész szív-csakránkra. Érintetlen természet és a virágok látványa. A rózsaszín virágok képesek a leghatásosabban élénkíteni és gyógyítani a szív-csakra energiáit.
A rózsaszín felhőkkel tarkított ég felemeli és kitágítja a szívünket. A felhők formája, színeinek szépsége és szelídsége önmagában is jó.
Aromaterápia: Rózsaolaj, - Az eukaliptusz, teafa, mentol, cédrus erősítheti.
Különösen a szív-csakra tisztítására figyeljünk, hiszen ez a csakra-rendszer központja, itt van a szeretet, mely nyitottá tesz minket az élet és más emberek felé.
Ha sikerül megnyitnunk a szív-csakránkat, az emberekben egyre több pozitív tulajdonságot fedezzük fel, elkezdjünk becsülni őket és automatikusan csak a pozitív kisugárzásokat engedjük magunkhoz.
A szeretet képes semlegesíteni a
csakráinkat újra összezáró feszültségeket.
Ha a szív-csakránk nyitott, elérhetjük, hogy a többi csakránk is nyitva maradjon, és a bennünk rejlő erőket a lehető leghatékonyabban használja ki.
A Szív-csakra képes semlegesíteni
és eltávolítani a negatív hullámokat.
Ha két ember szereti egymást a szív-csakrájuk megnyílik és szexuális életük is jobb lesz. A halvány rózsaszín hatására szív-csakránkban felébred a lágy, simogató szeretet és a gyengédség érzése.
Ugyanezeket a hatásokat váltja ki a rózsakvarc, vagy a hárfa és hegedű lágy dallamai. De egy gyengéd, szeretetteljes érintés is megfelelő rezgést válthat ki a szív-csakránkban és elősegíti annak megnyílását és saját rezgésének aktívvá válását.
,,A szívednek nem másra kell nyitottnak
lennie, hanem önmagadra.” (Yogi Bhajan)
A szívcsakra az együttérzés színtere, helye a szívközpont, a szív és tüdő területe. A csakrák közül a 4. a sorban. Itt találkozik Föld és Menny, az alsó három csakra (alsó háromszög) a felső csakrákkal (felső háromszög). Itt vált az “Én” a “Mi”-be.
E csakrát működtető elem a levegő elem, ami bárhol ott lehet, semminek és senkinek sem tulajdona, és mégis mindannyiunké, csak úgy, mint a Szeretet maga.
Igazán mély figyelmet kíván, ha meg szeretnénk érteni szívünk rejtelmeit. A szívcsakra rengeteg érzelmet sugározhat ki, mint pl. melegség, együttérzés, kedvesség vagy negatív oldalon a gyűlölet. Sokszor annyira mélyre temetjük magunkban érzelmeinket, hogy nehéz újra tudatába kerülnünk azzal, mi is zajlik igazán szívünkben.
Minél inkább próbáljuk elrejteni azt az érzelmet, ami szívünk mélyén van, az élet annál inkább tálcán kínálja számunkra a lehetőséget a megoldandó érzelmi feladattal kapcsolatban. Ha gyűlöletet sugárzunk ki, ne lepődjünk meg, hogy azt kapjuk vissza a mindennapi szituációinkban.
Ha megtanuljuk feloldani a negatív oldalt, szeretetből beszélni és vibrálni, akkor az együttérzés mély érzését tapasztalhatjuk meg önmagunkban.
A csecsemőmirigy a szívcsakrához (energiaközpont) tartozik.
Tehát amikor az immunrendszerem sérül, akkor az azt jelzi, hogy szeretetigényem is igen nagy. Az agyam is nagyon szorosan kapcsolódik az immunrendszeremhez, és bizonyos agyi állapotok nagy hatással lehetnek az immunrendszerem működésére.
A szívcsakra szintjén kezdünk tudatára ébredni mentális képességeinknek. Felfedezzük magunkba azt a hajtóerőt, amely arra ösztönöz, hogy intellektuális témákkal foglalkozzunk.
Figyelmedet irányítsd a szívedre és annak környékére. Nem a magzatkor óta dobogó fizikai szívedre, hanem a mellkasod közepén található szívtájékra. Minden figyelmedet ide összpontosítsd. A csakrarendszerben ez a hely a negyedik csakra. Tudatodat teljes egészében irányítsd a fizikai érzékelésre. Érezd ezt a helyet minél mélyebben és teljesebben. Majd – miközben figyelmedet a szívtájékra irányítod – fizikai érzetként is idézz fel magadban szeretetet. Engedd, hogy ez a fizikai érzés fokozza a szíved érzékelését. Minden érzelem valódi érzeteket idéz elő a testedben, ezért is vannak érzelmi észleléseink. Az érzelmeket általában a toroktól lefelé a törzsünkben észleljük. Ezért összpontosítunk ide, hogy szívtájékon szeretetet érezzünk.
Talán segít, ha olyan valakire vagy valamire irányítod a gondolataidat, akit vagy amit nagyon szeretsz: egy gyermekre, a szüleidre, egy helyre, egy háziállatra vagy bármi másra, amit valóban szeretsz. Érezz fizikai érzetként megbecsülést, lelkesültséget vagy rajongást a szívedben.
Lélegezz a szívedbe. Hagyd, hogy teljes egészében oda irányuljon a szereteted energiája. Hagyd, hogy szívedben megjelenjen a szeretet. Légy jelen a szívedben. Engedd, hogy a szeretet mozogjon fentről lefelé, lentről felfelé, elölről hátulra, hátulról előre, és minden lehetséges irányba. Ha szeretnéd, irányíthatod a szeretetet különböző sebességgel az óramutató járása szerint, vagy azzal ellentétesen. Érezd, ahogyan a szeretet gyengéden sugárzik minden irányba. Add át magad a szeretetnek! Érzed a szereteted mélységét!
Hagyd, hogy a szíved energiája kiterjedjen, növekedjen, táguljon és erősödjön. Hadd váljon mezővé, terjedjen ki a testedre – töltse meg a szobát és terjedjen tovább. Érezd, amint szeretet sugárzik a szívedből, megtölti testedet, és szétterjed minden irányba. Hagyd, hogy a szeretet lélegeztessen, megtöltve a szívtájékot, és egyre tovább terjeszkedve.
5. A torok-csakra - (Vishuddha) Jelentése: megtisztulás. Színe a királykék, világoskék. A gégefő alatt helyezkedik el. (E csakra a pajzsmirigyünkkel egy vonalban, torkunk közelében helyezkedik el.)
Itt található az emberi kommunikáció és kifejezőképesség, a nyitottság és az inspiráció központja. Fontos kapcsolatot tart fenn az alsó csakrákkal és a fej-csakrákkal. Hídként szerepel a gondolataink és érzéseink között. A külvilág felé közvetíti az összes csakra tartalmát.
Ezen a csakrán keresztül fejezzük ki ami bennünk van pl. boldogság, szomorúság, szerelem, harag, valamint gondolatainkat és belső világunkat.
Ez a kommunikáció, kifejezés és ítélés csakrája.
A Torok csakra irányítja
- az önkifejezést,
- igazmondást,
- kreativitást (különösen az írást és a beszédet),
- hitet,
- döntési képességet és
- akaraterőt.
Befolyásolja a kommunikációnkat, az önkifejezésünket, az igazság kimondását, az akaraterőnket, a megvalósítási és kivitelezési képességünket.
Az Uránusz rendelhető hozzá, mint az isteni inspiráció, a magasrendű tudás és az ismeretek közlése, valamint a függetlenség és szabadság szimbólumai.
A torok-csakra a szex-csakrával igen szoros kapcsolatban áll. A szakrális-csakrában meglévő kreativitás, a torok-csakrában lép kapcsolatba a többi csakra energiájával, és az éter formáló ereje után jut a külvilágba.
Ez a csakra alakítja ki az önmagunkon való elmélkedés képességét, ám ahhoz hogy gondolkodni tudjunk, a dolgoktól ,,távolságra” kell lennünk. A torok-csakra segít ebben, mivel így a mentáltestünket eltudjuk választani a többitől, és így a gondolatainkat nem befolyásolják az érzelmek és a fizikai tapasztalatok.
A legmélyebb ismeretre akkor teszünk szert, ha megnyílunk a végtelen tér előtt, amikor lecsillapodunk és csendesen szétáramlunk.
Érzékszerve a hallás ezen a csakrán keresztül halljuk meg a világ és saját belsőnk hangjait.
Ha tökéletesen működik akkor őszintén, félelem nélkül tudjuk kifejezni magunkat. Akár gyengeségeinket is.
Képesek vagyunk a hallgatásra, a megértésre, beszédünk fantáziadús, világos lesz, és a legtökéletesebben tudjuk önmagunkat kifejezni.
Tudunk nemet mondani, ha azt kell. Nem befolyásolnak mások véleményei, szabadok vagyunk.
Nyitottá válik az ember, ami szükséges többek közt a ,,finomfizikai” dimenzió megismeréséhez. Egész lényünk önkifejeződése boldogsággal és tökéletesség érzésével tölt el minket.
Diszharmonikus működés: A ,,fej” és a test nem értik meg egymást. Érzéseinket elfojtjuk és ezek meggondolatlan cselekedetek formájában törnek elő. A másik esett, hogy a ,,ráció” szintjén megtagadjuk az érzéseinket, megtagadjuk a bölcsek szavait, és csak azokat engedjük be amelyek nem ütköznek embertársaink ítéletébe.
A félelem és bűntudat megakadályoz bennünket, hogy olyannak lássuk és láttassuk magunkat amilyenek vagyunk, valamint hogy érzéseinket, vágyainkat őszintén kimutassuk.
Beszédünk vagy durva, bádoratlan vagy kimért, tárgyilagos. Túl hangosan beszélünk, de szavainknak nincs igazi tartalma.
Mindig nagy nyomás alatt él, hogy bebizonyítsa milyen erős, és nem engedi meg magának a gyengeséget, és így könnyen előfordulhat, hogy az élet túlságosan ránehezedik a vállára..
Van akik, jó beszédkészségüket sajnos mások manipulálására használják, vagy állandó szóáradattal akarják magukra felhívni a figyelmet.
Van aki, nagy belső ismeretekkel rendelkezik, de a félelem megakadályozza, hogy másokat megosszon vele, de ezek akkor is spontán kitörnek alkotások formájában.
Ha a fejben ragadnak meg a spirituális energiák, akkor nehezen jutunk el az érzelmeinkig, mivel az alsó csakrák nem adják át a stabilitást és erőt, mely a belső szellemiséghez kell.
Árnyoldalai a különféle függőségek,
kritizálási kényszer, a tekintély hiánya, határozatlanság.
Az Ötödik csakra tárol olyan információkat, mint pl. önismeret és igazság, attitűdök és a hallás, tapintás és szaglás érzékei.
A csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. önkifejezés nehézségei, gyenge tanulási képesség, megrögzött hazudozás, félelem, kétkedés és bizonytalanság.
Csökkentett működés esetén: Félénkség, visszahúzódás kifejezés-képtelenség, az élet felszínes dolgairól beszélünk csak, és úgy érezzük ha valami lényegeset, fontosat akarunk mondani - ,,gombóc” lenne a torkunkban, dadogni kezdünk. Ha túl működik, értelmetlen szavak özönével próbáljuk kifejezni magunkat.
Bizonytalanok vagyunk, mások véleményére várunk, és szeretnénk megfelelni az elvárásoknak. És nem bízunk az intuíciónkban. Akár merevgörcsök is felléphetnek.
Gond kommunikációs problémára utal.
A köznyelv is úgy tartja: gombóc van a torkában.
Kék sál viselése ajánlott.
Kék - A béke és nyugalom érzetét kelti, ezért nagyon jól illik meditációs terembe, vagy olyan helyiségbe, ahol relaxálnak.
Jótékony hatással van a stresszre. A kreativitást javítja, serkenti.
A világos, tiszta kék. Ez a szín nyugalmat araszt és megnyitja a lelkünket a spirituális sugallatok előtt.
Az Ötödik csakrát folyadékok táplálják, mint pl. víz, gyümölcslevek, herbateák, savanykás gyümölcsök, pl. citrom, lime-félék, grapefruit és kiwi, fán termő gyümölcsök: alma, körte, szilva, barack, kajszi. Fűszerei a só és a citromfű.
Megtisztítása és aktivizálása: Kék ég, az ég visszatükröződése a vízben, gyenge hullámzás. Felhők nélküli égbolt áttetsző kék színe erősen hat a torok-csakrára, legjobb hatás ha ellazulva valahol a természetben élvezzük ezt a színt és állapotot. Érezni fogjuk ahogy lelkünk megnyílik és egyre jobban megtisztul, és a torok-csakrában lévő gócok és görcsök egyre jobban feloldódnak. Ha a kék égbolt a víz tükrében visszatükröződik, még inkább megnyílhatunk és felszabadulhatunk. Engedjük, hogy átjárjon minket az égbolt és a víz energiái, így egyesítsék a szellemet és az érzéseket.
Aromaterápia: Zsálya, eukaliptusz, - A borsmenta, ciprus, menta növelhetik ennek az energiaközpontnak az erőit.
Szerkesztés alatt -->>>
6. A Harmadik szem csakra vagy homlokcsakra - (Ajna). Jelentése: érteni, tudni, észlelni.Színe: indigókék, sötétkék vagy ibolya.
Világos indigókék, de néha ibolyakék árnyalatban is megjelenik. A sötétkék az intuícióra és a teljesség megismerésének folyamatára utal. Az ibolyakék a természetfeletti ismeretek birtoklására utal. Az agyalapi mirigyhez kapcsolódik. A szemöldökök között - más forrás a homlok közepén az orrgyök felett egy ujjnyira található.
Ez a csakra irányítja a spirituális irányultságot és a bölcsességet. Ez az álmok, belső látás és a szellemi élet pontja.
A szellemi-erők, az intellektus, a tisztánlátás, az emlékezőtehetség és az akarat színhelye.
Hozzátartozik a felismerés, az intuíció, a belső értékek kifejlődése, akarati tervek és a megnyilvánulás is.
Testi szinten pedig a központi idegrendszer irányítója.
Ez a csakra felelős az intuitív intelligenciánkért, az érzékfeletti észlelésért és az egyetemes tudatunkért. Alapelve a lét megismerése. Segít megkülönböztetni a valóságot a képzelettől, lehetővé teszi számunkra a magatartásunk és a hiedelmeink újraértékelését.
Ez a felsőbbrendű szellemi erők, az intellektus, a tisztánlátás, az emlékezőtehetség és az akarat székhelye. A harmadikszem a fizikai világon túlra lát, mintha egy szöveg sorai között olvasna mélyebb értelmet keresve. Ez a csakra már nem a testben, hanem a fejben található, ezért sokkal szellemibb, mint a megelőzők. Hozzátársított elem a fény.
Ha az energiafolyam gátakba ütközik ebben a csakrában, akkor bizalmatlanok leszünk, és kételkedni fogunk önmagunkban. A nyitott és tiszta csakra hatására kapcsolatba kerülünk belső bölcsességünkkel, útmutatást kapunk a döntéseinkhez.
A tanítások szerint meditáció közben ezzel lehet kapcsolatot teremteni az univerzummal és a magasabb rendű lényekkel.
A Harmadik szem csakra irányítja a megértést, a valóság észlelését, tárgyilagosságot, nyitottságot, illetve hogy bízzunk saját intuícióinkban és meglátásainkban, valamint hogy kifejleszthessük pszichikai képességeinket.
Önmegvalósítás és rejtett, elnyomott negatív gondolataink felszabadítása.
Ez a csakra tárolja a következő információkat: tisztánlátás (átvitt és konkrét értelemben is), bölcsesség, intuíció, intellektus.
A 3. szem által részesei lehetünk a képzelőerő megjelenéseinek.
A teremtett világban található valamennyi ismeret láthatatlan formában megjelenik a tökéletes létben. A kvantumfizikában ezt a területet ,,egységes mezőnek” nevezik. A teremtés folyamata akkor kezdődik, amikor a csendben szunnyadó lét tudomást szerez saját létezéséről. Ez a csakra hozzá segít ezekhez.
A 3. szem irányítja a tudatosodás folyamatát.
Valamint a nevetést is irányítja.
A nyitott szív-csakrával együttműködve, akár gyógyító energiákat is kibocsáthatunk magunkból.
Egyidejűleg szabad bejárást élvezhetünk a természet összes fizikai realitása mögötti tartományba.
Ez a csakra vezérli a meditációt, az elmélkedés irányát, és az intuíciót.
,,A harmadik szem alapvető kérdése: Mi az életfeladatom?
A homlokcsakra erősödését akkor érezzük, amikor intuícióinkra, hatodik érzékünkre támaszkodunk. Ilyenkor a belső látásunk és érzékelésünk működik.
A homlokcsakránál a felsőbb énünk jelentkezik, ki az önmagunkért való felelősségre emlékeztet. ”Kövesd az intuíciókat” De általában túl gyors életet élünk ahhoz, hogy érzékeljük intuícióink üzeneteit.
Ahhoz, hogy érzékelni tudjunk, le kell lassulni, kicsit meg kell állni.
A harmadik szem magában hordja a hatodik érzék képességét, ezzel olyan dolgokra érzünk rá, amire általában nem szoktunk. A harmadik szem a - hinduizmusra támaszkodva - a fénnyel kapcsolatos. A fényhez való kötődés az emelkedett világokkal való kommunikációt és ennek tudati aspektusát hangsúlyozza ki.
Ha nyitva van a harmadik szemed, akkor tovább látsz önmagadnál." https://www.harmonet.hu/szepseg-egeszseg/2671-homlokcsakra-a-harmadik-szem.html
Kevés ember van akinek teljesen nyitva van a 3. csakrája, de egyre több. Ehhez az állapothoz a tudat igen fejlett szintjére kell eljutnunk.
A teljesség megismerését célzó tudományos kutatás, valamint a mély filozófiai igazságok ismerete is, a részben nyitott és harmonikusan működő 3. szem meglétére utal.
Akinél jól működik, egyre jobban megérti, hogy a dolgok külső megjelenési formái csak hasonmásai a szellemi elv megnyilvánulásainak.
Egyre több emberben alakulnak ki a 6. csakra részképességei pl. tisztánlátás képessége. Mi is képesek lehetünk érzékeli a külvilág mögötti erőket, majd ezeket az energiákat tudatosan irányíthatjuk.
Diszharmonikus működés: A túlzott racionalitás az egyik leggyakoribb dolog ilyenkor. Megpróbál az ilyen ember mindent az értelem segítségévvel megérteni. Túl működésre jellemző, hogy az ember elbizakodottá válik.
Csökkentett működés: Ha az energiaáramlás ebben a csakrában akadozik, csak a látható világ válik valóssá. Életünket az anyagi vágyak, a testi szükségletek, és a meggondolatlan érzelmek határozzák meg. A lelki konfliktusokat feleslegesnek és fárasztónak találjuk. Gondolkodásmódunkat főként a világban uralkodó vélemények és nézetek irányítják. De feledékenység és mások megértésének a képessége is hiányzik belőlünk, valamint nehéz helyzetben könnyen elvesztjük a fejünket.
6. csakra alulműködés van, ha sokk- vagy stresszhelyzetben képtelenek vagyunk világosan megfogalmazni a gondolatainkat. Ha túl működik gyakori a fejfájás.
A csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. tanulási képtelenség, koordinációs problémák, alvászavarok. Fejfájás és látászavarok.
Áttetsző indigókék – megnyitja és tisztítja a 6. csakrát.
Belső nyugalmat, tisztaságot kölcsönöz a léleknek - van aki szerint a lélek színhelye ez a csakra - , így fejleszti és pozitív irányba tereli a gondolkodást, ezáltal pl. új kifinomult tapasztalatokat is szerezhetünk.
Indigókék - Az ideges eredetű zavarokra, lelki kimerültségre is kiváló. Különösen a fülre és az orra van nagy hatással. Enyhíti az asztmát és a gennyes hörghurutot.
A csakrát sötétkék gyümölcsök táplálják pl. áfonya, vörös és concord szőlőfélék, földi szeder, málna stb. Folyadékai: vörösborok és szőlőlevek. Fűszerei: levendula, mák, fekete üröm.
Megtisztítása és aktivizálása: A 3. szemre élénkítően hat, ha éjszaka a mélykék csillagos égboltot nézzük. Ez megnyitja a lelkünket a teremtés megnyilvánulásai előtt.
Minden hang, amely megnyugtatja és megnyitja a lelkünket, valamint előhívja bennünk a kozmikus tér képei vagy érzeteit, ezek alkalmasak a homlok-csakra harmonizálására és élénkítésére.
7. A fejtető-csakra (Korona-csakra) - (Sahasrara) Jelentése: ezerszeres, ezerszirmú. Színe a lila (ami a spirituális hatalmat jelképezi), ibolyakék vagy fehér. A szivárvány minden színében megjelenhet, de az ibolyakék (arany sugarakkal) és a fehér szín segítik legjobban a korona-csakra megnyílását, kiterjedését. A fejünk tetején helyezkedik el, és a hipotalamuszon keresztül kapcsolódik a központi idegrendszerhez.
A tobozmirigyre van hatással.
Az emberben a legfelsőbb rendű tökéletesség színhelye.
Mint ahogy a színskála minden színe a fehérben egyesül, úgy egyesülnek az alsóbb csakrák energiái is a legfelsőbben. Ez az energiáik forrása és kiindulópontja.
A fejtető csakrán át sikerül tökéletesen megértenünk azt, amit korábban értelmileg és intuitív módon felfogtunk. Ennek a csakrának az ereje meghaladja a 3. szem-csakra erejét is. A tökéletesítését nagymértékben fokozza az ibolyakék szín, amely a meditáció és az odaadás színe.
A 7. csakra kiteljesedésével, a többi csakrában az utolsó gátak is feloldódnak és energiáik a legmagasabb frekvenciákon sugároznak. Legfelső szinten a fej körül tiszta fényből álló korona lesz.
Ez a csakra a szellemi ébredésünk, spirituális megvilágosodásunk csatornája, hozzáköt minket a nagyobb kozmikus energiához.
Előmozdítja a megvilágosodást és a tudást, valamint segít az alatta található hat másik csakra kiterjesztésében.
Itt élünk, és itt éljük meg önmagunkban Istent, itt egyesülünk az isteni eredettel, amelytől származunk. Saját energiamezőnk beleolvad az univerzális energiamezőbe. Szimbolikus jelentése az egyéniség, a gyógyítás, szolgálat, az élet értelmének a felismerése.
Valójában itt sohasem jönnek létre zárlatok, ez vagy fejlett vagy kevésbé fejlett.
Amikor a korona-csakra kezd megnyílni egyre többször élünk meg olyan pillanatot, hogy tudatunk tökéletesen lenyugszik, megnyílik. És ebben a nyugalomban életünk tiszta létét éljük meg.
Ahogy fejlődik a korona-csakránk egyre több ilyen élményben lesz részünk és végül mindenhol, minden pillanatban jól érezzük magunkat.
Úgy érezzük mintha hosszú álomból ébredtünk volna, és mintha csak most kezdenénk élni. Mindenről amit eddig valóságnak érzékeltünk, kiderül csak illúzió, s rájövünk a lényeg: ez az állapot.
Valamint ha szeretnénk megtudni valamit, elég ha figyelmünket arra a dologra irányítjuk, és megkapjuk az információt. Ezért most aztán mindent bele, tisztítsd, aktivizáld.
Életünknek azokban az éveiben, amikor az életciklusok változása során leginkább nyitottak vagyunk a korona-csakra energiáinak befogadására, a legtöbb esélyünk van arra, hogy az addigi fejlődésünk keretei között az ismeretek és a tökéletesség legmélyebb formáit fogadjuk magunkba. A meditáció nagyon sokat segít ebben.
A csecsemők kutacsa életük első 9-24 hónapjában még nem nőtt össze, ezért ők a földi időszak osztatlan egység tudatát még megélik.
Az első hat csakra nyitottsága és harmonikus működése az ismeretek, a tapasztalatok és a képességek teljességéhez vezet. De ha a 7. csakra nem teljesen nyitott, úgy érezzük, hogy elvagyunk szakítva a tökéletes léttől, nem szabadulunk félelmeinktől, ezáltal viszont a csakrák nem képesek teljes mértékben kihasználni a lehetőségeiket.
Az alkotás vágya és az energiák nem kerülhetnek összhangban. Ezért gyerünk aktiváld, ha nálad is ez fennáll.
Ha azokban az években, amikor a korona-csakra legjobban fejlődik nem nyilunk meg a spirituális igazságok előtt, könnyen megszületik bennünk a bizonytalanság és a céltalanság érzése. Ez figyelmeztető jel, ezért ilyenkor önmagunk felé kell fordulni. Van aki ilyenkor sok mindennel foglalkozik, hogy nélkülözhetetlenségét bizonyítsa, viszont ettől megbetegedhet. Ezért ilyenkor a legfontosabb a PIHENÉS is.
Kiegyensúlyozza a külső és belső személyiséget és ez a kapocs a felsőbbrendű énünkkel.
E csatornán keresztül kapunk isteni irányítást, célt és bölcsességet.
A Korona csakrán keresztül tanuljuk meg az ösztönös tudást, a teljes Én integrációját, spiritualitást, élni a jelenben, felfedezni az Istenit, azon képességünket, hogy az Élet folyamában meglássuk a nagy képet, odaadást, inspirációt, értékeket, erkölcsöt, bizalmat, önzetlenséget, emberségességet.
Ez a csakra tárolja azon információkat, melyek összekötnek bennünket az Istenivel, életcélunkat, kapcsolatainkat korábbi életeinkkel és a halhatatlanságot.
A Korona csakra kiegyensúlyozatlanságát mutatják pl. céltalanság, önazonosság hiánya, az élet értelmetlenségének érzése, elmebetegségek és szenilitás.
Ibolyaszín - Különösen agyi és spirituális síkon hat. Erősíti a meditáció hatását, ösztönzi az inspirációs képességet.
A meditáció és az odaadás színe.
Ideális szín a belső megtisztuláshoz.
Az ibolyaszín egyensúlyba hozza a két agyféltekét.
Lépvédő és nyirokkeringést serkentő hatású.
Ibolya nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert, fejfájásra, nyirokkeringési, hormonális problémákra ajánlható.
Az ibolyakék szín a szellem és a lélek átalakulását támogatja, megnyitja őket a spirituális dimenziók előtt.
Feloldja a korlátokat, s elvezet bennünket a kozmikus egység élményéhez.
A fehér szín magában foglalja az összes létező színárnyalatot. Megnyitja lelkünket az isteni fénynek, a tudásnak és a gyógyulásnak.
Magas hegycsúcson átélhetjük a tér, a határtalanság érzését és saját életünk eseményeinek feldolgozását, nem beszélve arról, hogy mindez nagymértékben elősegíti a korona-csakra teljes megnyitását.
A csendben lényünk éber marad és képes felfogni a teremtés egészében hallható ,,isteni” hangot, valamint a szeretet és a harmónia erejét.